Peruban úgy tűnik nincs olyan, hogy az elnöki székbe kerülve ne korrumpálódjon valaki

Szerző: Kömlődi Ferenc
2021.12.30. 18:05

Chile előtt Peruban is nyert a baloldal, és jövőre Kolumbiát is behúzzák. De van-e esély arra, hogy a járványból még ki sem lábalt Peru új Venezuelává váljon? Hogyan élte meg az ország a pandémia legsúlyosabb hónapjait és mi várható most? A dél-amerikai országról Soós Tamással, az Inkalauz blog alapító-főszerkesztőjével beszélgettünk Lima legtrendibb negyedében, Mirafloresben.

Peruban úgy tűnik nincs olyan, hogy az elnöki székbe kerülve ne korrumpálódjon valaki

Hogyan keveredtél Peruba?

Hat éve elindultam utazni, hogy teszek egy kört itt, Dél-Amerikában. Lima is a megállók között szerepelt, és a couchsurfingen keresztül próbáltam a szállásköltségeket optimalizálni. Itt egy nagyon kedves lány befogadott pár napra, aztán ő lett a feleségem. Röviden így kerültem ide.

Hogyan lett ebből Inkalauz, avagy perui túrák szervezése?

A limai követségen szoktak szervezni március tizenötödikei, augusztus huszadikai stb. összejöveteleket, és ott találkoztam Ligát Gáborral, a társammal. Vele együtt csináljuk a perui utazási irodánkat.

Ő már régóta szervez utakat Peruba. Megkérdeztem, hogy mi lenne, ha olyan utakat csinálnánk, amiket én is körbejártam, de nem mennénk a vendégeinkkel, hanem megérkeznek, kapnak egy telefont, részletes útleírást, mi megvesszük előre az összes jegyet, lefoglaljuk az összes szállást.

Náluk a telefon, és azzal a bédekkerrel, útikalauzzal, vagy nevezzük inkább inkalauznak, elindulnak szépen körbe.

A kezdeményezés elég sikeresnek bizonyult, egyre többen vágnak bele perui körutazásba azzal, hogy náluk van a perui telefonunk, és bármikor el tudnak érni minket.

Ennek az a nagy előnye, hogy ugyan minden városban felsorolunk jó sok látnivalót, de nem úgy van, mint egy csoportos útnál, hanem mindenki a saját tempójában, saját érdeklődése szerint csinálja. Ha plusz egy-két napot el akar tölteni valahol, akkor ott marad tovább. Kihagyhat helyeket, de akár a dzsungelben, vagy Peru déli részén is elcsatangolhat. Ez egy jól kitalált koncepció, és úgy tűnik, hogy a hagyományos csoportos körutak mellett is teljesen életképes.

Soós Tamás, az Inkalauz blog alapító-főszerkesztője és Kömlődi Ferenc.

Soós Tamás, az Inkalauz blog alapító-főszerkesztője és Kömlődi Ferenc.

Fotó: Kömlődi Ferenc

A járvány mennyire tett be a projektnek?

Amennyire le lehet nullázni dolgokat, annyira tökéletesen lenullázta.

Ebbe az is belejátszott, hogy nemcsak Európa félt és zárta le a határokat, hanem Peru is. Tavaly március tizenötödikén a kormány bejelentette, hogy tizenhatodikától se ki, se be: belföldi járatok sztornó, tehát nemcsak az itt ragadt néhány tízezer turista szívott, hanem az összes úton lévő perui is, aki éppen munka miatt volt egy másik tartományban, vagy egyszerűen máshol volt.

Sokan hónapokig nem tudtak hazamenni, nem látták a családjukat, mert egész egyszerűen százhat napra stop volt. Egyedül a bányászok, meg más stratégiai ágazatban dolgozók mászkálhattak.

Erre az időszakra nekünk is más munka után kellett nézni. Onnantól, hogy tavaly ősszel újra kinyitották a Machu Picchut, a turizmus újra löketet kapott, és szerencsére sokan tervezik, hogy eljöjjenek Peruba. Ez még nem teljesen az, mint régen, mert a pandémiának még itt sincs vége, bármikor jöhet ide is egy újabb hullám. Peru még csak a második hullámon van túl, tehát vagy máshogy számolják itt, vagy máshogy terjednek a vírusok.

Amikor jött a vírus, itt nagyon sokáig nem volt vakcina, és amikor megnyitották az országot, Pandóra szelencéjét is kinyitották. Akik ottragadtak valahol, mind megindultak ezerrel, és lényegében ezért jött a második hullám.

Ez idén tavasszal tetőzött. Peru lakossága nagy valószínűséggel sokkal jobban átfertőződött, mint a statisztikák mutatják. A halálozásokat illetően volt időszak, amikor Peru és Magyarország egymással versengett a világelsőségért, hogy lakosságarányosan hol van több halott. Sokan úgy fertőződtek meg, hogy nem is tudtak róla, tünetmentesen átestek rajta, és ezáltal védettséget is szereztek.

Peruban viszont mindig kellett maszkot viselni, ezt soha nem szüneteltették. Tavaly március óta folyamatosan mindenkinek maszkban kell lennie közterületen is.

Ezt akkor sem oldották fel, amikor a legkevésbé terjedt a járvány. Most, hogy egy fokkal rosszabb a helyzet, azt a hülyeséget találták ki, hogy dupla maszkot kell viselni, ha be akarunk menni közintézményekbe. A most Európában és Észak-Amerikában tomboló hullámok előbb-utóbb ide is be fognak gyűrűzni.

Ez biztos?

Semmi nem biztos, mert az oltási programmal is elég jól haladnak.

Machu Picchu, az inka múlt, sokak szerint Dél-Amerika legfőbb attrakciója.

Machu Picchu, az inka múlt, sokak szerint Dél-Amerika legfőbb attrakciója.

Fotó: Kömlődi Ferenc

Pedig nemrég még azt mondtad, hogy sehol nem tartanak, most meg jobban állnak, mint például Magyarország.

Az elmúlt néhány hónapban egyre több az oltás. Miután Európát és a fejlett országokat – pontosabban, aki akarta – végigoltották, főként az USA-ból nagyon sok Pfizer jött. Előtte itt is egyértelműen a kínai vakcina dominált, az első kétmillió adag Kínából érkezett, azzal oltottak, de amikor újra elvégezték a kontrollvizsgálatokat, itt is kijött, hogy a Sinovac csak ötven-ötvenöt százalékban hatékony.

Ahogy felszabadultak, vagy a lejárati idő közelébe kerültek nyugaton Pfizer- és Astra-készletek, jutott ide is, és azt a lehető legtöbb peruihoz igyekeztek eljuttatni – legalább az első adagot.

Ez nem kis teljesítmény, amikor három-négyezer méter magasan fekvő falvakról vagy olyan amazóniai településekről beszélünk, ahova csónakkal két napig kell menni, és a Pfizert rendesen, hűtőládákban kell szállítani.

Nem kis logisztika kellett ahhoz, hogy az ország nagy részére eljusson, és most az első oltás terén nyolcvan százalék körül tart az ország. De ez csak az első. Azt a kritikus megjegyzést hallottam, hogy az emberek az első oltás után egy kicsit – vagy nem kicsit – fellélegeztek, és egyszerűen lusták másodszorra is beoltatni magukat.

Ennek köszönhetően hozta meg a kormány azt az intézkedést, hogy december közepétől közintézményekbe, boltokba csak két oltási igazolással lehet bejutni.

Mivel szabadtéri, a Machu Picchura ezt nem írták még ki, de nagy valószínűséggel egy-két héten, hónapon belül az is bekövetkezhet. Tökéletesen értelmetlen, hogy egy nagy szabadtéri helyre is csak oltási igazolással lehessen bemenni, amikor nyolcvan-kilencven százalékban még most is helyiek látogatják, mivel a nemzetközi turizmus csak lassan ébredezik.

A helyieknek mind a vonatjegyekre, mind a belépőkre nagyon kedvező tarifákat adtak, és úgy néz ki, maximálisan ki is használják. Amikor óránként száz embert engedtek be, sokszor már két héttel korábban nem lehetett jegyet kapni. Most megemelték a számot, százötvenen mehetnek be, és várják a turistákat, mert ez még mindig nagyon messze van a korábbi napi öt-hatezres látogatási számtól.

A perui kormány mennyire próbál hasznot húzni a járványból?

A politikusok ugye itt is politikusok. Az első nagy botrány akkor volt, amikor egy éve – és azóta itt most négy elnök is volt– Viscarra elnöksége alatt a kínaiak sundám-bundám módon hoztak kétezer vakcinát próbára, tesztelésre, amit valahogy lenyúlt az elit.

Aztán jól be is oltatták magukat meg a haverjaikat velük, ami pár hónappal később derült ki, és a külügyminisztérium szinte teljes vezetése bele is bukott. Erről a vakcináról tudódott ki fél éve múlva, hogy a legalacsonyabb a hatása.

Pár napja fél Peru megint jót röhögött, hogy Viscarra, a volt elnök, ismét elment, és a változatosság kedvéért most Pfizert adatott be magának. Nagy valószínűséggel az ötödik vagy a hatodik oltásán lehet túl, de inkább legyen mindenkinek több, mint egy sem. Engem például kicsit meglepett, hogy egy itt élő, tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi lány még csak az első oltásáért állt sorba előtted.

Három-négy hónapja minden tizennyolc év feletti perui odamegy egy oltópontra, és megkapja az oltást, hétvégente meg oltási kampányok voltak, az újságból mindenhol az folyt, hogy menj el a legközelebbi helyre, se regisztráció, se semmi nem kell, hozd a papírodat, és akár hajnali négykor is jöhetsz, beoltunk, mert most éppen van bőven.

Múltkor jött például vagy másfélmillió Astra, rögtön indítottak egy hétvégi oltási fesztivált, a perui Pataky Attilától kezdve a dzsungelből idecsábított 3+2 stílusú szintipopos kumbia zenekarokig mindenkit meghívtak, hogy húzzák a talpalávalót,

kedvet csináljanak, hogy minél többen menjenek el, és oltassák be magukat. Talán ennek is köszönhető, hogy a többség beoltatta magát, bár itt is vannak oltásellenesek.

Az perui elnök, Pedro Castillo látogat meg egy oltópontot még szeptemberben.

Az perui elnök, Pedro Castillo látogat meg egy oltópontot még szeptemberben.

Fotó: Presidencia de la República del Peru / Facebook

Azt tapasztalom, hogy az oltásellenesség megközelítőleg sem annyira erős itt, mint Európában.

Tényleg nem, ami a rengeteg halottal is magyarázható. Az én ismeretségi körömben sem volt barát, család, ahol ne halt volna meg valaki.

Nemcsak a televízióból jöttek naponta az adatok, a fényképek, hogy sorba kell állni, mert elfogyott az oxigén, és tényleg megszokott látvány volt, hogy ha elmentünk egy klinika mellett, kilométeres sorok álltak oxigénre várva.

Az oxigén feketepiaci ára meg az egyébként normál ár ötvenszeresére ugrott fel. Egy sokkal fertőzőbb variáns terjedhetett itt, és sokkal többen is haltak bele.

A manausi mutáció?

Talán. Az okozta a legtöbb problémát, ha az idős emberek és azok, akiknek más alapbetegségük is volt, abba a stádiumba jutottak, hogy oxigénre van szükségük, már csak otthon kaphattak ellátást, mert a kórházak megteltek.

Ez – ha nem is az egész országnak, de a városoknak – megrázó kollektív tapasztalata volt, ami után elég fura lenne a nagymérvű oltásellenesség.

Ami azért jellegzetesen a nagyvárosi bölcsész- és jogászértelmiség egy részének a terméke…

Ez Peruban nem jellemző. Nagy valószínűséggel a közvetlen személyes tapasztalat miatt nem. Ha mindenkinek az ismeretségi körében meghalt valaki, mint a feleségemnek is most már három ismerőse, és ők a negyvenes éveikben jártak csak, és ha nincs a Covid, akkor simán élnének, és valószínűleg, sok mindenkinek van ilyen tapasztalata – így már nem olyan meglepő, hogy az oltásellenesség tényleg csak marginális jelenség.

Természetesen ott a másik oldal is, és a bulvársajtó le is írja, hogy az Andokban, négyezer méter fölött, ahova a legközelebbi aszfaltos út is vagy száz kilométer, a legközelebbi távolsági buszjárattól meg még hat-nyolc óra gyaloglás, szóval ezekre a halál háta mögötti helyekre is eljutott a covid, de lám-lám, mégsem halt bele senki.

Viszont nagyon gyakran fordult elő, hogy átfertőzte az egész falut, ahol persze nincs orvos, csak kokalevél meg az erjesztett cukornádból párolt canyaso, és a helyi gyógynövények. Ezeken a helyeken is mindenki átesett rajta, akik rosszabbul jártak, egy-két hetet nyomták az ágyat, de senki nem halt meg.

Folyamatosan rágták a légzéskönnyítő hatású, tehát kvázi az oxigénpalackot helyettesítő kokalevelet, pihentek, amiről aztán a bulvárban az csapódik le, hogy na ugye, nem is igaz, hogy az egy roppant halálos valami. Igen, de a dzsungelben vagy egy három-négyezer méter magasban lévő hegyi faluban más az életmód, mint a nagyvárosokban, Arequipában, Limában vagy Trujillóban.

Az oltásellenesség létezik, de egyelőre nem alapítottak rá pártot, nincs mozgalom, se tömegtüntetések, pláne nincsenek maszkellenes megmozdulások Lima közepén. Igaz, vidéken meg közel sem olyan szigorúan tarják be a maszkviselési, meg a többi szabályt. Az oltás ugyan nem kötelező, de ha az lenne, akkor sem lenne nagy különbség az átoltottságban. Elhiszik az emberek, hogy szükség van rá, de leginkább a halálfélelem motiválja őket.

Közben a szélsőbal hatalomra jutott Peruban. Mit jelent ez a valóságban, hogyan viszonyul az új vezetés a járványhoz?

A járványhoz abszolút racionálisan. Ha jön vakcina, örülünk és tapsolunk. Ha kínai van, annak is örülünk, várjuk szeretettel, a reptéren fogadjuk, ha meg Pfizer, akkor pláne nagy az öröm és a boldogság, és akkor újraindul a vacunatón, a hétvégi oltási fesztivál. Ebből a szempontból semmiféle változás nem történt. Az ellen sem ágálnak, hogy egyre több helyen kérik az oltási igazolást. Nincs semmiféle nagy ellenállás a mindenféle korlátozásokkal szemben.

Pedro Castillo, az új perui elnök. Korábban tanárként dolgozott. A választáson hajszálnyival győzött Keiko Fujimorával szemben.

Pedro Castillo, az új perui elnök. Korábban tanárként dolgozott. A választáson hajszálnyival győzött Keiko Fujimorával szemben.

Fotó: Presidencia de la República del Peru / Facebook

Mit gondolsz az új kormányokról?

Júliusban iktatták be az elnököt, és azóta már a második kormánynál tartunk.

Permanensen meg akarják buktatni az elnököt, néha a saját pártja is.

De térjünk vissza egy kicsit a választásokra. Peru is abba a szerencsétlen helyzetbe jutott, amibe most Chile is belesétált, és nagy valószínűséggel több ország is bele fog még: két totál szélsőséges ember jut a második fordulóba.

A szélsőségesség egyébként itt sem a jelenleg megvalósított dolgokra vonatkozik, hanem az ideológiára. Vagy menjünk még egy lépést vissza: a választások előtti pánikkeltésig.

Latin-Amerikában azért gyakran felmerül a kérdés: megvan-e az esély arra, hogy egy ország új Venezuelává, esetleg új Kubává váljon a választások után?

Pontosan erről volt szó. Nagyon röviden válaszolva: meg. És erre fel is hívták a választások előtt a figyelmet, ugyanis ez az ember (José Pedro Castillo Terrones, a jelenlegi elnök – a szerk.) kijelentette, hogy márpedig a bányászati koncessziós jogokat újra fogják tárgyalni.

Pártja, a Peru Libre, a honlapját megnéztem én is, klasszik marxista-szocialista párt, ahol szó szerint fordulnak elő olyan kifejezések, mint a „szocialista nőtípus”.

Az új elnök meg igazi dél-amerikai marxista, deklaráltan katolikus, roppant vallásos, teljesen abortuszellenes, és nagyon doktríner elveket vall.

A szegényeket meg állalmi segélyekkel fel kell hozni, tényleg nagyon nagy a Chávez-Maduro áthallás.

Egy Chávezben volt legalább karizma. Pedro Castillóban vagy Maduróban viszont nincs.

Semmi ilyesmi nincs, csak a nagykarimájú fehér andoki kalapja. De az legalább vicces.

A többség egyébként úgy látja, hogy nem is ő, hanem aki mögötte áll, egy Vladimir Cerrón nevű fickó mozgatja a szálakat – ő a párt elnöke, és korrupcióért el is ítélték, így saját maga már nem indulhatott a választásokon.

Peruban ez belépő a politikába.

Igen, onnan tudjuk, hogy valaki politikus, hogy korrupcióért el volt már ítélve. Vagy el lesz. Hány olyan elnök van az elmúlt 30 évből, aki ne lenne elítélve, vagy ne lenne folyamatban korrupciós vizsgálat ellene? Ilyen nincs. 1998-ban jöttek elő a felvételek Fujimori elnök megvesztegetéséről, igaz, később őt nem ezért, hanem emberiség elleni bűncselekményekért ítélték el. A halálbrigádok az ő tudtával végeztek ki mindenféle baloldali, vagy baloldalinak vélt személyt, köztük fiatal diákokat is.

Fujimorival kezdődően aztán minden elnök ellen indult eljárás: van, aki még az Egyesült Államokban próbálja kibekkelni, és van, aki meg már szabadlábon védekezhet.

A legutóbbi – négy éve, és négy elnökkel ezelőtt – megválasztott elnök ellen is megy az eljárás, pedig ő nemzetközi tekintélyű közgazdászként indult, dolgozott az IMF-nek… Egész érthetetlennek tűnik, mert az amúgy jómódú Pedro Pablo Kuczynski esetében nem a vagyon hiányáról lehetett szó, de még ez az elismert neoliberális közgazdász is megégette magát az Oderbrecht-botrányban.

Peruban úgy tűnik nincs rá lehetőség, hogy az elnöki székbe kerülve ne korrumpálódjon valaki. A mostani elnök megválasztásánál másfél hétig sem kellett várni, hogy kibukjon az első pénzügyi stikli az elnöki palotában.

Hogyan látod Perut öt év múlva?

Nagyon nehéz megjósolni, hogy mi lesz a válsággal, hogy Peru hogyan fogja kezelni. Populizmus korábban is volt jókedvvel, bőséggel, és most éppen baloldali van.

Néhány havonta megszórják a szegényeket ajándékpénzzel, csak itt kisebb tétellel, mint az Egyesült Államokban: pár havonta kb. háromszázötven solról (mintegy kilencven-száz dollárról) van szó. Nehéz nyomon követni, hogy van-e valami fedezet mögötte, és ha igen, akkor milyen.

Az új elnök egyébként azzal a programmal nyert, hogy Peru aranytojást tojó tyúkját, azaz a bányászatot fogja valamilyen szinten államosítani. Ez volt a legvadabb kijelentése, de aztán már a második forduló előtt visszakozott, hogy nem, nem, nem, tehát ő azért nem egy Maduro vagy egy Chávez.

Fotó: Presidencia de la República del Peru / Facebook

Vagy Allende…

Igen. De ez elég nagy beijesztés volt a peruiaknak is meg a piacoknak is. Ha ránézünk az amerikai dollár és a perui sol grafikonjára, szépen látszik, hogy mikor kezdett el erről beszélni. A sol azonnal több mint tíz százalékot romlott.

A bányászat privatizálásának szóba hozásával sikerült négy sol fölé tornásznia a dollárt, de még ennél is rosszabb, hogy lovat adott a bányaterületek környékén élő közösségek alá.

Nincs olyan bányavállalati vezetőség, amelyben jogászok és gazdasági szakemberek mellett ne ülne egy úgynevezett community manager is. Ő felel azért, hogy a helyi közösségekkel rendben működjön a kapcsolat. A bányák környékére ezek a cégek viszik az iskolákat, orvosi rendelőket stb. A perui kormány soha nem foglalkozott ilyenekkel, mindig is elhanyagolta a távoli vidékeket. Többek között ezért is nyerhetett a szélsőbalos Castillo, de azzal, hogy nyert, hiú reményt is táplált ezekben a közösségekben, és sok ígérete természetesen nem teljesülhet.

Sok településen viszont felbátorítva érezték magukat, hogy új alapokról tárgyaljanak a bányákkal, és utakat zártak le. Az egyikből, egy elég fontos rézbányából egy hónapja nem tudják kihozni az ércet, a cég pedig azzal fenyeget, hogy akkor ők kivonulnak Peruból.

A legjelentősebb bányák kanadai és kínai tulajdonúak, de sok van perui kézben is. A probléma lassan az összes céget érinti, és hatással van a nemzetközi rézárra is. A küzdelem itt az utolsó pillanatoknál tarthat, és végleg be is zárhat a bánya, úgyhogy a kormány közben a rendkívüli állapot bevezetésén töpreng, amellyel bevetheti a katonaságot, és megszüntetik az útzárat. Ez a perui kormány azonban pláne nem vállalhatja be a vérengzést, és az úttorlaszokat emelők ezt nagyon jól tudják.

Ha viszont kivonul egy bányatársaság, és a bizonytalan helyzetben többi is követi, annak a gazdasági következményei beláthatatlanok. Pont ezekért, meg hasonló visszás dolgokért ugyanolyan nehéz megválaszolni azt a kérdést, hogy hol lesz Peru öt év múlva, mint ahogy Chávez megválasztásakor előre látni Venezuela jövőjét.

Európában azt tanítják, hogy a mágikus realizmus az valami spéci dél-amerikai narratíva, pedig innen nézve ezek hétköznapi történések, amik valami miatt mégsem máshol történnek meg.

Ki hitte volna, hogy Dél-Amerika leggazdagabb és legvirágzóbb országát tíz év alatt sikerül a legszegényebbé változtatni? De én egyáltalán nem hiszem, hogy Peruban ez előfordulhatna. Ahhoz még nem élek itt elég régóta.

NYITÓKÉP: Kömlődi Ferenc

Kömlődi Ferenc
Kömlődi Ferenc állandó szerző

Jövőkutató, mesterségesintelligencia-evangelista, író, képalkotó, világutazó, macskaimádó, született gourmand.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek