Tállai András szabálysértéséről hallgat Kövér László

Szerző: Kósa András
2021.12.22. 18:57

Egy hete nem válaszol az Országgyűlés elnöke megkeresésünkre azzal kapcsolatban, hogy megbünteti-e Tállai András államtitkárt, amiért a parlament utolsó ülésén bohócsapkát adott Jakab Péternek.

Tállai András szabálysértéséről hallgat Kövér László

Több szempontból is emlékezetes volt a parlament idei utolsó ülésnapja. Nem csak azért, mert például újabb fél évvel meghosszabbították a veszélyhelyzetet, hanem Jakab Péter és Tállai András kis közjátéka miatt is.

A Jobbik elnöke szokás szerint éles vitába keveredett egy kormánypárti képviselővel, ezúttal a Pénzügyminisztérium államtitkárával, amikor Tállai András azzal zárta a válaszát a Jobbik frakcióvezetőjének, hogy

egy váratlan pillanatban a papírjai alól egy bohócsapkát húzott elő, majd Jakab Péter asztalára tette.

A Jobbik elnöke ezt később visszadobta Tállai Andrásnak, de közben felemelkedett a székéről, melynek támlája így függőleges helyzetbe állt, amire viszont Jakab Péter nem figyelt, ezért a földre huppant, m amikor le akart ülni.

A bohócsapka felmutatása azonban kimerítheti a parlamenti szabályzatban szereplő tiltott szemléltetőeszköz használata kategóriáját.

Mint ismeretes, Kövér László házelnök kezdeményezése nyomán a házszabályi rendelkezéseket úgy módosították, hogy azok értelmében az Országgyűlés ülésén vagy bizottsági ülésen – kivéve, ha ezt a Házbizottság vagy az illetékes parlamenti bizottság előzetesen engedélyezi – „tárgyi, képi vagy hanghordozó útján történő szemléltetés (…) nem alkalmazható”.

Emiatt múlt héten megkerestük írásban Kövér Lászlót, hogy tervezi-e szankcionálni Tállai Andrást, amiért a politikus tiltott szemléletőeszközt használt.

Választ azóta sem kaptunk, és mivel a büntetésnek sehol nem találtuk nyomát, így talán nyugodtan feltételezhetjük, hogy Tállai esetében elmarad a szokásos házelnöki szigor.

Milliós büntetések tiltott szemléltetőeszközökért

Kövér László hasonló esetekben ugyanis már milliós büntetéseket is osztogatott. Hadházy Ákos például 2,3 millió forintot fizethetett összesen a 168 óra összeállítása szerint, amiért egy alkalommal Kövér László feje fölé „Stop propaganda” feliratot lógatott, majd Orbán Viktor egyik beszéde alatt „muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” feliratú táblát mutatott fel.

A rekorder egyébként ebben Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és parlamenti képviselője, őt 9 686 400 forintra, azaz négyhavi keresetének megfelelő bírságra bűntette még Kövér idén júniusban,

amiért az aznapi napirend előtti felszólalására reagáló Dömötör Csaba parlamenti államtitkár hozzászólása közben felment a szónoki emelvényre, és annak külső oldalára egy molinót helyezett el, amelyen vörös körben a Fidesz-felirat, fölötte a Kínai Népköztársaság zászlajában található csillagok szerepeltek.

NYITÓKÉP: MTI/Kovács Attila

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek