Orbán lakossági kamatstopot jelentett be

Szerző: Aradi Péter
2021.12.22. 14:58

A miniszterelnök Facebookon meghirdette, hogy bejelentésre készül. Egy órát várakoztatta a közönségét, amikor is végre elárulta, mire készülnek.

Orbán lakossági kamatstopot jelentett be

Ismét kamerák elé állt Orbán Viktor, és ahogy a koronavírusmegjelenése óta megszokhattuk, ezúttal is egy Facebookra feltöltött videóban osztotta meg a miniszterelnök, hogy miről döntött a kormány az év utolsó kormányülésén.

Orbán azzal vezette be a bejelentését, hogy december 22-e, szerda van, és kormányülést tartottak, a kormány pedig ismét fontos döntéseket hozott. Napjaink legfontosabb kérdése szerinte az infláció, az áremelkedés kérdése, mint magyarázta, egész Európa szenved tőle, mert nőnek az energiaárak.

„Az infláció más területeket is érint, a korábban felvett hitelek kamatait, ezért új védelmi vonalat kell megnyitnunk.

Lakossági kamatstopot vezetünk be, október végi szinten rögzítjuk a jelzálogalapú hitelek kamatait.

Az intézkedés január elején lép hatályba, és első félév végéig tart" – jelentette be Orbán.

Mint mondja, ez azt jelenti, hogy a februári törlesztőrészlet már alacsonyabb lesz, mint a korábbiak voltak.

A kormány az utóbbi időben több intézkedést is bejelentett, például megemelték a közmunkások bérét, valamint korlátozták az üzemányagárakat, amiket voltak, akik ünnepeltek, és voltak, akik kritizáltak.

Másik hír, hogy a Fidesz által köztársasági elnöknek jelölt Novák Katalin Orbán bejelentése előtt valamivel korábban jelentette be, hogy

december 31-ével a családokért felelős miniszteri tisztségéről,

azonban Orbán a bejelentésében arra nem tért ki, hogyan fog kinézni az új kormánya, és valaki átveszi-e Novák helyét.

A teljes bejelentést az alább lehet megnézni:

NYITÓKÉP: Orbán Viktor / Facebook

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek