Akkor most szóljon rá valaki gyorsan Márki-Zay Péterre!

Balogh Gábor

Szerző:
Balogh Gábor

2022.01.04. 11:05

Aki egy ország vezetésére pályázik, attól nem igazán bizalomébresztő, ha már ellenzékben is hetente kell helyreigazítania – nem az ellenérdekelt médiát, hanem saját magát.

Ha majd egyszer évek múltán visszatekintünk 2021-re, és kapásból mondanunk kell egy nevet, alighanem legtöbbünknek Márki-Zay Péter fog beugrani. A hódmezővásárhelyi polgármester a bálványozó csodavárástól az óvatos bizakodáson át az epekeserű gyűlöletig az érzelmek széles skáláját váltja ki. Ám az tagadhatatlan, hogy az esztendő legnagyobb és legváratlanabb sikertörténete az övé.

Azonban az elmúlt hetek kommunikációs vakrepülésének fényében közel sem biztos, hogy idén is így lesz.

A hollywoodi filmekben csak a Nagy Próbatételt látjuk, amelyet a kínkeservesen, esélytelenül is kiküzdött Nagy Győzelem zár le. Hogy a főhős aztán mit kezd a sikerrel, az általában homályba vész a The End felirat mögött. A valóságban azonban ezek a sztorik itt kezdődnek el igazán. A győztes útját számtalan elágazás keresztezi, s ezek többsége nem a további sikerek, hanem a gyors bukás vagy a lassú eljelentéktelenedés felé vezet. Persze ezen a sztrádán is vannak útjelző táblák – ám aki az eddigi diadaloktól betépve padlógázzal repeszt, az nem tudja elolvasni őket.

És hát úgy tűnik, Márki-Zay Péter pontosan ezt teszi.

A sanda utalgatások Orbán Viktor fiának homoszexualitására, vagy a „Fideszben van a legtöbb meleg” felkiáltással előadott trollkodás még csak a jóízlés gátjainak repedezését jelezte. Sokan legyintettek rá, mondván: éppen az mutatja MZP politikai ravaszságát, hogy az előválasztási kampányban az ellenzéki szavazók radikálisait is meg akarja szólítani. Amikor kétharmados többséget igénylő jogi vagy személyi változásokat ígért feles többséggel (vagy amikor az állatorvos végzettségű Hadházy Ákost vizionálta a korrupcióellenes ügyészség élére), már többen felkapták a fejüket. Ám ebben az esetben is kapaszkodhattunk abba, hogy ez a szöveg csak a rohamellenzéki keménymagnak szól, s szavatossága az előválasztás utolsó napjáig tart.

Nos, a győzelem után a friss miniszterelnök-jelölt sietett leszögezni:

halál komolyan gondolja, hogy hatalomra kerülve az elmúlt 12 évben már alaposan megbontott jogállamiság romjait is el akarja dózerolni.

Persze „a demokrácia helyreállítása” és a „korrupcióellenes harc” hótiszta lobogója alatt. Csak hát ami úgy totyog és hápog, meg úgy általában tök úgy néz ki, mint egy kacsa, az nagy valószínűséggel akkor sem lesz hattyú, ha fehérre festik, tüllszoknyát adnak rá, és megtanítják balettozni.

Ha a végrehajtó hatalom a törvényhozó hatalom által korábban hozott jogszabályok közt az alapján válogat, hogy szerinte (tökéletesen mindegy, milyen szempontrendszer szerint) melyik „jó”, és melyik „rossz”, és amelyik „rossz”, azt akkor is kukába dobja, ha erre nem kapott felhatalmazást a választóktól – nos, azt jobb, de igazából kevésbé jobb helyeken is jogtiprásnak nevezik.

Persze simán lehet, hogy a magyar választók többsége nem hullajt könnyeket a jogállamért, ha az ostor azokon csattan, akiket utál. Ez a kormánypárti tábor jelentős részéről 12 év alatt már kiderült, s a 2006 véres őszén a „fasiszta huligánok” összeverését elégedetten konstatáló tömegek kapcsán se nagyon lehetnek illúzióink. Szóval lehetséges, hogy ez csak eltartott kisujjú értelmiségi picsogás, s az Istenadta nép a NER után a Demokratikus Államcsíny Rendszerét óhajtja.

Csakhogy még ehhez se ártana legalább hajszállal megnyerni a választásokat.

S e célhoz Márki-Zay Péterrel az élen az összefogott ellenzék nem került közelebb – ha ugyan nem távolodott tőle.

Gyere hülye fideszes, téged is szeretünk!

A hódmezővásárhelyi polgármester alapvetően három ígérettel nyerte meg az előválasztást:

  1. Az ellenzék morális megtisztulása.
  2. A konzervatív értékek képviselete az ellenzéken belül.
  3. A csalódott, elbizanytalanodott fideszes szavazók megszólítása.

Az elsőt az erkölcsileg sokszorosan odakozmált óbaloldallal, a másodikat a hardcore balos társadalompolitikát képviselő Párbeszéddel, a centrumból egyre inkább radikálprogresszív irányba mozgó Momentummal vagy épp a jobboldali értékeket parizeus populizmusra cserélő Jobbikkal a háta mögött lesz nehéz kivitelezni. Ezekkel az adottságokkal azonban eddig is tisztában lehettünk, s legfeljebb a meghirdetett szándékban bízhattunk.

A harmadikat azonban az elmúlt hetekben MZP makacs kitartással és szorgalommal saját erőből bontja le.

Úgy ugyanis aránylag nehéz kivívni bárkinek a szimpátiáját, ha trágyával etetett gombákhoz hasonlítjuk, vagy „egyszerű, tudatlan falusinak” nevezzük őket. Lehet, hogy az én képzelőerőm szegényes, de nehezen tudom lerajzolni lelki szemeim előtt azt az eddigi hitében megingott kormánypárti szimpatizánst, akit azzal az üzenettel lehet átállítani az összellenzék oldalára, hogy „eddig egy síkhülye tahó barom voltál, de mi így is szeretünk, és majd kulturált, késsel-villával evő embert csinálunk belőled!”.

Nem igazán látom azokat a milliós tömegeket sem, akik a rezsi csökkentését csípőből lecserélnék a valóban szükséges, de komoly plusz költségekkel járó, és csak hosszabb távon megtérülő energiatakarékosságra. A minimálbér eltörlésére lelkesen helyeslő polgár pedig (a pár asztaltársaságot jelentő hazai libertariánusoktól eltekintve) tényleg csak a neoliberális ideológiai laboratóriumok kémcsöveiben létezik. A kormányoldal járványban elhunyt szavazóit számolgató ellenzéki meg remélem, sehol sem.

Kommunikáció ≠ szövegelés

A COVID áldozatául esett idős Fidesz-szimpatizánsokkal való matekozás egyébként nem csak megdöbbentően otromba érzéketlenség – de egyben rámutat az MZP-kampány legsúlyosabb gyengeségére is. A miniszterelnök-jelölt valójában nem tett mást, mint elgondolkodott azon, hogy a nyugdíjasok közt valóban messze legnépszerűbb kormánypárt támogatottságára milyen hatással lehetett a főként idős, beteg emberek halálát okozó pandémia. Majd, elmondta, ami erről elsőként beugrott neki.

És pontosan ez az, amit komolyan vehető politikus soha nem tesz meg.

Márki-Zay Péter számára a kommunikáció az, hogy elmondja, amit gondol. A politikai kommunikáció viszont éppen arról szól, hogy nem azt mondjuk el, ami eszünkbe jut, hanem azt, amit közölni akarunk – és nem mindig akarjuk közölni azt, ami eszünkbe jut.

