Miért nincs igazuk a kanadai kamionosoknak és miért nincs igaza Trudeaunak?

Alapvetően mindkét oldalnak vannak igazságai, és egy egészséges közbeszédben és demokráciában nem a sárdobálás és a horogkeresztes zászló lengetése lenne a helyén való megoldás, hanem az alapproblémák felderítése után olyan megoldást kéne találni, ahol megmarad a káposzta, és a kecske se pusztul bele a koronavírusba.

Kedden már a harmadik napja lesz, hogy a kanadai kamionsofőrök elzárják a kanadai főváros, Ottawa utcáit, hogy így tüntessenek a január 15-én bevezetett új beutazási szabályokkal és a járványügyi intézkedésekkel szemben.

A tüntetés alapját az adja, hogy a mindig kirivó zoknit hordó Justin Trudeau vezette szövetségi kormány úgy döntött: január 15-től az Egyesült Államok felől csak az léphet be Kanadába, aki megkapta a kínai koronavírus ellen kifejlesztett oltást, ellenkező esetben két hétig karanténba kell vonulnia.

Az elmúlt két évnyi disztópia alatt megszokott frontvonalak álltak fel a téma kapcsán:

a korlátozáspártiak úgy vélik, ez egy elfogadható, sőt, példamutató intézkedés, míg az oltásellenesek szerint értelmetlen, mivel feleslegesen korlátozza a szabadságjogokat,

miközben e heterogén tábor egy része különböző összeesküvés-elméleteket is társít mindehhez.

Kényelmes lenne beállni valamelyik álláspont mögé, aztán a másik félre rámondani, hogy ők a covidióták – e kifejezést eleinte a vírusszkeptikusokra használták, de manapság egyre többször hívják a leánykori nevén „karanténtálibnak” nevezett csoport tagjait is így; ez egy újabb remek példája, hogy a különböző kifejezéseket a különböző politikai csoportok hogyan sajátítják ki (lásd: abortuszpártiak és az oltásellenesek is elővették az én testem, én döntésem érvet) – azonban ez túl leegyszerűsítő, a valóság minden szeletét nem figyelembe vevő, dogmatikus hozzáállás lenne, másrészt egy érvelési hiba – szép latin szakszóval argumentum ad hominem, azaz személy elleni érvelés –, hiszen ahelyett, hogy megvizsgálnánk mit is állít a másik fél, egyszerűen csak semmibe vesszük, mert szerintünk ő hülye, amiért nem ért velünk egyet.

E kommunikációszakos kitekintés után térjünk is rá, hogy

miért nincs igaza egyik félnek sem – vagy miért csak részigazságok vannak mindkettő mögött.

Kezdjük először azokkal, akik szerint tudatlan, szélsőjobboldali söpredék tüntet, és emiatt nem kell foglalkozni azzal, hogy valójában miről is szól a tüntetés.

Miért tüntetnek a kamionosok valójában?

Egyrészt nyilván vannak közöttük olyanok, akik különböző összeesküvés-elméleteket vallanak és emiatt nem kérnek az amúgy hivatalosan nem kötelező oltásból, illetve a felvételek alapján vannak olyanok is, akik szívesen lebegtetnek horogkeresztes zászlót is „miért ne?”-alapon.

De egy heterogén csoport kapcsán pár kiragadott példa alapján nem szerencsés az általánosítás hibájába esni,

másrészt már nem az alapproblémáról szól a vita, hanem egy identitáspolitikai harcról

– mondjuk ez nemcsak a korlátozáspártiaknak, hanem a hirtelen szabadságszerető autoriter-szavazóknak is köszönhető.

Szóval adott egy munkásréteg, amelynek a munkája abból áll, hogy naponta 8-10-12 órát vezet; néha megáll meginni egy kávét a benzinkúton; amíg felpakolják a teherautót, szót vált a telephelyen valakivel; majd ugyanezt megismétli akkor, amikor épp lerakodják a rakományt.

Talán ebből a kis munkaköri leírásból is kitűnik, hogy alapvetően nem a kamionsofőrök terjesztik a járványt, amikor a nap 24 órájából legalább 20-at alapvetően egyedül – vagy ha párosan vezetnek, akkor társával – tölt a kamionfülkében, kevés emberrel érintkezik, így a munkája miatt nem túl nagy a valószínűsége, hogy helyi gócpontokat alakít ki.

Emellett fontos kiemelni, hogy

a kamionosoknak ez a munkája, azaz a kéthetes karanténnal konkrétan a munkához, ezáltal a megélhetéshez való jogukat korlátozzák.

A kisujjeltartós elit a kamionsofőrökre eleve szeret söpredékként, feláldozható emberként tekinteni, miközben jelenlegi tudásunk szerint nélkülük az ellátási láncok megszakadnának: nem jut el az alapanyag a gyárba, nem lesz termék a boltok polcain, és a Wishről rendelt olcsó szarodat sem szállítja ki senki, mivel a szállítmányokat nem egy rejtélyes kobold hozza az éjszaka közepén, hanem előtte egy kamionsofőr adja át a futárnak.

Így ha egy szolidáris társadalomban szeretnénk élni, akkor nem ütődött barmozni kéne a kamionsofőröket, hanem elgondolkodni azon, hogy lehet nem szerencsés olyan járványügyi szabályokat hozni, amivel konkrétan hús-vér emberek megélhetését veszélyeztetjük,

ráadásul olyan hús-vér emberek megélhetését, akiknek a munkája járványügyi szempontból nem számít túl nagy rizikófaktornak.

Ha esetleg a szolidaritás valakit nem győzne meg, akkor fel lehet hozni a személyes érdeket is: bizonyára senki sem szeretne áruhiányt és jegyrendszert, hogy a háztartásokba igazságosan jusson valamennyi élelem, míg a kényelemhez szokott 21. századi ember az Amazon/eBay/stb. ügyfélszolgálatát sem szeretné felhívni, hogy miért nem érkezett meg a 77. felesleges kacatja az egy napos kiszállítási idő ellenére.

A kamionsofőröket – még ha nem is kommunikálják túlzottan jól – alapvetően ez zavarja, hogy miközben munkájukon igen sok múlik, nem becsülik meg őket, ráadásul még e szabály miatt a munkájuk és megélhetésük is veszélyben van.

De az éremnek két oldala van, ráadásul még pandémia is van

Remélem azért a korlátozáspártiak eljutottak idáig a szövegben, míg az oltásellenesek nem most zárják be az Azonnalit mondván, egy újabb firkász velünk van. Most vizsgáljuk meg, miért is van részben igaza a korlátozáspártiaknak!

Egyrészt gondolom mindenkinek feltűnt, hogy még mindig egy világjárványban élünk, ami ráadásul továbbra is szedi az áldozatait, bár az oltásoknak köszönhetően szerencsére egyre kevesebben jutnak ezen áldatlan sorsra.

A jelenlegi tudásunk szerint alapvetően két eszközünk van a koronavírus ellen:

• az egyik a prevenció,
• a másik pedig a kockázatok csökkentése, 

és ehhez érkeznek lassan majd harmadikként a különböző gyógyszeres kezelések.

A prevenció lényegében az, hogy elvágunk minden társadalmi kapcsolatot, hogy így törjük meg a vírus terjedését, ami miatt korlátozunk bizonyos eseményeket és tevékenységeket, előírunk például távolságtartást, drasztikus esetként pedig lockdownokat vezetünk be.

Gondolom azt nem kell elmagyarázni senkinek sem, hogy ezek nemcsak gazdasági, hanem pszichológiai és társadalmi gondokat is okoznak,

így ezekhez jobb esetben tényleg csak az utolsó mentsvárként nyúlnak a döntéshozók.

A másik pedig azon kockázat csökkentése, hogy a megfertőződött emberek súlyos betegséggel kórházba kerüljenek, esetleg meghaljanak, ami már csak azért is fontos, mert ha az egészségügyi rendszerünket túlterhelik a koronavírusos esetek, akkor más fontos betegségek kezelésére nem jut elég erőforrás – Magyarországon talán nem is kell ezt túlzottan magyarázni, hiszen lényegében már két éve csak telefonos rendelést tartanak a háziorvosok, a műtéteket, szűrővizsgálatokat sokszor ide-oda tologatják, ami miatt súlyosbodhatnak az egyéb betegségekben szenvedők állapota.

E kockázatot jelenleg egy eszközzel tudjuk csökkenteni, ez pedig a vakcina.

Az oltások mesterséges immunitást adnak a szervezetünknek, hogyha az a vírussal találkozik, akkor minél inkább csökkentse a súlyos betegség vagy a halál valószínűségét, mivel a szervezet tudni fogja, hogyan reagáljon a betegségre. Ha pedig az átoltottságot a társadalom nagy részénél elérjük – beleértve a betegségből felépülőket is –, akkor az egészségügyi rendszereink foglalkozhatnak más betegekkel is.

(Side note: mivel Magyarországon valamiért az emberek jelentős része nem érti, hogyan működnek az oltások, így muszáj mindig elmondani, hogy a vakcina nem a fertőzés ellen, hanem a betegség ellen véd. Az oltás következtében nem alakul ki körülöttünk egy mágikus pajzs vagy burok, amit a koronavírus elkerül, mivel a kórokozó ugyanúgy bejut a szervezetünkbe, azonban ott nem tud akkora pusztítást okozni, mivel a vakcina által bejuttatott ellenanyagok felveszik a harcot a vírussal.

Igen, továbbra is elképzelhető, hogy valaki oltottként súlyosan beteg lesz, vagy rosszabb esetben meghal, de ez teljesen természetes, ha valakinek eleve gyenge az immunrendszere – attól, hogy egy lerobbant Ladába a legjobb benzint fecskendezzük, még nem lesz gyorsabb, mint egy jól karbantartott Ferrari.)

Az oltás nemcsak egyéni szempontból fontos, hanem társadalmi szinten is – sőt, globális szinten is! –,

mivel minél kevesebb az olyan egyén, akinél nagyobb valószínűséggel alakul ki súlyosabb betegség, annál kevésbé terheli le a kínai vírus okozta járvány az egészségügyet, másrészt az oltott ember az esetek többségében könnyebben átvészeli a betegséget vagy fel se tűnik neki, hogy megfertőződött.

Globális szinten pedig azért fontos a magas átoltottság, mert minél könnyebben terjed a világon a koronavírus, annál nagyobb az esélye, hogy újabb variánsok (rettegtető elnevezése: mutánsok) alakulnak ki, amik ellen a régebbi vakcinák nem védenek, mivel azok az eredeti, vuhani verzió tüskefehérjéje ellen készültek. (Persze nem mind, például a kínai Sinopharm és SinoVac, vagy a francia Valneva, de ezt már nem fejtem ki, itt korábban már szépen megtettük.)

De akkor mi lehetne a megoldás?

Alapvetően mindkét oldalnak vannak igazságai, és egy egészséges közbeszédben és demokráciában nem a sárdobálás és a horogkeresztes zászló lengetése lenne a helyén való megoldás, hanem az alapproblémák felderítése

(kamionosok munkájának veszélyeztetése, illetve a járványveszély) után olyan megoldást kéne találni, ahol megmarad a káposzta, és a kecske se pusztul bele a koronavírusba.

Ez alapvetően az lehetne – és szerintem lennie kellene –, hogy az olyan alapvető dolgokhoz, mint az élelmiszer, munka, lakhatás, közlekedés mindenki hozzájut függetlenül attól, hogy oltott vagy oltatlan.

Ugyanakkor amikor megnő a járvány intenzitása – ez általában ősz közepén/tél elején, illetve tél végén/tavasz elején várható, mert akkor van a koronavírushoz hasonló felsőléguti betegségek szezonja – akkor

célirányosan védjük a vírus számára leginkább kitett csoportokat, előírunk bizonyos prevenciós eszközöket, mint például a maszk használata, és nem engedjük meg boldog-boldogtalannak, hogy Ottawa belvárosának éttermeiben a járványügyi helyzetet le se szarva ingyen kaját és kiszolgálást kérjen,

mivel oltatlanként nagyobb a valószínűsége, hogy a megfertőződés után jóval több koronavírus lesz a szervezetében, amit utána készségesen továbbad másoknak, ha kérnek belőle, ha nem.

Lehet ezt sokan covidapartheidnek vagy coviddiktatúrának hívnák – hozzáteszem, ez egy kifejezetten káros kifejezés, hiszen így az apartheid és a diktatúrák áldozatait köpik arcon és mosdatják ezen rendszerek a járványügyi szabályokhoz képest jóval súlyosabb tetteit, de ez most mellékes –, miközben az élet más területén is előírunk bizonyos szabályokat és normákat, amiket követni kell.

Jogosítvány nélkül én sem száguldozok az autópályán másokat veszélyeztetve, így aki egy világjárvány közepén akar étteremben hahotázni, talán oltassa be magát, vagy legalább vegye fel a maszkot – de sokan valamiért azt a kis textilanyagot is a szabadságjogok súlyos korlátozásának élik meg.

Pedig valójában nem az,

a súlyos korlátozás az, ha ellehetetlenítik a munkádat például egy értelmetlen kéthetes karanténnal.

Ezt a cikket és mást is már korábban megkapták a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali hírlevelére. Iratkozz fel te is!  Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!