A Downing Street-i karácsonyi buli lenne a vég kezdete Boris Johnson számára?

Szerző: Bede Ábel
2021.12.14. 13:27

Kiderült, hogy a brit kormány tagjai több karácsonyi bulit is tartottak 2020 decemberében, amikor még rokonokat látogatni is tilos volt. A Konzervatív Párt bezuhant a közvélemény-kutatásokban. Boris Johnson alatt, ha még nem is végzetesen, de elkezdett inogni a szék. Elhozhatja-e ez Johnson bukását?

A Downing Street-i karácsonyi buli lenne a vég kezdete Boris Johnson számára?

Hetek óta egy kormányzati bulizós botránytól hangos a brit közélet. A baloldali bulvárlap Daily Mirror először november 30-án közölt egy cikket a Downing Street-i 2020-as karácsonyi buliról.

Ez azért jelentős, mert akkor igen szigorú korlátozások voltak érvényben az Egyesült Királyságban, ám a kormány ennek ellenére karácsonyi bulit tartott.

Akkoriban nemcsak a közösségi terek voltak lezárva, hanem törvényileg is betiltották, hogy akár az emberek a saját lakásukon fogadják a barátaikat vagy a rokonaikat.

Az ügy érdekessége, hogy a mainstream sajtó eleinte nem ugrott rá a témára, csak nagyjából egy hét elteltével, ami alatt az online és közösségi média csak ezen a témán pörgött. Később Boris Johnson azóta nemezisévé vált volt tanácsadója, Dominic Cummings azt mondta, ez azért is lehet, mert pár jelentős politikai tudósító is jelen volt a partin.

Az események azután indultak be, hogy december hetedikén az ITV birtokába jutott egy atombomba egy felvétel formájában egy próba sajtótájékoztatóról,

amin Allegra Stratton korábbi kormányszóvivő a karácsonyi bulin és azon viccelődik, hogy mennyire nem tartották be azon a járványügyi előírásokat.

Stratton aztán másnap lemondott, de a botrány nem ért véget: új bulik kerültek nyilvánosságra, amelyeken állítólag maga Boris Johnson is részt vett.

Karácsonyi buliból búcsúbuli?

Szombat este a Daily Mirror képet is közölt egy Boris Johnson által vezényelt karácsonyi kvízről. A miniszterelnöki iroda tagadja, hogy megszegték volna az előírásokat, hiszen szerintük az Zoom-kvíz volt, de a képen az látható, hogy Johnson mellett mások is ülnek.

A „partygate” mellett Johnson helyzetét több dolog is nehezíti:

a botrány hatására a konzervatívok bezuhantak a közvélemény-kutatásokban, amik már átlagosan 4 százalékos munkáspárti előnyt mérnek,

de van olyan kutatás is, ahol a Labourt 41 százaléktra, míg a torykat 32 százalékra mérik.

Csütörtökön időközi választást tartanak Észak-Shropshire-ben, amivel kapcsolatban a konzervatívok fő helyi kihívói, a Liberális Demokraták igen optimisták. A Sunday Times értesülései szerint,

amennyiben a konzervatívok elveszítik a választást, egy csapat képviselő, a volt miniszterelnök Theresa May vezetésével bizalmatlansági indítványt fog beadni Johnson ellen.

(Ahhoz, hogy a Konzervatív Párt megbuktassa Johnsont, a bizalmatlansági indítványt a konzervatív képviselők 15 százalékának kell kezdeményeznie – ami jelenleg 54 főt jelent –, ami ha összegyűlik, akkor utána egyszerű többséggel döntenek a sorsáról.)

Ennek a legitimitási botránynak a közepébe érkezett meg az omikron variáns is. Az, hogy az omikronnak milyen hatásai lehetnek bizonytalan, viszont a brit társadalmat és médiát traumatizálta a tavaly decemberben megjelent és a karácsony kvázi elmaradását eredményező első jelentős covidvariáns, az alfa, így több országhoz képest nagyobb pánik üzemmódba kapcsoltak az Egyesült Királyságban. 

A kormány eleinte azt mondta, megvárja a december 17-t, hogy több adatot gyűjtsön az új variánsról, ám múlt héten Boris Johnson sajtótájékoztatón jelentette be, hogy korlátozásokat vezet be, amik meglehetősen enyhék: eddig csak a beltéri maszkviselést és a teszttel vagy oltással kiváltható védettségi igazolvány használatát írták elő a tömegrendezvényeken.

Mivel ez a vártnál előbb és a bulibotrány kellős közepén történt meg, többen úgy értelmezik, hogy nem más, mint gumicsont.

Johnson vissza akarja szerezni a közélet feletti irányítást

Ezt a narratívát erősíti, hogy vasárnap este (egy nappal a bulis képeinek kiszivárgása után) Johnson egy rendkívüli bejelentkezéssel szólt a britekhez, de mondanivalóját az emlékeztetőoltásokról akár egy reggeli tv-műsorban vagy egy sajtótájékoztatón is el tudta volna mondani, viszont így egyrészt sürgőséget mutatva át tudja venni az irányítást a narratíva felett, másrészt pedig nem kell válaszolnia kínos kérdésekre.

Johnson politikai pozícióját meglehetősen gyengítik a bejelentett korlátozások is. Egyrészt, mivel többen gumicsontként értelmezik az intézkedéseket – akár igazuk van akár nem – ez nagy hatással lehet arra, hogy mennyien veszik komolyan és tartják be az új szabályokat.

Erre még az is rájátszik, hogy a „partygate” következtében a kormány korlátozásokkal kapcsolatos legitimitása jelentősen lecsökkent,

hiszen az emberek azt érezhetik, hogy Johnsonék bevezetnek korlátozásokat, amit a polgároknak be kell tartaniuk, de a politikusok meg nem fogják.

Amennyiben az omikronról időközben kiderül, hogy valóban veszélyes, akkor a korlátozásokba vetett bizalomvesztés nagyon komoly következményekkel járhat, amit Johnsonék csak maguknak köszönhetnek.

 Veszélyben lenne Johnson parlamenti többsége és posztja?

Tovább nehezíti Johnson helyzetét, hogy a konzervatív képviselők közül sincs meggyőződve mindenki arról, hogy az új korlátozások (főleg a védettségi igazolvány bevezetése) indokoltak.

A cikk megírásáig már 82 konzervatív képviselő jelezte, hogy nem fogja megszavazni az intézkedéseket. 

A toryknak jelenleg 80 fős többségük van, ám mivel a Munkáspárt jelezte, megszavazza a korlátozásokat, és mivel a védettségi igazolványt negatív teszttel is ki lehet váltani, ezért valószínűleg a Liberális Demokraták is,

nem reális veszély, hogy megbukna a parlamentben a javaslat, de ez egyrészt mutatja Johnson hatalomvesztését a pártján belül,

másrészt pedig ha a konzervatív „lázadók” száma olyan magasra emelkedik, hogy a Munkáspárt szavazatai elengedhetetlenek az intézkedések megszavazásához, az nagyon kínos lesz a kormány számára.

A sok kapkodása és autoritásának megcsorbulása után nem meglepő, hogy a westminsteri buborék már a következő lehetséges konzervatív pártelnökről suttog: a Sunday Times értesülései szerint a pénzügyminiszter Rishi Sunak és a külügyminiszter Liz Truss is tapogatózik párttársai körében az esélyeikről. Egy esetleges választásnál még nem szabad leírni a magát nyugodt kompetenciájával reklámozó egészségügyi miniszter Sajid Javidot, sem pedig az örök jolly joker Michael Gove-ot. 

Az esélyes jelöltek pikantériája, hogy mind Sunak, Javid és Truss is megrögzött Thatcheristák, így

az állami beavatkozást ígérő Johnson-i konzervativizmusnak könnyen lehet, hogy a miniszterelnök bukásával vége is lehet, aminek komoly választási következményei is lehetnek,

hiszen a konzervatív párt szavazóinak a többségét jelenleg nagyrészt éppen a kulturálisan jobbos, de állami beavatkozást követelő Észak-Angliának köszönheti.

NYITÓKÉP: Boris Johnson / Facebook

Bede Ábel

Durhamben tanult történelmet alap- és mesterszakon. Szereti Európát, a művelődéstörténetet és a vizuális kultúrát. A brit politika függője.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek