Tényleg csak Merkel középre húzása okozta a CDU gyengélkedését?

Friedrich Merz megválasztásával végre kiderülhet, hogy mélyebb, társadalmi okai vannak-e a jobbközép-konzervatív CDU gyengélkedésének.

Németországban egy héttel korábban érkezett idén a Jézuska. Legalábbis a kereszténydemokrata párt, a CDU konzervatív tagjai számára, ugyanis december 17-én Friedrich Merz nyerte a pártelnöki választást.

Az online tartott szavazáson a történelemben először minden CDU-tag szavazhatott az új pártelnök kilétéről, nem csak a magasabb rangú „funkcik”.

Ennek nemcsak a pandémia volt az oka, hanem a CDU emlékezetes veresége a szeptemberi szövetségi választáson, amelyen a párt története leggyengébb eredményét, mindössze 24 százalékot szerzett, és ellenzékbe kényszerült. A népharag elsöpörte az addigi pártelnököt és kancellár-jelöltet, Armin Laschetet, akitől most Merz veszi át a kormányrudat.

Nem túlzás azt mondani, hogy az új pártelnököt sokan messiásként várták évek óta, aki – némi képzavarral élve – végre kivezeti majd pártját a csökkenő támogatottság és a merkeli arcélvesztés babiloni fogságából. A Merzre kivetülő vágyak lényege, hogy újra jobbra, egy markánsan konzervatívabb irányba vezeti majd a pártot, ellentétben Merkellel, aki folyamatosan középre kormányozta a CDU-t, feladva olyan konzervatív alapértékeket, mint a sorkötelezettség, az atomenergia, a minimálbér ellenzése vagy a melegházasság elutasítása. Bezzeg Kohl kancellár alatt (1982-1998) alatt milyen jól ment a pártnak, ahhoz a politikához kell visszatérni és minden jó lesz! – szól a közkeletű megfejtés.

A német politika egymillió eurós kérdése ugyanakkor éppen ez: tényleg a merkeli arcélvesztés tehet a CDU mélyrepüléséről vagy a CDU-n kívül álló okok állnak a csökkenő támogatottság hátterében?

A „Merkel a hibás”-állásponttal szemben ugyanis van egy másik magyarázat, amely messzemenőkig felmenti az előző kancellárt, ez pedig az, hogy a német társadalom mélystruktúrjában bekövetkező változások okozzák a CDU (és a másik egykori néppárt, a szociáldemokrata SPD) gondjait. A szekularizáció, a zöld témák előretörése, az individualizáció, a hagyományos CDU-s választói tömbök, miliők feltöredezése a felelősek a CDU kudarcaiért: gondoljunk a templomba járó, szigorú konzervatív nevelésben részesülő családok számának a csökkenésére.

Merznek nem lesz ideje a nyugodt építkezésre

Nyilván a megfejtés majdnem mindenki szerint e két szélsőséges álláspont között helyezkedik el, de egy dolog biztos: Merz megválasztásával ebben a kérdésben sokkal tisztábban fogunk látni, ugyanis rajongói (nem túlzás a szó) elvárása, hogy az új pártelnök bebizonyítja majd a merkeli középre igyekvő, álmoskás és unalmas stratégia téves voltát.

Milyen helyzetben indul neki Merz ennek a feladatnak? Nos, a helyzete egyáltalán nem könnyű. Először is a túlzott elvárások – sikertelenség esetén – hamar malomkővé válhatnak a nyaka körül.

Másodszor is, Merz – mostani győzelme ellenére – egy meglehetősen sikertelen politikus, aki a pártelnöki választást már kétszer elbukta, egyszer 2018-ban, másodszor pedig 2021 elején, Laschettel szemben. (Képzeljük el Orbán Viktort, amint kétszer egymás után nem tudja maga mögé állítani pártjának a felét.)

Ráadásul Merz már a 2000-es évek elején is egyszer vereséget szenvedett a pártján belül, amikor a CDU parlamenti frakcióvezetőjeként a párt egyik üdvöskéje volt. Csak éppen a másik üdvöske, egy bizonyos Angela Merkel nyerte meg kettejük összeütközését és lett a CDU új erős embere. Merz ezt követően messzemenőkig visszavonult a politikától, csak hogy 2018-ban, Merkel visszavonulásának a hírére újra ringbe szálljon.

Azt gondolhatnánk, hogy most Merznek ellenzékben lesz négy éve építkezni, de ez sem igaz, hiszen Németország föderatív jellege miatt mindig küszöbön állnak tartományi választások:

jövőre négy tartományban is új parlamentet és kormányt választanak, köztük a legnépesebb tartományban, a CDU által kormányzott Észak-Rajna-Vesztfáliában is. Merznek tehát igyekeznie kell, hogy már a jövő évi karácsonyfa alá a megfelelő ajándékokat – konzervatívabb arcélt, növekvő támogatottságot, választási sikereket – hozza a párttársainak, mert az új pártelnök az igazi messiással ellentétben bármikor leváltható.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!