Ez a közéletnek olyan alapszabálya, ami alól legfeljebb egy olyan mesterséges buborék jelenthet kivételt, mint az előválasztás. Ott kifejezetten szimpatikus lehet egy érezhetően teljesen szabadon, kötöttségek nélkül beszélő ember. Hibái, bakijai, terjengős esetlensége pedig még emberibb jelenséggé is tehetik, mint a viaszarcú, szürke, megunt profi politikusokat. Az országos választáson azonban az emberek nem egy szimpatikus szereplőt szavaznak be egy valóságshowba. Bármennyire is túlcsordul az irracionalitás és hisztéria kampányidőszakban – végső soron mégis csak arról döntünk, kire bízzuk rá a sorsunkat. Erre pedig alkalmasnak kell tűnni.

És aki magyarázkodik, az nem alkalmas.

Mert a lazán odavetett mázsás súlyú félmondatoknál talán csak az ezeket követő meg, -és kimagyarázások kártékonyabbak. A sértő jelzők ilyenkor nem egyszer újabbakkal gyarapodnak, hiszen nyilván az a hülye, aki magára vette. A komoly, széles rétegeket érintő társadalmi-gazdasági kérdésekben meg csak úgy elmélkedett egyet, valójában nem is úgy gondolja, vagy ha igen, akkor hatalomra kerülve úgysem valósítaná meg, hiszen a sokszínű koalíció ezt nem is tenné lehetővé. Ez utóbbi persze valószínűleg igaz is. Csak, hát aki egy ország vezetésére pályázik, attól nem igazán bizalomébresztő, ha már ellenzékben is hetente kell helyreigazítania – nem az ellenérdekelt médiát, hanem saját magát.

The name of the game: politika

A kormánypárti propagandagépezet kétségtelenül előszeretettel ragadja ki kontextusából, állítja be hamis, megtévesztő színben ezeket a kijelentéseket, hogy aztán a „leleplező videók” sokmillió forintnyi közpénzből tízpercenként jöjjenek velünk szembe a neten. Márki-Zay Péter és elkötelezett hívei szerint ez aljas karaktergyilkos kampány. Nos, a módszer valóban nem elegáns, amit pedig újságírás címszó alatt a Fidesz-körüli média jelentős részében művelnek, az valóban még közepesen jó ízlésű afrikai diktatúrák orrát is csavarná.

Ami azonban MZP-vel a saját odamondogatásai és nyilvánosan közölt elmélkedései nyomán zajlik,

az semmi más, mint az, amit politikának hívunk.

Ez világszerte az a sportág, ahol a fair play a legideálisabb helyzetben is csak a saját játékunkra érvényes. Ha az ellenfél teljes lendületből nekifekszik egy elhibázott ütésnek, vagy 6 méterrel a kaputól eladja a labdát, akkor könyörtelenül kihasználjuk a kínálkozó alkalmat. Aki egy ilyen fiaskó után a bíróért kiált, vagy a csapattársaira mutogat, az hamar elveszíti a szurkolók rokonszenvét. Sportolóként a következő megmérettetésen a fújoló közönség előtt is ki lehet ütni az ellenfelet, vagy be lehet rúgni a gólt – a politika viszont mindenekelőtt a lelátó szimpátiájának megszerzéséről szól. Amit nagyon könnyű elveszíteni, és piszkosul nehéz visszaszerezni.

Hogy Márki-Zay Péter antikommunikációs kampánya október óta mennyit vitt, azt a különböző módszertannal (és megrendelőknek) dolgozó közvélemény-kutatók nagyon eltérően látják.

De hogy nem hozott semmit, az elég valószínű.

És ha nem változtat, akkor az út jó eséllyel csak lefelé vezet majd. A már most is Fortress-i mélyégekben levő közbeszéd tekintetében mindenképp – ráadásul úgy tűnik, ez még győzelemre sem vezet. Vagy, ha igen, akkor annál is nagyobb bajban vagyunk, mint gondoltuk.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!

Balogh Gábor
Balogh Gábor Az Azonnali újságírója

Kismartontól Gyimesbükkig, Árvától Pancsováig, a Scootertől a Slayerig, az Ismerős Arcoktól a Honeybeastig, Nyirőtől Spiróig, Reményik Sándortól Závada Péterig, az öreg Jászi Oszkártól a fiatal Szekfű Gyuláig, az Újpesttől...csak az Újpestig.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek