Milliók az út széléről

A Völner-ügy egyik kevésbé kidomborított eleme, a kenőpénz forrása, a végrehajtásból származó pénz: azok a forintok, amelyek olyan szerencsétlen sorsú polgártársainktól származnak, akik bírói végrehajtás miatt kénytelenek fizetni, a behajtó pozícióért öldöklő harcot vívó jogvégzett öltönyös embereknek.

A Völner-ügy egyik kevésbé kidomborított eleme a már-már szállóigévé vált „hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként kapott 2-5 millió” forint „eszmei” forrása, a végrehajtásból származó pénz: azok a forintok, amelyek olyan szerencsétlen sorsú polgártársainktól származnak, akik bírói végrehajtás miatt kénytelenek fizetni, a behajtó pozícióért öldöklő harcot vívó jogvégzett öltönyös embereknek.

Képzeljük csak el a helyzetet! Nem tudsz fizetni, őrlöd magad hetek, hónapok óta, míg egyszer csak megérkezik a tértivevényes levél – vagy manapaság már e-mail talán –, melynek feladóján meglátod a „végrehajtó” titulust. Szívedhez kapsz, remegő kézzel bontod ki, olvasod el a levelet, és ott látod a tartozásodat, és mellette a végrehajtó jutalékát, amitől ismét csak a szívedhez kapsz…

Nos, ebből az összegből kaphatott alkalmanként, rendszeresen az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, áttételesen persze, a vád szerint.

A kormányzati kommunikáció egyik kedvenc panele a „senkit nem hagyunk az út szélén” szlogen. Újra és újra elpuffogtatják ezt az ájtatos félmondatot, attól függően, hogy a közvélemény-kutatások szerint szükség van-e a lélekpuhításra, avagy sem.

A jótét lelket professzionális szinten eljátszó hatalom aztán a háttérben, fittyet hányva saját vállalására, kíméletlenül kihasználja a szegénysorsú embereket, családokat.

Talán még lop is tőlük, a vád szerint. Hatalmas biznisz a kétségbeesett kisember kiszipolyozása, úgy tűnik. A kisemberé –jegyzem meg, mert a „nagyember” valószínűleg soha nem kerül olyan helyzetbe, hogy a banki tartozása végrehajtásra kerüljön. És mit tehet a kiszolgáltatott adós végső kétségbeesésében? Előkaparja az összeget a föld alól is, ne legyen megbélyegzett tagja a társadalomnak, legvégső esetben ne kerüljön börtönbe.

Eljutottunk oda, hogy a családpolitikai intézkedések ürügyén, a legnagyobb hitelező mára a magyar állam lett. Ilyen-olyan csok, ilyen-olyan babaváró, ilyen-olyan felújítási, kamattámogatott stb. hitelek tömkelege próbálja elősegíteni az állami népszaporulatot, hitelcsapdába nyomva aztán jónéhány családot, akik esetleg a szigorú feltételek nem teljesítése folytán kilátástalan helyzetbe is kerülhetnek.

Valós probléma ez, sírig tartó házassági hűséget ígérni tízmilliókért, aztán szenvedni egy rossz kapcsolatban évekig, akár évtizedekig, óriási vállalás ám.

Van, aki aztán nem bírja, életbe lépnek a szankciók, az állam máris követeli vissza a kifizetett kölcsönöket. A talajt vesztett adós csapdába kerül, jönnek a végrehajtók, áramlik a forint a kisembertől aztán felfelé, egészen akár Völnerig, vagy tovább is, ezt még nem tudhatjuk.

Milliók kerülnek az út széléről a selymes öltönyzsebekbe.

Mi ez, ha nem az álszentség netovábbja?

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!