A NER öt megbocsáthatatlan műemlékrombolása

Ha nem a Kossuth térről vagy a Várnegyedről van szó, a NER ugyanazzal a lendülettel pusztítja a Monarchia építészetét is, ahogy a szocialista épületeket, visszafordíthatatlan károkat okozva.

Az Orbán-kormány fővárosi építészethez való viszonyát fura kettősség jellemzi.

Budapest két szimbolikus területén, a Kossuth téren és a budai Várnegyedben a második világháború pusztítása előtti állapot visszaállításának az igénye látszik a kormányzati beruházásokon:

• Ez a Vár esetében a a Budavári Palota rekonstrukciójában, több régóta nem álló hatalmas épület újjáépítésében, illetve a szocializmus idején a háborús romok helyén épült házak lebontásában és a helyükre réginek látszó új épületek építésében ölt testet;
• a Kossuth tér esetében pedig egy késő modern irodaházat bontottak le azért, hogy a helyére megépítsék az oda eredetileg tervezett, de korábban nem megvalósult, a homlokzatával a szomszédos házhoz illeszkedő épületet (meg elköltöztették Nagy Imre szobrát, hogy visszaállítsák a Tanácsköztársaság áldozatainak emlékművét, ami korábban ott állt.)  

Mindez beleillik a kormány ideológiájába: ahogy az Alaptörvény preambuluma szerint Magyarország 1944-ben a német megszállással elveszítette a szuverenitását és azt csak 1990-ben szerezte vissza, úgy teszik ezek a fejlesztések zárójelbe az egész szocialista korszakot és radírozzák le a szocializmus építészeti lenyomatát.

Közben a lebontott szocialista épületeket a szakma megőrzendő építészeti emlékeknek tartotta, amik figyelembe vették a történelmi környezetet és tömegkiképzésükkel alkalmazkodtak hozzá.

Másrészt viszont a kormány – vagy a kormányhoz közeli üzleti körök – az igatlanfejlesztéseik során nemcsak a szocialista korszak épületeit pusztítják, hanem – a köznyelv hagyományos műemlék fogalmának megfelelő –

huszadik század eleji, tizenkilencedik század végi, Monarchia korabeli épületeket is, hogy a helyükre teljesen új, modern épületek kerüljenek.

A kormány „az 1944 előtti” állapotokhoz csak a kiemelten szimbolikus helyeken ragaszkodik, de más esetekben első világháború előtti, több okból is jelentős épületeket ugyanolyan érzéketlenül hagy elpusztítatni, ahogy a szocialista épületeknek esik neki.

Szomorú lista következik: ezeket tekintjük most át.

5. Erkel utca 18. – csak egy bérház

Az előző ferencvárosi fideszes városvezetés kétségkívül legemlékezetesebb teljesítménye a parkolási botrány, de egy ikonikus műemlékrombolás is fűződik a nevéhez, ami kiemelkedik az egyébként Budapest-szerte, főleg a külsőbb városrészeket érintő, a régi épületállományt újakra cserélő ingetlenfejlesztések közül, és persze Ferencvárosban sem egyedülálló. 

A Kálvin térhez közeli Erkel utca 18. szám alatti ritka, az 1860-as években épült ház még 2010-ben került ki a helyi védettség alól, majd

az önkormányzat eladta egy zavaros hátterű ukrán cégnek, ami 2016-ban váratlanul lebontotta.

Ez azért különösen fájdalmas, mert a 19. század végi nagy pesti építkezéseket eleve viszonylag kevés korábbi épület úszta meg, a 21. század elejére pedig még kevesebb maradt belőlük. Ehhez képest Belső-Ferencvárosban több helyen, ahogy az Erkel utcában is, megmaradt a 19. század második felének utcaképe,

ezt bontotta meg jóvátehetetlenül a 18-as szám alatti romantikus bérház mutyiszagú értékesítését követő lebontása.

A kétemeletes bérház helyén egy hatemeletes lakóház épült, ami semennyire nem illik a környzetébe. Az egykor a helyén álló épületre a homlokzatába vésett ablakformákkal próbál utalni.

4. A MAHART-ház – a NER-fasszádizmus csúcsa

A fasszádizmus az a kompromisszumnak tűnő építészeti megoldás, amikor egy régi ház helyére úgy építenek egy teljesen újat, hogy a réginek a homlokzatát megtartják. Ezzel az utcakép nem vagy csak minimálisan változik, az új ház is felépül, látszólag mindenki jól jár.

Az épületek azonban nem csak homlokzatból állnak, és bár a homlokzat valóban önmagában is érték, hiszen az utcáról az látszik az épületből, az a ház arca; de ami mögötte van, az ugyanúgy a városszövet része.

A homlokzat alapján sejtjük – vagy éppen nem sejtjük –, hogy mögötte valami különleges lehet, ezek a sejtések keltik azt a vágyat, hogy az ember csak úgy benézzen vagy bemenjen egy házba, és

ezektől a sejtésektől és vágyaktól lesz egy város izgalmas.

Nem csoda, hogy Budapesten külön sportág a régi bérházak nyitva felejtett kapuin besurranva fotózgatás, és külön rajongótábora van a belső udvaroknak, a lépcsőházaknak vagy a gangvégeknek. Pont ezért gyakori, hogy egy épületnek nemcsak a homlokzata védett, hanem az egész épület:

attól, hogy az utcáról nem látszik, az épület többi része általában ugyanúgy értékes.

Így volt ez az Apáczai Csere János utca és a Vigadó utca sarkán álló MAHART-székház néven ismert, 1910-13 között épült, a maga idejében modernnek számító, art decóba hajló szecesszóis épülettel is: teljes egészében védett és megtartandó volt.

A ház azonban a miniszterelnök vejének az érdekeltségébe tartozó BDPST Zrt. tulajdonába került, ami luxusszállodát és lakásokat épít benne és a két szomszédos épületben.

Vagy inkább a helyükön, hiszen hiába volt MAHART-székház egésze védett és megtartandó, a beruházás nemzetgazdaságilag kiemelt státuszt kapott, így a beruházónak semmilyen szabályt nem kell betartania.

Ennek megfelelően – hiába tiltakozott még az UNESCO is, hiszen az építkezés világörökségi területen folyik –

a Mahart-székház és a mellette álló Sarokbanknak nevezett, szintén védett volt takarékbanki székház jó részét kibelezték,

szinte csak a homlokzatok maradtak meg belőlük, mint az UNESCO jelentése fogalmaz, „egy modern épületet fedő vékony réteg”-ként, és néhány utcára néző helyiség is megvolt még az ottjártunkkor.

3. A Radetzky-laktanya – még annál is teljesebb bontás

A Bem téri Radetzky-laktanya 180 éves épületére ennél is cudarabb sors várt:

mindössze a Dunára néző főkomlokzat és két oldalsó homlokzat-szakasz maradt meg belőle.

A Radetzky-laktanya is védett volt: a védettséget Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter vette le róla egy rendelettel, majd a beruházás – amit egy Wáberer Görgyhöz köthető cég végez – kiemelt státuszt kapott.

A hosszan elnyúló épülettömböt a három homlokzati szakaszon kívül teljesen lebontották, köztük az épület legértékesebb részét, a klasszicista magtárat is.

A helyükre egy önmagában egyébként korrekt, több részből álló lakó- és irodakomplexum épül, amivel még tovább zsugorodik majd a környék századfordulós történelmi hangulata: a laktanya szomszédságában szocialista-modernista lakótömb, villamosremízből átalakított irodaház, két világháború közti modernista lakóházak és a Külügyminisztérium huszadik század elején épült, de az 1990-es években komolykodó posztmodern giccspalotává alakított tömbje áll, századfordulós épületek csupán a Bem tér északi oldalán maradtak.

Mindemellett a Radetzky-laktanya fontos emlékhely is volt:

mivel a második világháború alatt kisajátította a Gestapo, majd egy a Nyilaskeresztes Párthoz kötődő légió központja lett; később pedig az ÁVH, majd a Munkásőrség használta, sok embert kínoztak meg és végeztek ki a falai között és az udvarán.

2. A Dürer – az alázat legteljesebb hiánya

Az Ajtósi Dürer soron álló egykori Szent Szív zárda egy kápolnát is magába foglaló épülete sokak számára arról ismert, hogy itt működött Budapest egyik kultikus szórakozóhelye, a Dürer Kert.

A terület 2018-ban került Garancsi István ingatlanfejlesztő cége és más NER-közeli tőkealapok birtokába,

a Dürer Kertet ki is ebrudalták – azóta Budán, a korábbi Rio helyén nyitott újra –, és a fejlesztő nagyszabású bontásba kezdett.

A zárda és a hozzá tartozó iskola épületét a második világháború után a kommunista MDP, majd az MSZMP pártiskolája használta, a területen épült is egy hatalmas, kilencemeletes toronyházat is magába foglaló szocialista-modernista tömb, valamint kisebb épületek is – ezeket a beruházó mind el is bontotta, hogy iroda- és lakókomplexum épüljön majd a helyükön.

Kezdetben úgy tűnt, hogy a zárda és az iskola 19. század végi védett épületei megmaradnak,

az iskolát azonban 2021-ben lebontották, 2022 január elején pedig a zárda épületét is bontani kezdték.

Mint kiderült, a háznak csak egy kis részét érinti a bontás, aminek viszont az az oka, hogy a zárda épületét egy hatalmas, hétemeletes üveg-acél irodaházzá bővítik,

ami teljesen körbeöleli, zárójelbe teszi és agyonnyomja nemcsak a zárdát, hanem az egész környéket.

Ahelyett tehát, hogy ennek a keresztény műemléknek a helyreállítását támogatná, a beruházás nemzetgazdaságilag kiemelt státuszúvá tételével 

a magát kereszténynek nevező kormány amellé állt, hogy még a kommunistáknál is jobban átalakítsák az egykori zárdaépületet.

Ráadásul – mint a Válasz Online írja – ezzel elveszett annak az egyébként kézenfekvő lehetősége is, hogy a Dürer még a legutóbbi időkig is fás kertjével kibővüljön a szomszédos Városliget, helyette egy külvárosba való hatalmas lakó és irodakomplexum fogja végleg tönkretenni a környék eddigi intimitását.

1. A Közvágóhíd – amiben lehetett volna múzeumi negyed, de inkább giccslakópark lesz a helyén

A Közvágóhíd Budapest egyik legfontosabb ipari műemléke volt, 1872-ben nyitott meg, hogy kiváltsa a korábban rossz higiéniai viszonyok között működő járványveszélyes magánmészárszékeket, és egészen 1984-ig látta el a feladatát.

Az utolsó éveiben a Dürerhez hasonlóan alulról szerveződő kulturális központként működött, több klubnek és rengeteg zenekar próbatermének adva otthont.

A fővárosi védettséget élvező hatalmas, mágikus hangulatú épületegyüttesben

minden megvolt ahhoz, hogy különleges, ikonikus kulturlis-közösségi térré váljon,

ami Budapest világhírű helyeinek sorát gazdagíthatta volna.

Például otthont adhatott volna akár a múzeumi negyednek is, amit a kormány a Városligetben erőltet,

a régi ipari épületeknek ugyanis tényleg minden funkció jól áll a lakásoktól a műtermeken, a múzeumokon, koncerttermeken át egészen a bevásárlóközpontig.

A Közvágóhídban rejlő hatalmas potenciál azonban örökre kihasználatlan maradt.

A terület ugyanis a miniszterelnök török barátja, Adnan Polat egyik cégének tulajdonába került, ami szinte az egészet lebontotta, hogy néhány elemét megtartva vagy visszaépítve egy lakóparkot építsen a helyére.

Ebben az esetben is nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásról volt szó, ezért a műemléki védettség nem lehetett akadálya a bontásnak, Budapest pedig szegényebb lett egy különleges, nagyszerű lehetőségeket rejtő, önmagában is kiemelkedően értékes ipari műemlékkel.

A helyére tervezett lakóparkban a régi vagy régies elemek bizarr kulisszának tűnnek csupán.

NYITÓKÉP: Renczes Ágoston / Azonnali