Amikor még a legszörnyebb trauma is vicces: megnéztük Pottyondy Edina önálló estjét

A Youtube-ról indult humorista egyszerre nevet a kormányon, a szárnyait próbálgató Momentumon, és úgy általában mindenen, ami elé kerül. Ráadásul egy viccet sem az egy évvel ezelőtti internetről lopott.

Rendes az internetek legmélyében fürdő kultúrsznobként alapvetően nem szeretem a standupot, a magyar standupot pedig pláne nem.

Egyszerűen ritkán köt le egy órán keresztül, ha valaki beszél, ráadásul az is meggyőződésem, hogy a magyar humor pár kivételtől eltekintve valahol ott halt meg, amikor Galla Miklós otthagyta a L'art pour L'art-t. 

Nevetni persze szeretek, de hát erre annyi minden van: itt van például ez a videó Szentesről, ezen például bármikor nagyon jót tudok derülni, szerencsére egész gyakran megy a Csupasz Pisztoly is a tévében, nagyon sokat foglalkozok magyar politikával, szóval tényleg van, ami pótolni tudja számomra a standupot.

Pottyondy Edina viszont más, és ezt nekem volt a legnehezebb beismernem.

A főleg a koronavírus miatt eredetileg Youtube-on feltűnt humorista (Youtuber? Influenszer? Hivatásos viccesember?) ugyanis egyszer csak valami általam is érthetetlen okból a heti rutinom része lett.

Nem így indult: első jó clickbait címmel ellátott videójának láttán még simán agyvérzést kaptam az egésztől, aztán egyszer csak jobbak lettek a videók, és valahol a Kaleta Gábor ítéletéről szóló darabján kaptam magam azon, hogy hangosan röhögök.

Azóta sem gondolom, hogy minden videója tökéletes, de hát heti 15 percig én is csak akkor tudnék viccesnek tűnni, ha részeg a közönségem.

Ezért gondoltam úgy az év egyik leghidegebb szerda estéjén, hogy én bizony elmegyek a Kinóba Pottyondy első önálló estjére, aminek Mocskos nyelvvel feleselek volt a címe. Hősnőnknek nehéz dolga volt, hiszen előtte nem sokkal jelentette be Orbán Viktor, hogy tavaszig akciós a tej és a csirkemell, és azon elég sokat nevettem. 

Szóval: az a helyzet, hogy én tényleg próbáltam fanyalogni már előre, de Pottyondy Edina önálló estje jó eséllyel a legjobb program, amivel idén megajándékozhatjuk magunkat Budapesten. Az alapvetően hősünk gyerekszüléséig eljutó történet egy órán keresztül jut el a nagy fináléig, amiben Pottyondy jó érzékkel adagol tulajdonképpen mindent, amin szeretek nevetni: van itt szarosfingós történet, szerencsétlenkedés az életben, némi (sok) aktuálpolitikai kiszólás, pornós utalások,

és persze csúcspontként egy egészen őrületes rész Pottyondy viszonylag rövid momentumos karrierjéről, amikor a párt alelnökeként lépett majdnem végleg politikai pályára.

A párt azóta is legendássá vált Nyitás fesztiváljával, illetve az ő leváltásával végződő rész azért csodálatos, mert Magyarországon csak nagyon-nagyon ritkán kerülhetünk közel ahhoz, hogy a kommunikációban mindig fontosnak, tudatosnak és fittnek tűnő magyar politikai pártok színfalai mögött micsoda balfaszkodás történik.

Pottyondy egy percig sem kertel: bemutatja a csillogó szemű fiatal pártot, akik rájöttek a Bitó-szalonban, hogy azért pénzt is kéne valahonnan szerezni a kampányolásra, hogy aztán valakinél jó ötletnek tűnjön nyári fesztivált szerezni, ahol végül kétszázan ugrálnak Wellhellóra, miközben ő maga alelnökként alapvetően részegedéssel töltötte a párt szavazószerző buliját. 

Minimális ismeretanyaggal a 2017-es állapotokról szerencsére a meg nem nevezett szereplőket is viszonylag könnyen ki lehet sakkozni, amivel még tökéletesebbé válik a dolog, amiből végül az lett, hogy a Momentum 2018 áprilisában különösebb esély nélkül maradt a parlamenten kívül.

A szerencsétlenkedéssel, könnyű- és kevésbé könnyű drogokkal tarkított történetben egy ideig két dolgon gondolkoztam: az egyik az, hogy vajon mikor fedezi fel ezt az előadást a KESMA valamelyik zsenije, hogy aztán kissé átírva a történetet valamiféle drogos szektának írja le a jövőre már tulajdonképpen biztosan a parlamentbe kerülő pártot, a másik pedig az, hogy vajon nem dühösek-e a pártban emiatt Pottyondyra.

Ez utóbbira azért kaptam valamennyi választ véletlenül, ugyanis kiszúrtam, hogy előttem nézi a műsort Terézváros momentumos polgármestere, Soproni Tamás, aki határozottan őszintén nevetett a párt 2017-es szárnypróbálgatásainak felidézésén.

De a politikán túli része is jó ennek a műsornak, és kivételesen nem csak azért, mert végre valaki úgy tud káromkodni, hogy az nem tűnik erőltetettnek. Hanem azért, mert a végső üzenete mégis csak az ennek az egész viccesen elmesélt élettörténetnek, hogy az elsőre totálisan életképtelennek tűnő emberek is megtalálhatják a helyüket a világban, és mondjuk nevelhetnek utódokat.

Pottyondy Edináról például határozottan úgy tűnik, hogy a színpadon van a helye: ha valaki még abból is jó poént tud csinálni, hogy az apja fiatalon egy szó nélkül lelépett és évtizedekig semmilyen formában nem szólt hozzá, annak érdemes hosszú távon is ezzel foglalkoznia.

NYITÓKÉP: Pottyondy Edina egy korábbi előadásán

FOTÓ: Dumaszínház