Tíz éve pontosan tudjuk, hogy összeomlik a rendszer Afganisztánban és jönnek a tálibok

A tálibok már 2011-ben is úgy vélték, hogy ha kivonulnak az nyugati erők, akkor 2-20 nap alatt elfoglalnák az országot. Ilyen és ehhez hasonló hátborzongató tanulságokat kínál, ha újraolvassuk a 2012-ben kiszivárgott, azóta persze nagyrészt elfeledett jelentést a felkelőmozgalom gondolkodásáról.

Kutatóként nem csak a napjaink eseményéit kell követnem és elemeznem, de néha régi elemzések és tanulmányok is a kezembe kerülnek. Ilyenkor érdekes látni, hogy tíz, húsz év elteltével mennyi valósult meg az ott leírtakból, vagy utólag mennyire bizonyultak helytállónak az ott és az akkor feltárt okok az elemzésben.

A napokban beleolvastam egy ilyen írásba, ami 2012 márciusában szivárgott ki, és amelyet az Afganisztánban működő

amerikai különleges műveleti erők, a Task Force 3-10 emberei készítettek azzal a céllal, hogy megismerjék az ellenfél és az afgán lakosság gondolkodását.

Persze nem közvéleménykutatást folytattak, hanem annak a körülbelül 4000 személlyel folytatott mintegy 27 ezer kihallgatásnak a tanulságait szintetizálták, amiket a megelőző évek alatt folytattak le olyan tálib, al-káidás (vagy más külföldi) fegyveressel és civillel, akiket az műveleteik során letartóztattak.

Titkolt ellenállás

Ezért számított már akkor is különlegesen érdekesnek a State of the Taliban: Detainee Perspective címet viselő, titkos minősítésű anyag, mert rajta keresztül egy sajátos, de közvetlen perspektívából kaphatott választ a NATO olyan kérdésekre, hogy mi motiválja a tálibokat a háborúban, hogyan kormányoznak az általuk uralt területeken, ki finanszírozza őket vagy mi Pakisztán szerepe a támogatásukban.

A NATO és az USA szempontjából szintén fontos volt, hogy mennyire tudja, érti az afgán lakosság a nyugati katonai jelenlét valódi céljait és a tálibok hogyan látják a NATO-t mint harcoló katonai erőt.

Persze rá lehet vágni, hogy biztos hazudtak a foglyok (hiszen meg lehettek félemlítve), de éppen ezt ellensúlyozza a nagyon nagy számú minta. A kihallgatott személyeket ráadásul az ország minden részéről fogdosták össze, az egyszerű talpasoktól a felkelés közép- és felsővezetőiig bezárva.

A szakirodalom, a kutatások és végül maga az élet is számos alkalommal alátámasztotta vagy igazolta ennek a „kollektív tudásnak” az állításait.

Mielőtt egy kicsit szemlézném a dokumentum főbb megállapításait a NATO, a tálibok vagy az al-Káida szempontjából, még itt lelövöm a – számomra – leghátborzongatóbb megállapítását az írásnak. A nyugati jelenlét utáni időszakról szóló fejezet (Views on a Post-ISAF Afghanistan) elején mindjárt ott a lényeg:

„a tálibok többsége úgy hiszi, hogy ha az ISAF azonnal kivonulna, az az afgán kormányzati erőivel folytatott háború lerövidülését eredményezné, amely a tálibok hatalomba való visszatéréséhez vezetne. Becslések [a kihallgatott tálibok részéről] a háború e szakaszára kettő és 20 nap között vannak, mivel a többség azt várja, hogy az afgán haderő többsége vagy megegyezik/megadja magát, vagy elmenekül még a harcok megindulása előtt. A nyilvánvaló optimizmus ellenére számos [kihallgatott] civil is egyetért ezzel az értékeléssel.”

Elképesztően pontosan értékelte a tálibok „kollektív bölcsessége” a biztonsági helyzetet és az afgán biztonsági erők harcértékét már 2011-ben, aminek az az egyszerű oka volt, hogy a nyugatiakkal szemben értették és ismerték a saját társadalmukat.

A jelentés egy korábbi fejezete arról szól, hogy a tálibok miként készültek a NATO kivonulására (Barack Obama 2009-ben jelentette be, hogy egy rövid csapaterősítési időszakot követően 2015-re kivonulnak az amerikai erők).

A kihallgatott tálibok beszámolói szerint 2011-re az ország számos készén kötöttek formális vagy informális megállapodást tálib parancsnokok az afgán hadsereg, rendőrség vagy titkosszolgálat vezetőivel, beleértve a félkatonai milíciákat is.

Tűzszüneti- és „lojalitás”-megállapodások köttettek, amelyek biztosították, hogy adott térségben az afgán kormányerők passzívak maradnak, vagy a NATO távozása esetén megadják magukat.

Beszámolók növekvő számban jeleztek koordinációt a szembenálló felek között, fegyverek átadását, hírszerzési adatok megosztását, sőt alkalmanként – tessék megkapaszkodni – afgán biztonsági erők részvételét tálib műveletekben, nyilván az ISAF-erők ellen.

A NATO-erők persze helyi szinten maguk is tapasztalták ezeket, köztudomású volt, hogy ha a NATO egy műveletet készült indítani az afgán hadsereg vagy rendőrség egységeivel, akkor arról előre tudtak a tálibok és kiürítették az adott falvakat, völgyeket és visszahúzódtak. A felkelők csak akkor vették fel gyakorlatilag a harcot, ha úgy döntöttek, vagy valami közbejött (például a NATO direkt félreinformálta afgán partnereit) és nem tudtak időben felszívódni.

Közismert volt, hogy a nyugati országok által biztosított kézifegyverek, egyenruhák, kézigránátok megvásárolhatóak voltak Pakisztán fegyverbazárjaiban.

Ezért is gondolhatták – most már tudjuk, helyesen –, hogy a nyugati erők távoztával nem kell érdemi ellenállásra számítaniuk Észak- Afganisztán kivételével. Érdemes emlékezni, hogy 2021 júniusában 2-3 hét alatt foglalták el gyakorlatilag harc nélkül az afgán vidéket.

A rendszer, ami csak nappal létezik

Erről már a 2010-es években is azt mondták kint dolgozó magyar katonatisztek, hogy csak nappal vannak a kormány ellenőrzése alatt, akkor is inkább csak jelképesen. A régi rendszer végső összeomlása 2021 augusztus 6. és 15. között, tíz nap alatt következett be, amikor az ország 34 tartományának „fővárosa” került a tálibok kezére.

Ezekben az európai értelemben is értelmezhető méretű és infrastruktúrájú városokban azért még az afgánok is komolyabb ellenállásra számítottak, mert ott a hadsereg és a rendőrség sokkal koncentráltabb jelenléttel rendelkezett. És persze a gyors bukás azt is elősegítette a főváros esetében, hogy az elnök is elmenekült, ami után már szinte senkinek sem maradt kedve harcolni.

A tálibok gondolkodása 2011-ben egy másik, napjainkra is kiható és vitát képező kérdésben szintén releváns.

Az al-Káidával való együttműködés az egyik forró téma, hiszen az USA (Donald Trump adminisztrációja) azzal a feltétellel állapodott meg a tálibokkal, hogy felhagynak a terrorszervezettel való együttműködéssel. A jelentés szerint a tálibok nem sokra tartották a al-Káida harcértékét a 2012 előtti két évben.

Az együttműködés megnövekedett amerikai figyelmet vont maga után (légicsapások formájában), az érkező külföldi harcosok pedig már nem olyan elszántak és sokoldalúak voltak, mint a korábbi generációk.

Még a Hakkani-hálózat (ezek vezetői ma a tálib kormány tagjai) is minimalizálta a terrorszervezettel az együttműködést, amely ennek következtében inkább Pakisztánba vagy Afganisztán két legnehezebben megközelíthető tartományába helyezte át tevékenységét. Itt semmilyen amerikai jelenlét nem volt, és még a 1980-as évek Szovjetunió elleni dzsihádjának időszakából jó kapcsolatokkal rendelkeztek.

Az sem véletlen, hogy amikor 2015-ben majd megjelenik az Iszlám Állam Afganisztánban, ők is éppen ebben a két kelet-afganisztáni tartományban vernek tanyát először.

Mi a helyzet Pakisztán szerepével? Míg a nyugat hajlamos az USA és a demokráciaépítés kudarcáról lamentálni, az afgánok egyértelműen déli szomszédjukat hibáztatják a tálibok győzelméért. Tény, hogy Iszlamabad évtizedek óta igyekszik beavatkozni Afganisztán életébe és kulcsszerepet játszott 1994-ben a tálibok megjelenésében, majd győzelmében.

Az afganisztáni háború egyik nagy talánya, hogy miközben 2001 után az USA fontos partnere lett Pakisztán, miért engedte neki, hogy közben a tálibokat is támogassa.

A felkelők vezetői, beleértve Omár mollát, 2001 óta élnek Kvettában. Fegyver, utánpótlás, gyakran önkéntesek is érkeztek a tálibok megsegítésére Afganisztánba. Az afgán társadalom egy része szerint a mostani tálibokat is a pakisztáni titkosszolgálat, az ISI irányítja kézivezérléssel.

Mit mondtak a tálib foglyok?

Gyakorlatilag megerősítették a jól ismert tényeket.

Tálib vezetők rendszeresen találkoznak az ISI vezetőivel, akik célja a ISAF és a nyugati jelenlét „kiűzése”. A táliboknak szükségük van Pakisztán támogatására, de ugyanakkor ki vannak téve az ISI fenyegetésének, manipulációinak, mivel a családtagok, rokonok általában Pakisztánban élnek, amíg ők Afganisztánban harcolnak.

Nem egy esetben a vezetők családi házai az ISI épületeinek közvetlen szomszédságában vannak.

A felkelés alacsonyabb, helyi szintjein inkább a megvetés jellemzi a pakisztániakat: „megbízhatatlan”, „manipulatív” „megalázó” és hasonló jelzőkkel illetik az ISI beavatkozását.

A NATO céljairól is kérdezték mind a felkelőket, mind az elfogott civileket. A válaszokban megjelennek a klasszikus összeesküvés-elméletek és a nyugati jelenlét félreértelmezése. Az ország nyersanyagkincseinek kiaknázása általános vélekedés a mai napig (bár mostanság Kína van a célkeresztben), de ugyanígy a muszlimok elleni világméretű keresztes hadjárat folytatása is.

Az etnikai ellentétek fenntartása az országon belül (pastuk kontra a többi kisebbség) valószínűleg egy olyan szempont, amelynek súlyát az elemzés készítői sem teljesen fogták fel. A tálib és civil foglyok helyesen látták, hogy a nyugati jelenlét elsődleges céljai a tálib és al-Káida vezetők megölése, illetve a demokrácia és a nyugati eszmék elterjesztése. Az elemzési ezen részénél inkább az az érdekes, hogy a értékelés összeállítói itt nem értettek egyet ezzel a megállapítással.

Senki nem mondhatja tehát, hogy ami történt, váratlanul jött.

NYITÓKÉP: Tálib harcosok vonulnak be egy elhagyott katonai bázisra Puza-i-Eshan településnél. FOTÓ: Isafmedia / Wikimedia Commons CC BY 2.0