Meg kellene dolgoznia az ellenzéknek azért, hogy ne csak a bulvár érdekelje belőle a független médiát

Renczes Ágoston

Szerző:
Renczes Ágoston

2022.01.18. 10:26

A politikusok munkájának a része kellene, hogy legyen, hogy rá tudják irányítani a sajtó figyelmét arra, amit üzenni akarnak.

Pintér Bence már több alkalommal is foglalkozott a média választási kampányban betöltött szerepével. A 2018-as választás után elég dühös cikkben kárhoztatta a kormánytól független sajtót, amiért az gyakorlatilag politikai aktorrá előlépve szinte kizárólag a választási koordinációt követelte a pártoktól, miközben nagyjából a kormány és az ellenzék oldalán is mindenkit látható élvezettel tartott hülyének.

Bence múlt héten újra a témához nyúlva azt kifogásolta,

hogy a független médiát már csak a bulvár érdekli az ellenzéki kampányból,

és az ellenzéki politikusok mondhatnak bármit például a szakpolitikai elképzeléseikről, a sajtó úgyis csak azt fogja kiemelni, ha mondtak valami rosszat az összefogásról – bulvár alatt tehát elsősorban az összefogással kapcsolatos súrlódásokat és konfliktusokat kell ez esetben érteni.

Bence roppant érdekes kérdéseket feszeget, hiszen kétségtelen, hogy a sajtónak jelentős szerepe van a véleményformálásban (még ha ez az utóbbi két évtizedben meg is változott azzal, hogy a közösségi médiában szinte bárki a klasszikus sajtóéhoz mérhető elérésű véleményvezérré válhat, sőt mára teljesen hétköznapi jelenséggé vált, hogy a politika ilyen véleményvezéreknek látszani akaró propagandistákkal próbálja letartolni a közösségi médiát). 

Azzal, amit Bence a sajtó szerepéről gondol, nem szeretnék különösebben vitatkozni.

Az biztos, hogy a magyar sajtóviszonyok elég perverzek:

a kormány óriási, rengeteg lapból álló médiabirodalommal propagálja saját magát egyébként meglehetősen rossz hatásfokon, a kormánytól független média pedig a saját üldözöttségéről és elnyomottságáról soha meg nem feledkezve összehasonlíthatatlanul kevesebb pénzből ér el legalább annyi vagy még több vagy akár összehasonlíthatatlanul több embert, mint a világ összes pénzével telepumpált kormánymédia. 

Meg az is elég fura, hogy a kormánynak a független sajtó kicsinálására tett lépései eredményezték paradox módon a magyar sajtóban utóbbi pár év legörömtelibb fejleményét: nevezetesen azt, hogy több bedarált sajtótermék is a mindenféle beteg tulajdonosi struktúráktól mentesen, a támogatásokra és olvasókra támaszkodva született újjá, mások meg előre menekülve maguktól átálltak az előfizetéses modellre.

Hogy közben milyen színvonalon és mekkora szereptévesztésben végezték a munkájukat, abban jelentős részt egyet is értek Bencével, és magam is elég furának tartom a magyar sajtó elgonzósodását, ami hiába eredményez emlékezetes és kivételesen szórakoztató szövegeket, ha nemcsak ezek esetében, hanem szinte mindig teljesen összefolyik a tény- és a véleménycikk – a 444 például bevallottan teljesen tudatosan kommentálja a híreket –, miközben például a politikai-gazdasági befolyásolást az olvasói előfizetéses modellre cserélés közép-európai pionírja, a szlovák Denník N nagyon határozottan igyekszik elválasztani a tényműfajt a véleménytől. 

Akármit is gondoljunk azonban a kormánytól független sajtóról, az egészen nagy bizonyossággal állítható róla, hogy

kiszámítható.

Kiszámítható, hogy ha MZP mond valami ordas hülyeséget, akkor a sajtó azt fogja elsősorban felkapni, függetlenül attól, hogy amúgy miről beszélt. Ahogy az is kiszámítható, hogy ha a sajtó bármikor beigazolódni látja a nagyon sokféle pártból álló ellenzéki összefogással kapcsolatos aggályokat, akkor arra is ugrani fog.

Ha pedig valami kiszámítható, arra fel lehet készülni, sőt bűn nem felkészülni rá. 

A politika is egy szakma, aminek az is nagyon jelentős részét képezi, hogy a politikusnak el kell tudnia adni magát, értenie kell, hogy hogyan működnek a kommunikációs csatornák, tudnia kell előre látni, hogy milyen következménye lesz annak, amit mond. 

Ahogy Balogh Gábor írta nagyon helyesen, MZP-nek szüksége lenne egy kommunikációs tanácsadóra, aki megtanítja neki, hogy „nem azt mondjuk el, ami eszünkbe jut, hanem azt, amit közölni akarunk – és nem mindig akarjuk közölni azt, ami eszünkbe jut”. 

Ha az áprilisi választás fiaskó lesz MZP számára, annak nem az lesz az egyik oka, hogy a kormányfüggetlen sajtó sokat írt arról, hogy hülyeségeket beszélt,

hanem pusztán az, hogy hülyeségeket beszél.

Hogy ezt a független média aránytalanul gyakrabban teszi, mint hogy beszámoljon a szakpolitikai elképzeléseiről, arra lehet azt kívánni gyógyírnek, hogy a média önmérsékletet gyakoroljon, de sokkal hatékonyabb lenne,

ha a politikus profi módon nem követné el a legbanálisabb kommunikációs hibákat.

Ugyanis egy politikus nem engedheti meg magának, hogy ilyen szinten nyisson maga ellen támadási felületet, ahogy azt MZP teszi nap mint nap, mert arra le fog csapni a sajtó, akár azért, hogy minden megerőltetés nélkül lejárassa – ahogy azt teszi a kormánymédia –, vagy pedig azért, mert a sajtónak egyébként is kötelessége beszámolni arról, ha egy politikus, különösen egy miniszterelnök-jelölt hülyeségeket beszél.

Ami pedig az összefogást illeti, magától értetődő, hogy felfokozott figyelem övezi, hogy képesek-e ezek a sokmindenben különböző, és az összefogáson belül egymással is versenyző és egymás kárára helyezkedni próbáló pártok összezárni és egy közös kampányt levezényelni, mert amellett, hogy ez a minimumfeltétele annak, hogy jól szerepeljenek a választáson, azt is megmutatja, hogy kormányra kerülve tudnak-e majd együttműködni.

Ha tehát világos, hogy a sajtó egyből rá fog mutatni a legkisebb repedésre is, hogy fel fogja fújni az ezzel kapcsolatos belülről jövő megjegyzéseket, akkor arra az kellene legyen a válasz, hogy az összefogás kialakít

egy közös stratégiát arra, hogy mit mondanak a politikusok az ezt firtató újságírói kérdésekre. 

És még valami: anélkül, hogy mentegetném a szakpolitikai kérdések helyett a bulvárral foglalkozó újságírókat, megintcsak arra hívnám fel a figyelmet, hogy a politikusnak nemcsak magát, hanem azt is el kell tudnia adni, hogy mit szeretne kezdeni az országgal. Hogy hogyan oldaná meg az oktatás, az egészségügy súlyos problémáit, hogy mit kezdene a szegénységgel, a súlyos szociális feszültségekkel. 

És ezekről nem elég beszélni, ezeket nem elég leírni, sokkal kreatívabbnak kell lenni, hogy nemcsak – az adott esetben – lusta újságírók figyelmét keltsék fel, hanem a választópolgárét is. És lehet, hogy – az adott esetben – felületes újságírók túl sokat foglalkoznak a politikai bulvárral a szakpolitikai kérdések kárára,

az azonban ugyanúgy szereptévesztés lenne a részükről, ha elnézőek lennének bármelyik politikussal szemben.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek