Újra fellángolt az Anne Frank-vita, de most már csak arról, ki árulta el

Szerző: Fekő Ádám
2022.02.06. 08:08

Egy Magyarországon is nemrég megjelent könyv miatt estek egymásnak történészek: szerintük ugyanis nem megalapozott kijelenteni, ki árulta el a náciknak a család rejtekhelyét.

Újra fellángolt az Anne Frank-vita, de most már csak arról, ki árulta el

Talán senki nem gondolta volna, de 2022-ben újra fellángolt az Anne Frank-vita. Szerencsére most már az eredetinél jóval értelmesebb formában van szó az 1942 és 1944 nyara között naplójában a náci megszállás szörnyűségeiről író, családjával két évig a deportálás elől Amszterdamban rejtőzködött lánnyal kapcsolatban: azt már holokauszttagadókon kívüli körökben sem szokás megkérdőjelezni, hogy a 15 éves korában egy koncentrációs táborban meghalt lány naplója tényleg az ő naplója lenne,

viszont abból igen erős vita alakult ki, hogy meg lehet-e állapítani, ki árulta el a náciknak a zsidó lány és családja rejtekhelyét.

Az ügy talán ködös is maradna, ha nem született volna egy vadonatúj könyv, amit a világszerte egyszerre (többek közt Magyarországon is) a holokauszt emléknapján adtak ki. Rosemary Sullivan Nyomozás Anne Frank ügyében című könyve nem kevesebbet állít, mint hogy nagyon alapos kutatómunka után szinte minden kétséget kizáróan beazonosítja, ki árulta el a lányt és családját.

Ilyen ígéret mellett szinte garantált a vita azok körében, akik behatóan foglalkoznak a történelem legsötétebb időszakával még akkor is, ha az amúgy költő Sullivan könyve a saját bevallása is végül is csak nagyjából 85 százalékos biztonsággal mondja ki, hogy

a német kreálmánynak számító Zsidó Tanács taga, Arnold van den Bergh árulta el a rejtekhelyet, mégpedig azért, hogy mentse az ő és családja életét.

Sullivan egy visszavonult FBI-ügynök, Vince Pankoke és a köré szerveződöt történészekből, kriminológusokból és adatszakértőkből álló nemzetközi kutatócsoport nyomozása alapján írt nyomozás tanulmányozása után jutott arra a következtetésre, hogy a zsidók értékeinek való kényszerértékesítésekkel foglalkozott van den Bergh ismerte a zsidó családok rejtekhelyeit, és ő vezette oda a hatóságokat Anne Frankékhez.

Rosemary Sullivan könyve bár mindenképp alapos, ráadásul a kor motivációit ritkán látható részletességgel bemutató munka, a túl szenzációhajhász állítása rosszul sült el: a megjelenés után több történész is felszólalt a 85 százalékos bizonyosság ellen. Többek közt az a holland David Barnouw is, aki 2003-ban már írt a témában könyvet.

„A tudósok általában nagyon helyesen, fenntartásokkal kezelik eredményeiket. De ezek viszont meg vannak győződve erről a szegény jegyzőről. Én azon tűnődöm, vajon tényleg volt-e hozzáférése a zsidók rejtekhelyeinek listájához. A Zsidó Tanács szerintem túlságosan törvénytisztelő volt ahhoz, hogy ilyen listát készítsen” – mondta holland kutató.

De nincs elragadtatva a bázeli Anne Frank Alapítvány sem, akik csak úgy kommentálták a leleplező könyvet, hogy „tele van hibákkal.”

Náluk jóval finomabban fogalmazta meg az amszterdami Anne Frank Ház igazgatója, Ronald Leopold a kételyeit: ő alapvetően dicsérte a könyv mögött lévő munkát, viszont kiemelte, hogy a felmutatott bizonyítékokat nem szabad tényként kezelni egyelőre, és alaposabb vizsgálatot igényelnek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az Anne Frank Ház korábban már kihozott egy saját kutatást is, amiből az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy tényleg csak véletlenül fedezték fel a hatóságok a családot.

Ennek persze ellent mond, hogy Anne Frank apja, Otto Frank többek szerint is gyanította, ki miatt került táborba a családja, de 1980-as haláláig senkinek nem árulta el.

Az ekörül kialakult vita nem biztos, hogy különösebben rosszat tett volna a könyv eladásának, de a náci megszállással és holokauszttal kapcsolatban a magyarországinál jóval előrehaladottabb vitákat folytató holland közvéleménynek ez már sok volt:

a holland kiadó leállította a könyv második nyomásának kiadását, ameddig nem érkezik válasz a kérdésekre a kutatócsoport felől.

A csoport vezetője, Pieter van Twisk reakcióként elmondta, dolgoznak a kritikákra adható válaszon, de szerinte ők nem is állították, hogy felfedték volna a teljes igazságot igazságot a Frank család rejtekhelyének megtalálásáról.

A zsidóüldözések szimbólumává vált lány története tehát jó eséllyel mégsem 2022-ben zárul le, és jó eséllyel soha nem kapunk már rá pontos választ, lehet-e egyáltalán bárkit hibáztatni Adolf Hitler követőin kívül, ugyanis a hatóságok véletlen „sikerének” narratívája is vérzik: 1944. augusztus 4-én a rendőrök ugyanis kétszer is megjelentek a család búvóhelyéül szolgáló (Otto Frank egykori beosztottjai segítették őket ebben a két évben) háznál, először csak kérdezősködtek, másodszor viszont már módszeresen kutatták át a házat, felfedezve a titkos épületszárnyat.

A tragikus történetet innentől már sokan ismerik: Anne Frank előbb egy észak-holland ideiglenes táborba került, majd szeptemberben az utolsó ilyen célú vonattal Auswitzba vitték, onnan októberben a Hannovertől északra lévő bergen-belseni táborba került, ahol a tífuszjárvány 17 ezer fogvatartottal végzett, köztül Anne Frankkal és testvérével, Margottal is.

Jellemző, hogy Anne Frank halálának ideje a mai napig nem ismert, és csak annyi biztos, hogy

valamikor 1945 februárja és márciusa közt történt, egyes kutatások március közepét mondanak, mindössze pár héttel azelőtt, hogy felszabadították volna a tábort.

Anne Frank vágya tragikus módon teljesült, hiszen híres író lett, de egyetlen műve a holokauszt legerőteljesebb mementójává kellett, hogy váljon. De még ehhez is rögös út vezetett el: a napló felfedezése után szinte azonnal, az 1950-es években megjelentek az egész írás hitelességét támadó írások, de sokaknak még az sem volt elég, hogy 1963-ban Simon Wiesenthal nyomozásának eredményeként meglett az a Karl Silberbauer, aki beismerte a letartóztatásban játszott szerepét, és felismerte Anne Frankot. 

Több kritika szerint már csak azért sem lehetett hiteles a napló, mert egyszerűen túl jó volt ahhoz képest, hogy egy 13 éves lány kezdte el írni. Anne Frank az ismert adatok szerint viszont tudatosan készült az írói karrierje, s naplójában leírtakat folyamatosan javítgatta, mivel az volt a terve, hogy a megörökített események egy később megírt művének képzik az alapját.

Azóta több független vizsgálat is megállapította, hogy a napló valódi.

Mostanra már csak a golyóstollal írt részek furcsák, hiszen a napló szkeptikusai joggal állítják, hogy amikor készült, még nem is létezett golyóstoll. A valóság az, hogy ezek csak két utólag beillesztett lapon találhatók meg, és ezeket valóban nem Anne Frank írta, de még csak nem is valaki a családból: ezek egy későbbi kutatás során kerültek bele, már sokkal Anne Frank halála után. A naplónak ezek a bejegyzések nem is képzik a részeit, bár a kritikai kiadásokban kommentárral le van fényképezve.

Arra mindenképp jó ez a vita, hogy újra előkerülhessen Anne Frank története (akivel kapcsolatban egyébként épp elérhetővé vált egy jelentős részben magyar készítésű film is Netflixen): az ugyanis anélkül is sokatmondó és elrettentő, hogy tudnánk, elárulta-e egyáltalán valaki. 

Anne Frank valódi történetének felemlítése talán más szempontból is hasznos lehet: ahhoz, hogy amikor a nemzetközi oltásellenesek a holokausztot eredeti tartalmától megfosztva használjáka saját helyzetükhöz, egyesek által egész konkrétan kimondva, hogy Anne Franknek tulajdonképpen egyszerűbb volt elbújni, mint nekik, az oltás elől, akkor csak mondhassuk: nem, nem volt egyszerűbb.

KIEMELT KÉP: Anne Frank 1940-ben. FOTÓ: Wikimedia Commons

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek