40 százalékos infláció, 19 millió szegény, megosztott közélet – miért húzza az ág is Argentínát?

Latin-Amerika második legnagyobb országa kapcsán számos listát össze lehetne állítani, ha azonban az argentin államfő kihívásait szeretnénk számba venni, akkor a lista valószínűleg valahogy így festene: a világ egyik legmagasabb inflációja, kétszámjegyű munkanélküliség, problémás hiteltörlesztés, súlyosbodó koronavírus-krízis, kisebbségi kormányzás, növekvő szegénység, fokozódó elégedetlenség. Mégis mi ment félre Argentínában?

Idén november 14-én jelzésértékű félidős parlamenti választásokat tartottak Argentínában.

A több mint 34 millió regisztrált választó a kétkamarás törvényhozás alsó házának 257 képviselőjéből 127-et, a Szenátus 72 főjéből 24-et választhatott meg. A részvételi arány azonban csak valamivel 70 százalék feletti szintet ért el, annak ellenére, hogy a 18 és 70 év között kötelező (lenne) a részvétel

A választás a korábbi felméréseknek megfelelően az ellenzéki „Közösen a változásért” (Juntos por el Cambio, JxC) választási pártszövetség győzelmével végződött, ami a szavazatok több mint 42 százalékát szerezte meg, míg az elnök mögötti balközép „Mindenki Frontja” (Frente de Todos, FdT) koalíció mindössze valamivel több mint 34 százalékot, ami 61, illetve 50 új képviselőt jelentett a két szövetségnek.

Ez az eredmény egyben azt is jelenti, hogy bár a 257 fős Képviselőházban 118 fővel még mindig az FdT-nek van a legnagyobb hányada, de a többsége nincs meg.

A szenátusi választás azonban valamivel még ennél is rosszabb eredménnyel zárult a kormányzó Fernándezék számára: a megszerezhető két tucat mandátumból mindössze 10-et sikerült elnyerni (néggyel kevesebbet, mint korábban), míg a JxC öttel javítva részesedését, 14 széket szerzett. Az így kialakult eredmény alapján a JxC-nek 31, míg az FdT-nek 35 szenátora van jelenleg.

Ez pedig azt jelenti, hogy a peronista-kirchnerista baloldal a Kongresszus mindkét házában elvesztette többségét, ami a katonai diktatúrát követő közel négy évtized alatt egyszer sem fordult elő.

A kongresszusi többség elvesztése mellett a választások másik különösen fájó eredménye a balközép erőknek, hogy az erős támogatói bázisnak számító hátország, Buenos Aires is rosszul teljesített.

Erősödött a szélsőjobb és a szélsőbal

A főváros említése kapcsán külön érdemes megemlíteni egy újonnan megválasztott képviselőt, Javier Mileit. A libertarianizmus filozófiáját követő, magát anarcho-kapitalistának valló közgazdászt, a mindent tagadó és minden korábbi politikai erőtől elhatárolódó szélsőséges politikai ideológiája miatt az argentin Trumpként is szokták emlegetni.

A jelenség persze nem igazán idegen a régióban, gondoljunk csak akár Jair Bolsonaróra vagy a chilei választás első fordulójában eredményes José Antonio Kastra.

Milei egy kvázi outsider, aki korábban leginkább a „Mítoszok lerombolása” (Demoliendo Mitos) címet viselő rádióműsorával vett részt az ország politikai életében.

A hagyományos politikai pártoktól való elfordulás jele, hogy a szélsőjobboldalon, Milei és a hasonló platformot képviselő libertáriánus pártok, valamint a szélsőbaloldalon, három trockijista párt koalíciójaként induló „Baloldaliak és Munkások Frontja” (Frente de Izquierda y de los Trabajadores – Unidad, FIT-U) nevet viselő koalíció négy-négy képviselője is bejutott a törvényhozás Alsóházába. 

A két szembenálló politikai tömb vezetői személy szerint koránt sincsenek ilyen jó helyzetben. Az ellenzéki jobboldali erők meghatározó alakját, a korábbi államfőt, Mauricio Macrit még a tavalyi évben gyanúsította meg a Szövetségi Hírszerző Ügynökség (Agencia Federal de Inteligencia, AFI) igazgatója, Cristina Caamano, hogy a 2017-ben elsüllyedt ARA San Juan tengeralattjáró egykori legénységének családtagjait megfigyelés alá helyeztette annak érdekében, hogy a 44 halálos áldozatot követelő baleset kapcsán a hozzátartozók ne indítsanak politikailag kellemetlen pereket, és ne követeljenek részletekbe menő vizsgálatokat.

A Martin Bava doloresi bíró által beidézett Macri – aki továbbra is tagadja a vádakat – korábban nemzetközi elfoglaltságaira hivatkozva nem jelent meg a bíróságon, október 28-án viszont elment a meghallgatásra. Az immár hivatalosan is megvádolt volt elnök elmarasztaló ítélet esetén háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

 Bajban lenne az elnök?

Legnagyobb politikai ellenfele, a jelenlegi elnök, Alberto Fernández – bár nem áll vádemelés alatt – szintén nem lehet elégedett támogatottságával. Jelenlegi népszerűségi indexe 30 százalék körül mozog, ami további csökkenést jelent a hat hónapja mért 34 százalékhoz, valamint az azt egy évvel megelőzően mért 52 százalékhoz képest.

A helyzetet tovább árnyalja, hogy Fernández saját háza táján sincs minden rendben.

Egyre erősödnek a nézetkülönbségek alelnökével, a radikálisabb politikai vonalat képviselő volt elnök, Cristina Fernández de Kirchnerrel. A kormánykoalícióból való kilépést is nyíltan belengető alelnök – népszerűbb nevén CFK – a választások előtt még egy kulcspozíciókat is érintő kormányátalakítást is át tudott vitetni, a november 14-i voksolás eredményeit látva, az IMF tárgyalások kezdeti szakaszában pedig akár többre is képes lehet.

Fernández elnök tehát nincs jó helyzetben, különösen, ha a vesztes félidei választásokat követően tett bejelentését is figyelembe vesszük, miszerint meghallotta a választók szavát és esküt tett, hogy új alapokat teremt az ország számára, melyhez az ellenzéket is együttműködésre és a konszenzus megteremtésére szólította fel.   

Fernández a választásokat megelőzően egyébként egy sor intézkedést hozott az életkörülmények – és egyben a közhangulat – javítása érdekében, többek között októberben mintegy 1500 alapvető árucikk árát fagyasztotta be, valamint megemelte a családtámogatások összegét és a minimálbért.

Ez utóbbi százalékos növekedése azonban – már elnöksége megkezdése előtti idők, egészen pontosan 2018 márciusa óta – nem érte el az infláció mértékét, bár a pénzromlás 2019 decemberét követően egy éven át csökkenő tendenciát mutatott (52,9 százalékról egészen 34,1 százalékig csökkent).

A jelenleg 40 százalék körül mozgó infláció mellett, a munkanélküliség is viszonylag magas,

bár a tavalyi közel 12 százalékos szintről idén 10 százalék közelébe csökkent, a koronavírus elleni védekezési miatti lezárások és a világjárvány okozta szintén mintegy 10 százalékos GDP csökkenés (2020) miatt

a lakosság közel fele, egészen pontosan 42 százaléka – közel 19 millió argentin – él a szegénységi küszöb alatt.

A jelenlegi helyzet kialakulásában természetesen kiemelt szerepe van a koronavírus gazdasági hatásának. A világjárvány során egyébként Argentínában mintegy 5,4 millió megbetegedést regisztráltak és közel 117 ezren vesztették életüket. Az idő közben beindult oltási programnak köszönhetően jelenleg közel 31,1 millió argentin, a lakosság majdnem 70 százaléka kapott legalább két oltást.

Nehéz év vár Argentínára

A covid okozta hatások természetesen megkérdőjelezhetetlenek, azonban a gazdasági recesszió már 2018 óta tart Argentínában. Jelenleg a nagyobb hitelminősítők (Standard & Poor’s, Moody’s és a Fitch) mind a skála legrosszabb egyharmadába helyezték Argentínát (nevezetesen CCC+, Ca, CCC), melynek előző kormányzata a korábban is kilátástalannak tűnő helyzet stabilizálása érdekében

2018 szeptemberében a Nemzetközi Valutaalap eddigi történetének legnagyobb hitelkeretét adta meg mintegy 57,1 milliárd amerikai dollár értékben.

A Macritól az elnöki pozíciót idő közben átvevő Fernández a beiktatásáig felvett 44 milliárd amerikai dollárt követően visszautasította a fennmaradó valamivel több mint 13 milliárd lehívását. Jó két évig nem is merült fel különösebb gond a hitellel, azonban a szerződés alapján a felhasznált hitelkeret törlesztését 2022-ben 19 milliárd USD visszafizetésével meg kell kezdenie Argentínának, amit 2023-ban egy szintén 19 milliárdos tétel kell, hogy kövessen.

Az egyébként is strukturális gondokkal küzdő, koronavírus által is megtépázott argentin gazdaság erre a publikusan hozzáférhető adatok, valamint a kormányzat saját bevallása szerint is, képtelen.  Buenos Aires már megkezdte az egyeztetéseket a hitelszerződés újratárgyalásáról, valamint a hitel törlesztésének átütemezéséről, amit a washingtoni székhelyű hitelintézet pozitívan értékelt, hozzátéve, hogy további egyeztetések szükségesek az ügyben.

A kérdés azonban korántsem lesz egyszerű az elnök számára.

Az argentinok többségében még a mai napig is elevenen él az ország 2001-es gazdasági összeomlása és az IMF szerepe, a tény, ami feltételezhetően nagyban hozzájárult Macri 2019-es választási vereségéhez.

Ezt tudva kampányolt Fernández, és választóihoz szólt, mikor már elnökként a közelmúltban azt mondta, hogy Argentína „nem fog letérdelni” a Nemzetközi Valutaalap előtt, felelős vezetőként ezzel szemben az IMF-et is megnyugtatta, hogy az ország mindent vissza fog fizetni, amivel tartozik.

A növekvő szegénység elleni szociális intézkedések szinten tartása – illetve egyes esetekben erősítése – mellett ez az ígéret a jelenlegi feltételek mellett nem tűnik túl realisztikusnak, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Fernández erős pozícióban lévő koalíciós partnere, az alelnök CFK a szociális ellátórendszert érintő bármiféle megvonást és kiadáscsökkentést ellenez. 

Az argentínok egyre inkább belefáradnak a politikába

Mindezek ellenére Matías Kulfas termelésügyi miniszter bizakodó, és korábban azt nyilatkozta, hogy „ma már másmilyen sebességgel működik a gazdaság”. Véleménye szerint nincs messze a stratégiai pillanat, amikor a korábbi befektetések meghozzák gyümölcsüket: az új projektek az olyan szektorokban, mint a bányászat, az autóipar, a gépgyártás és az energiaszektor mind jelentős növekedés előtt állnak.

A kijelentést azonban számos gazdasági szakértő túlontúl optimistának minősítette.

Az viszont optimizmusra adhat okot, hogy a 2021-es gazdasági kilátások kapcsán általánosak a pozitív várakozások, egyes becslések 6,5-7,5 százalékos GDP növekedést prognosztizálnak, még az IMF is 5,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol az idei évre Argentínában.

Egyes a régióval foglalkozó közgazdászok szerint a probléma nem az ország potenciáljában van, nem is feltétlenül abban, hogy a szakpolitikai intézkedések az egyes minisztériumok részéről ne a szükséges szektorokat érintenék, vagy rossz irányból közelítenék meg a problémát,

a döntések hatékonyságát és eredményességét leginkább a betartásukba és betartatásukba fektetett energia hiánya, illetve az olykor túlságosan populista politikai vezetés közbeavatkozása okozza.

Ez a szakmaiságot másodlagos tényezőként kezelő politikai felsővezetés november 14-e óta még nehezebb helyzetben van, hiszen saját belső nézeteltéréseinek kezelése mellett a törvényhozás két házában meggyengült pozícióból, kisebbségből kell átvinnie döntéseit, ami egyes döntések elmaradásához, jelentős megváltozásához vagy esetlegesen alku tárgyát képező ellenzéki javaslatok elfogadásához is vezethet, ami nem feltétlenül van összhangban az eredeti elképzelésekkel.

Az idő múlása pedig nem a kormányzatnak kedvez. 2022-t követően már a választási év következik, amikor már „nem szokás” húsbavágó döntéseket hozni, és annak ellenére, hogy ha visszanézzük a korábbi elnöki terminusok félidejében megrendezett választások eredményét, azok nem voltak megbízható indikátorai a következő elnökválasztás kimenetelének, annyi biztos, hogy erős pszichológiai hatásuk van.

Ahogy annak is, hogy

az emberek kezdenek belefáradni a politikusok ígéreteibe, és kezdenek eltávolodni a politikától.

Ennek egyik legszembetűnőbb jele, hogy ugyan a választáson kötelező a részvétel, de a novemberi voksoláson résztvevő választópolgárok aránya a mindenkori negatív részvételi rekord mögött a második.

Szintén elgondolkodtató jel a szélsőségek erősödése (jobb és baloldalon egyaránt) pártszinten és az egyén szintjén is, ami – ez utóbbi esetben – akár meg is nehezítheti a tradicionális bal- és jobboldali blokkok elnökjelöltjeinek választási esélyeit.

A kérdés tehát az, hogy vajon sikerül-e a koronavírus gazdasági, szociális és egészségügyi hatásait úgy normalizálni, hogy az IMF hitel visszafizetése mellett érezhető mértékben javuljanak az argentinok életkörülményei és kilátásai, hogy ne forduljanak a választók a szélsőségek felé 2023 őszén.

NYITÓKÉP: A Casa Rosada, az elnöki hivatal székhelye, előtte pedig Argentína egyik felszabadítójának tartott Manuel Belgrano szobra szerepel. FOTÓ: David / Flickr (Az elnökről készült képek licencei)