A Szilícium-völgyben kapott munkát Sebastian Kurz

Szerző: Fekő Ádám
2021.12.25. 16:31

A politikusi karrierjének vége, de a techcégeknél még elfér az ősszel lemondott osztrák kancellár.

A Szilícium-völgyben kapott munkát Sebastian Kurz

Úgy tűnik, a techcégek Mekkájában egyáltalán nem gond egy munkakör betöltése során, ha valaki közben korrupciógyanú miatt elbukott vezető politkus: a nemrég lemondott osztrák kancellár, Sebastian Kurz Kronen Zeitung értesülése szerint ugyanis ott kapott állást. 

Az újság értesülései szerint a politikus már alá is írta a szerződését, és hamarosan el is költözik San Franciscóba, ahol az egyik meg nem nevezett multinál fog menedzserként dolgozni a 35 éves korára politikailag tulajdonképpen mindent megélt Kurz.

Lemondását még októberben jelentette be, miután a hónapok óta húzódó, az ÖVP és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) közös kormányzását érintő korrupciós ügyek felgöngyölítése céljából a pénzügyminisztériumban és több állami hivatalban is nagyszabású házkutatásokat tartott a rendőrség.

Kurznak és kormányának holdudvarához több korrupciós ügy is kapcsolódott abból az időszakból, amikor az Osztrák Néppárt még a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) együtt kormányzott, ezekről ide kattintva olvashatsz részletesen.

NYITÓKÉP: Sebastian Kurz / Facebook

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek