„Negatív államképet sugall” és „depressziót okoz”: Putyin útjában áll a legrégibb orosz civilszervezet

Míg az Oroszországról szóló híradások főleg a Nyugattal fokozódó feszültségről szólnak, a belpolitikában egy kevesebb figyelmet kapó, de rendkívül fontos és szimbolikus esemény is zajlik: a tekintélyes Memorial jogvédő szervezet megszüntetéséről szóló bírósági tárgyalás.

A Memorial Társaság 1989-ben, tehát még a Szovjetunióban létrehozott jogvédő szervezet, melynek első elnöke Andrej Szaharov volt. Célul tűzték ki, hogy a szovjet rendszerben politikai okok miatt meghurcolt és elítélt személyeket támogassanak, az áldozatok emlékét ápolják, valamint hogy ezzel kapcsolatban széleskörű ismeretterjesztést végezzenek.

Nekik köszönhető az is, hogy van a politikai represszió áldozatainak emléknapja, és hatalmas online, kereshető adatbázisa. Az alapító okiratukban külön célként jelölték meg, hogy a demokrácia és a civilszféra erősítésével szeretnék elkerülni a totalitarizmus visszatérését. Magyarán klasszikus civil szervezetként jött létre, egy könnyen behatárolható, de érzékeny témára fókuszálva.

Azonban a Memorial rendkívül következetesnek mutatkozott munkája során:

ha a Szovjetunió saját állampolgárai ellen elkövetett igazságtalanságait akarod feltárni, akkor ki kell, hogy állj az olyan visszaélésekkel szemben is, amelyek a szemed láttára történnek.

Így váltak az emberi jogok védelmezőivé a modern Oroszországban is, kritizálva például a börtönökben tapasztalható állapotokat, de még a csecsen háborúk során és az azt követően végrehajtott jogsértéseket is.

Utóbbi esetében több tagjukat is elrabolták, volt, akit ismeretlenek ki is végeztek a Kaukázusban.

Nemzetközi presztízsük és kritikájuk miatt várható volt, hogy a hatalom megpróbálja jogi eszközökkel is megnehezíteni a szervezet munkáját.

„Ügynökök”

Mivel támogatói közt külföldi állampolgárok is vannak, 2016-tól hivatalosan „idegen ügynöknek” minősülnek és ezt mindenhol fel is kell tüntetniük. Végül 2021 novemberében indult meg a jogi eljárás a Memorial ellen, méghozzá egyből két irányból, a moszkvai ügyészség, valamint a Legfelsőbb Ügyészség részéről is keresetet nyújtottak be és kérvényezték a regionális irodák, a múzeum, könyvtáruk és az internetes adatbázisuk, valamint a jogvédő központ felszámolását is.

Az indoklás szerint szisztematikusan nem tüntették fel a jogszabályoknak megfelelően az internetes, valamint egyes 2016 előtti (!) kiadványaikban a fent említett státuszukat.

Sőt, az ügyészség szerint ezekben olyan nyelvezetet és értékeket közvetítettek, ami a szélsőséges és terrorista szervezeteket támogatják, ami veszélyt jelent a társadalom számára és sérti az olyan, Moszkva által is aláírt nemzetközi dokumentumokat is, mint az Emberi Jogok Nyilatkozata, a gyermekek jogairól szóló ENSZ egyezmény, emberi jogok európai egyezménye, polgári és politikai jogok egyetemes nyilatkozata stb.

Ha ez nem volna elég megmosolyogtató, akkor meg kell említeni, hogy szintén az ügyészség szerint az „idegen ügynök” státusz feltüntetésének hiánya a kiadványokban negatív államképet és depressziót is okozhat az olvasóban. Mi állhat még a jogi akadékoskodás mögött? A hivatalos vád szerint tehát nem felelt meg a jogi szabályozásnak a Memorial működése, nincs itt semmi látnivaló. De valóban csak ennyire egyszerű a képlet?

Emlékezet, politika

A Szovjetunió felbomlásának és az Oroszországi Föderáció függetlenségének kerek, harmincadik évfordulója van idén decemberben, amit nem követnek nagy állami eseménysorozatok, megemlékezések. Nem is csoda, hisz a kilencvenes évek az orosz társadalom számára iszonyatos mértékű elszegényedést, megalázottságot hozott, amikor elmondása szerint még Putyin is kénytelen volt taxizni.

Nincs tehát semmi ünnepelnivaló, a Szovjetunió bukása nem csak geopolitikai értelemben volt katasztrófa, hanem az egyszerű orosznak is a létbizonytalanság évtizedét hozta el.

Tekintve az orosz történelmi tapasztalatokat, az erős állam és erős vezető iránti igény megnőtt ebben az évtizedben, ami például Sztálin elfogadottságának növekedését is jelentette.

Újraírni a történelmet

Miközben politikai örökségét Jelcintől kapta, Putyin mégis az első elnökségétől kezdve jó érzékkel fogott hozzá a központosításhoz és az állam és az elnök szerepének újbóli helyreállításához: a Kreml testesítse meg a kilencvenes évek ellentétét és legyen méltányos, de legfőképpen erős.

A központosítás az identitás- és emlékezetpolitikára is nagy hangsúlyt fektetett, különösen 2012 után, amire az „idegen ügynök” törvény egy jó példa. Összességében nem kellett sok újdonságot feltalálnia a Kremlnek, hiszen a Nagy Honvédő Háború kultusza, az ortodoxia és úgy általánosságban még a szovjet nosztalgia is bizonyos mozgósítóerővel bírt.

Azonban épp a politikai elnyomás, a Gulag-táborok és Sztálini öröksége az, amivel a hivatalos emlékezetpolitika nem nagyon tudott mit kezdeni.

Ne gondoljuk azt, hogy az oroszok szemellenzősek, vagy ostobák lennének. Még a Kreml-közelinek tekintett VCIOM közvéleménykutatóközpont szerint is tisztában vannak a megkérdezettek abban, hogy súlyos jogsértések történtek a Szovjetunióban, rengeteg ártatlan áldozattal.

Sztálin pedig egyszerre volt zsarnoki vezető, de a náci Németország legyőzője, valamint vezetésének és a szovjet nép áldozatvállalásának köszönhetően vált az ország globális hatalommá, ami ma is fontos a mai orosz állam önmeghatározásában. Nem csoda, hogy Putyin 2017-ben a Szovjetunió felbomlásáért egyenesen Lenint tette felelőssé, miközben óva intett „Sztálin démonizálásától”.

Tüske a köröm alatt

Ilyen keretek közt a politikai elnyomás feltárásával és megismertetésével foglalkozó Memorial tevékenysége kihívásként tekinthető a Kreml számára. Talán utolsóként 2015-ben ennek a kérdéskörnek az értékelését is központosítani igyekeztek, mikor az Állami Politika a Politikai Elnyomás Áldozatainak Emlékének Megőrzése nevű koncepciót elfogadták.

Az „oroszországi társadalom morális egészségének erősítése érdekében” hazafias nevelést, Gulag múzeum és emlékhely létrehozását tűzték ki célul. Mielőtt meglepődnénk, ez a politika elsősorban nem az emlékezést, hanem a központi ellenőrzést szolgálja, amibe belefér az elnyomottak még meglévő archívumainak megsemmisítése is, és az, hogy

a harmincas évek nagy terrorjának több felelősének a nevét továbbra sem hozzák nyilvánosságra,

mert az „sérti a leszármazottak jogait”.

A hozzáállás nem eléggé hazafias? Thomas Snigeon, svéd történész véleményéből kiindulva azonban a társaság felszámolásához hozzájáruló, sokkal mélyebb okokat fedezhetünk fel.

Meglátása szerint a jelenlegi orosz emlékezetpolitika abból indul ki, hogy szovjet nép egésze szenvedte el a 20. század elnyomásait, de a közös szenvedésből győzelem és egy szuperhatalom megszületése származott.

Az áldozathozatalnak tehát volt egyfajta értelme, emléküket is ennek fényében kell ápolni.

Snigeon szerint a Kreml a kilencvenes évek össztársadalmi szenvedését is ugyanilyen keretrendszerben szeretné értékelni, aminek áldozathozatala Oroszország újbóli felemelkedését és globális hatalomként való visszatérését hozza el. A kilencvenes évek össztársadalmi megpróbáltatásainak és igazságtalanságainak is próbál tehát egyfajta értelmet találni.

Nem Sztálin a példakép a Kreml szemében, hanem az, ahogy megítélésében inkább a pozitívumok kerekednek felül.

Ebben a folyamatban a Memorial Társaság az egyik legfontosabb akadályt jelenti az orosz civil szervezetek részéről.

Nem csak az össztársadalmi, hanem az egyéni tragédiákra is felhívja a figyelmet, miközben az emberi jogokra nem úgy tekint, hogy azokat egy nagyobb cél érdekében fel lehet áldozni.

Szimbolikusnak tekinthető, hogy épp a Szovjetunió felbomlásának harmincadik évfordulójához közel, sőt, az alapító Szaharov halálának emléknapján is folynak a tárgyalások a szervezet megszüntetéséről, abban az évben, ami Alekszej Navalnij letartóztatásával kezdődött. A tárgyalás 29-én folytatódik, ami azt jelenti, hogy érdemben akkor születhet eredmény, amikor az ünnepek miatt január közepéig szinte leáll az ország.

NYITÓKÉP: hrdco.org