Kétmilliárd dolláros meglepetést is kapott Putyintól Orbán Viktor

Szerző: Kósa András
2022.02.02. 10:26

Az orosz elnök a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hajlandóak 2 milliárd dollár értékben beszállni a Budapestet elkerülő vasútvonal, az úgynevezett V0-ás építésébe.

Kétmilliárd dolláros meglepetést is kapott Putyintól Orbán Viktor
„Ami a Budapestet megkerülő vasútvonal kérdését illeti Orbán Viktor egyelőre még nem tudja, de én amikor jöttem ide a sajtótájékoztatóra, információt kaptam az orosz állami vasút vezetőitől, hogy kétmilliárd dollárt tudunk egy ilyen projektbe befektetni”

– mondta kedden Moszkvában Vlagyimir Putyin Orbán Viktorral tartott sajtótájékoztatóján, meglepve a magyar miniszterelnököt is.

A bejelentés érthetetlen módon kimaradt az eseményről szóló tudósításokból, és a szinkrontolmács is hibázott, amikor a milliárd helyett milliót mondott. A bejelentést egyébként a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szúrta ki. Amiről szó van, az egy Budapestet elkerülő vasútvonal, az úgynevezett V0-ás, ez délről kerülné meg a fővárost és az észak-nyugati–délkeleti irányú tehervasúti forgalmat vezetné el, így ezeknek a szerelvényeknek nem kellene keresztülhaladniuk a fővároson.

A kormány egyébként már korábban meglebegtette, hogy az oroszok beszállnának a beruházásba. Múlt héten az Innovációs–, és Technológiai Minisztérium adott ki közleményt a témában. Eszerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter videokonferencián tekintette át a közös ügyeket az orosz közlekedési tárca vezetőjével, Vitalij Szaveljevvel.

A felek üdvözölték a magyar-orosz-osztrák vasúti árufuvarozási vegyesvállalat tavalyi létrehozását. A résztvevő országok logisztikai potenciáljának hatékony kihasználását szolgáló kezdeményezés a Kínából Oroszországon és Magyarországon keresztül Dél-Európába és a balkáni országokba tartó konténeres szállítást hivatott elősegíteni, növelni.

„Magyarország a vasútprogram kiemelt célját beteljesítve akkor válhat Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központjává, ha a lehető legnagyobb mértékben részesül az Európa és Ázsia közötti áruforgalomból. A Budapest-Belgrád vasútvonal már kivitelezés alatt álló kapacitásbővítő korszerűsítése a görög kikötőkbe befutó áruk számára kínál minden másiknál gyorsabb útvonalat a kontinens belseje felé. A Távol-Keletről szárazföldön érkező vasúti szállítmányok a V0-nak köszönhetően a főváros időigényes átszelése nélkül roboghatnak át hazánkon. A Budapestet délről kerülő beruházás környezetvédelmi engedélye jövő tavaszra rendelkezésre állhat, 2023 nyaráig a megvalósíthatósági tanulmány is elkészülhet”

– részletezte a közlemény szerint Palkovics László.

NYITÓKÉP: MÁV Facebook

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek