Nyomás a kormányon – Budapestre jön a brit védelmi miniszter

Szerző: Kósa András
2022.01.29. 18:15

Ben Wallace látogatása az Azonnali információi szerint része annak a nyomásgyakorlási kampánynak, ami több nyugati ország részéről is zajlik a magyar kormány irányába Oroszországgal kapcsolatban.

Nyomás a kormányon – Budapestre jön a brit védelmi miniszter

Több nyugati ország is diplomáciai nyomást gyakorolt az elmúlt két hétben az Orbán-kormányra azért, hogy változtasson kifejezetten oroszbarát álláspontján Ukrajnával kapcsolatban – értesült az Azonnali. Ennek része volt az is, hogy

szerették volna, ha Orbán Viktor végül lemondja Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozóját Oroszországban.

Erre nem került sor, a magyar kormányfő kedden utazni fog. (Az ellenzéki pártok korábban közös közleményben kérték szintén Orbánt a látogatás elhalasztására, ezzel nagyjából el is dőlt, hogy a magyar kormányfő biztosan megy majd, hiszen Orbán Viktor soha nem engedné meg magának, hogy valamiben az ellenzéki pártok kívánságát teljesítse.)

Orbán Viktor az egyetlen vezető az EU-ban és a NATO-ban, aki a hónapok óta fokozódó ukrán-orosz konfliktusban kifejezetten oroszbarát magatartást tanúsít. Tárgyalni ugyan Emmanuel Macron is tárgyalt a héten az orosz elnökkel, de ő telefonon hívta Putyint és a megbeszélések témája kifejezetten az volt, hogyan lehetne a feszültséget enyhíteni (konkrét eredményekről nem számoltak be utólag), míg

Orbán Viktor éppen a kapcsolatok erősítéséről, a paksi bővítésről és gázvásárlásról tárgyal majd.

Ráadásul Franciaország a Normandiai Négyek révén egyébként is tagja annak a nemzetközi fórumnak, amelyik a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére hivatott elvileg. (Szintén mindeddig eredmény nélkül.)

Szijjártó Péter nemrég arról beszélt, a magyar kormány nem támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben (bár ilyeneket eddig, ha döntésre került a sor, a magyar kormány sosem vétózott meg), és éppen az elmúlt egy hétben történt három olyan bejelentés is, ami teljesen szembemegy a jelenlegi uniós és NATO-politikával:

  • bejelentették, hogy Magyarországon épít gyárat elektromos teherautóinak az orosz Kamaz;
  • orosz tőkével és részvétellel épülhet meg a Budapestet elkerülő vasúti körgyűrű, az úgynevezett V0-ás;
  • megállapodást kötött a kormány a kínai Torch Csúcstechnológiai Központtal, ezt több nyugati országban a kínai hírszerzés egyik fedőszervezetének tartják.

Valószínűleg ezek miatt döntött úgy az Azonnali információi szerint több nyugati tagállam, hogy

diplomáciai nyomást helyez a kormányra a kapcsolatok lazítása érdekében.

Információink szerint ezek az üzenetek egyelőre alacsonyabb szinten és informálisan jutottak el a magyar korányhoz, de nemrég zárt körben egy vezető nyugati diplomata már azt mondta: ha fokozódik a konfliktus Ukrajna és Oroszország között, akkor előbb-utóbb NATO szinten komolyan felmerülhet, hogy Orbán Viktort válaszút elé állítsák: a tagság fenntartása, vagy a különleges viszony Vlagyimir Putyinnal. „És ebben az esetben Magyarország örök szövetségesére,

Lengyelországra sem számíthat majd, ez nyilvánvaló”

– fogalmazott az illető.

Egy kormányzati forrásunk az erre irányuló kérdésünkre csak egy „no comment”-tel felelt. Ennek a folyamatnak része lehet Ben Wallace brit védelmi miniszter jövő heti budapesti útja is, amiről a Times írt szerdán. A brit napilap szerint Wallace azért keresi fel a szlovák és a magyar fővárost, hogy újabb Oroszország elleni szankciókról próbálja meggyőzni partnereit. Az ügyben elküldtük kérdéseinket a Külgazdasági–, és Külügyminisztériumnak és a Honvédelmi Minisztériumnak is, válaszaikat közölni fogjuk.

NYITÓKÉP: Ben Wallace / hivatalos portré

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek