Idén nyártól már euróban is kint lesznek az árak Horvátországban

Szerző: Aradi Péter
2022.01.17. 09:55

Úgy tűnik, a horvátok komolyan gondolják a dolgot.

Idén nyártól már euróban is kint lesznek az árak Horvátországban

Ha az Európai Unió nyáron rábólint, akkor 2023 január elsejétől Horvátországban is bevezetik az eurót. Ahogy az N1 írja, a tervek szerint idén nyártól a boltokban és az éttermekben már nyártól fel kell tüntetni az árakat euróban is. A vendéglátósok a lap szerint örülnek a dolognak, mert szerintük így könnyebb lesz a turistákkal üzletelni.

Horvátország 2019. július elején kérte felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba, Andrej Plenković horvát kormányfő pedig két évvel később, 2021 szeptemberében kijelentette, hogy

szerinte országa felkészült az euró bevezetésére.

Az eurózóna tagállamai néhány hónapon belül döntenek arról végleg, engedélyezik-e Horvátország csatlakozását.

Ahhoz, hogy az országban bevezethessék az eurót, olyan feltételeknek kell megfelelni, minthogy az infláció legfeljebb 1,5 százalékponttal lehet magasabb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam inflációs rátájának átlaga, vagy hogy az éves államháztartási hiány nem haladhatja meg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát, a bruttó államadósság nem lépheti túl a GDP 60 százalékát.

Az előválasztási kampányban az ellenzéki pártok is belengették, hogy szeretnék bevezetni az eurót Magyarországon, azonban erre egyelőre szinte semmi esély, ugyanis

a maastrichti kritériumoktól elég messze vagyunk.

Összehasonlításként az államháztartási hiány 7,50 százalékkal, a magyar államadósság valahol 75-80 százalékkal haladta meg GDP-t, az infláció pedig 2021 decemberében 14 éves csúcson, 7,4 százalékon állt.

Nem csoda, hogy Matolcsy György jegybankelnök 2021 nyarán egy véleménycikkben azzal technikával azzal próbált ráijeszteni az emberekre, hogy ha nem vagyunk résen,

a balliberális magyar vezetők még a végén képesek lesznek bevinni az országot az euróövezetbe.

A legnagyobb csattanót végül az adta, hogy a horvátok pont a jegybankelnök cikke után néhány nappal jelentették be, felkészülnek az euró bevezetésére.

A közgazdász dr. Csaba László, aki 2010 és 2012 között tanácsadóként segítette Orbán Viktort Matolcsy véleménycikkére reagálva azt mondta, az euróval mindenki nyerne, a széles vásárlóközönség például azért összehasonlítható áron, összehasonlítható minőségben hozzájuthatna azokhoz a termékekhez és szolgáltatásokhoz, amelyhez az osztrákok, a németek vagy a szlovákok. Egy esetleged válság esetén pedig komoly védőhálót jelenthetne.

Azóta a horvát tervek több részlete is kiderült, például, hogy az euró 2023 január elsejei bevezetése után

csak két hétig lesz majd duplafizetés,

amikor is mindkét valutát elfogadják, és hogy fél évig extra díjak nélkül lehet majd kunát váltani a bankoknál. A megtakarításokat és a hiteleket automatikusan át fogják váltani euróra. Úgy számolnak, hogy az átállás az első három évben 915 millió kunába kerül majd.

NYITÓKÉP: Pixabay

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek