Egy V4-es minisztert sem őriznek úgy, mint Szijjártó Pétert

2021.12.22. 17:26

A magyar külügyminiszter még konferenciára is testőrök gyűrűjében jár és a reptérre szintén a TEK kíséri ki rendőri felvezetéssel. Körülnéztünk a régióban, hasonlóra nem találtunk példát még valós fenyegetettség esetén sem.

Egy V4-es minisztert sem őriznek úgy, mint Szijjártó Pétert

Többen is csodálkoztak szeptember 30-án, a New York szállodában, amikor az egyébként roppant békés és a szakmán kívül a szélesebb közönség érdeklődésére kevéssé számot tartó Magyar Vasút 2021. című konferenciára testőröktől kísérve érkezett Szijjártó Péter.

„Volt ott más kormánytag és volt néhány külföldi diplomata is, de testőrt egyedül a külügyminiszter hozott magával, egy ilyen rendezvényen nagyon feltűnő volt és visszás is”

– számolt be az Azonnalinak a benyomásairól egy résztvevő.

Persze annak, aki figyelemmel kíséri Szijjártó Péter nyilvános szerepléseit, ez már nem lehetett új információ, a miniszter nem is nagyon titkolja, hogy általában elég nagy stábbal dolgozik. Ez látható közösségi oldalán rendszeresen közölt videóiban is, amiket egyébként profi csapat készít.

Azt még korábban a HVG írta meg, hogy

a tizenhét fős létszámú külügyminiszteri stábján felül egy tíz fős csapat kifejezetten a tárcavezető sajtómegjelenéseit intézi, köztük vágó és több operatőr is van.

Egy december 14-i videón is az látszik, ahogy a Liszt Ferenc repülőtere már eleve egy operatőr és egy sajtós várja a kifutó betonján a repülőgéphez érkező minisztert.

A fekete Mercedes rendőri felvezetéssel érkezik, a kocsi ajtaját egy az első ülésről kiszálló testőr nyitja ki Szijjártó Péternek, a konvoj harmadik tagja pedig a TEK városi terepjárója, amiben további testőrök ülnek.

Mint megírtuk, a terrorelhárítók annyira vigyáznak a miniszterre, hogy dunakeszi háza előtt is kisebb bázist építettek ki magunkak kamerával, mobil konténerrel.

Máshol csak sofőr jár

Ezek után kicsit körülnéztünk, hogy megtudjuk, a többi V4-es tagállamban mi a helyzet ezen a téren. Mint megtudtuk, Zbigniew Raut lengyel külügyminisztert egyetlen testőr védi, de egy lengyel forrásunk szerint „ez is inkább azért van, mert a törvény szerint védeni kell és ez a minimum”, ugyanígy van ezzel Mariusz Kaminski belügyminiszter is.

Idehaza egyébként – lengyel kollégájához hasonlóan – Pintér Sándorra sem jellemző, hogy látványosan testőrökkel kísértetné magát.

Szlovákiában védelem alapból az államelnöknek, a parlament elnökének, a miniszterelnöknek, az alkotmánybíróság elnökének és a belügyminiszternek jár, de a kormány dönthet úgy, hogy védelmet biztosít más kormánytagoknak, bíráknak és ügyészeknek – áll a közjogi méltóságok és a külföldi diplomáciai küldöttségek védelmét ellátó hivatal oldalán.

Ilyen döntés értelmében kapott több testőrből álló fokozott védelmet Igor Matovič is; a miniszterelnökként neki járó kiemelt védelem a lemondása után három hónapig egyébként is járt még neki, ezt meghosszabbítottak egy hónappal, majd ősszel újra kiemelt védelmet kapott, amit a hivatalos indoklás szerint biztonsági kockázatok és lehetséges életveszély indokolt.

Eduard Heger szóvivője a cseh Seznam zprávy oldalnak küldött nyilatkozata szerint a kormánytagok közül a belügy-, a védelmi és az igazságügyi miniszternek jár külön védelem,

ami egy sofőrből és egy testőrből áll, a kormány többi tagjának mindössze egy sofőr jár a szolgálati autóhoz.

A cseh lap erről azért érdeklődött, mert az értesülései szerint Csehországban novemberben Andrej Babiš leköszönő kormányának 14 tagjából nyolc kapott állandó, közelebbről nem részletezett védelmet.

Egyébként alapból öt miniszternek jár állandó védelem Csehországban: a bel- és külügyminiszternek, a pénzügyminiszternek, az ipari és kereskedelmi miniszternek és az igazságügyi miniszternek.

Ezen felül a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban több kormánytag és hivatalnok is kapott ideiglenes védelmet: a Babiš-kormány utolsó egészségügyi minisztere, Adam Vojtěch háza az őt ért támadások miatt huszonnégy órán keresztül állt egy rendőrautó.

NYITÓKÉP: Szijjártó Péter / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől
Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek