Az ellenzék az uniós egység megtartásáért kéri Orbánt, ne utazzon most Moszkvába

Szerző: Fekő Ádám
2022.01.24. 16:50

A közleményük szerint a magyar miniszterelnök látogatása csak bátorítaná az orosz elnököt a feszült ukrán helyzet eszkalálásában.

Az ellenzék az uniós egység megtartásáért kéri Orbánt, ne utazzon most Moszkvába

Újra felszólította valamire az egyesült ellenzék a kormányt, ezúttal személyesen Orbán Viktort: azt akarják, mondja le az Oroszországi Föderáció elnökével ez év február 1-jén Moszkvában tervezett látogatását.

Az indoklás úgy szól, hogy az „ukrajnai konfliktus körüli jelenlegi, különösen kiélezett és feszült helyzetben Orbán Viktor baráti találkozóját Putyin elnökkel kifejezetten károsnak és nemzeti érdekeinkkel ellentétesnek” tekintik, az a tény pedig, hogy

„a kialakult helyzet ellenére sem mondta le az utat – azt üzeni, hogy a NATO és EU tagállamok nem egységesek Putyin javaslatainak elutasításában.”

– áll az ellenzék közleményében.

A közlemény kitér arra is, hogy ezzel Orbán tulajdonképpen bátorítja Vlagyimir Putyint a feszült helyzet további eszkalálására. „A mostani látogatás hivatalos indoklása azt igazolja, hogy a magyar kormány számára a közös EU-s és NATO-s biztonsági érdekeinket felülírja a mutyipolitizálás, a korrupcióval átszőtt üzletelés. Aggasztó hírek érkeznek arról, hogy a látogatás során döntő lépést kívánnak tenni Paks-2 építése kapcsán, és egy Magyarország számára előnytelen újabb gázmegállapodást is tető alá akarnak hozni” – írják.

Az Egységes Magyaroszágért ezek után felsorolja, milyen aggasztó dolgokat csinált mostanában Oroszország:

  • Újabb csapatok mozgatása az orosz-ukrán és a belarusz-ukrán határhoz;
  • javaslatok a szovjet befolyási övezet visszaállítására;
  • javaslatok arra az USA felé, hogy Európa megkérdezése nélkül döntsenek Európa felosztásáról.

Az ellenzék szerint Magyarországnak is elemi érdeke volna, hogy szavakkal és tettekkel is kiálljon Ukrajna területi integritása mellett, mivel ezt kívánja a kárpátaljai magyarság érdeke is.

A magyar kormányt egyébként nem csak a magyar ellenzék látja orosz csatlósnak: ahogy a Political Capital tanulmányából kiderült nemrég, általában kifejezetten baráti hangot üt meg velünk belföldön is az orosz kommunikáció, és főleg arra használják a különutas magyar politika bemutatását, hogy bemutassák rajtunk keresztül, milyen káosz van az Európai Unióban.

Orbán és Putyin utoljára 2019 októberében találkozott személyesen, kevés külföldi vezetővel találkozik a magyar miniszterelnök személyesen olyan nagy rendszerességgel, mint Oroszország elnökével.

NYITÓKÉP: Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin találkozója 2018. szeptember 18-án Moszkvában. FOTÓ: Kreml

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek