18 év börtönre ítélték a belarusz ellenzéki vezető férjét

2021.12.14. 15:07

Szergej Cihanouszkit zavargások előkészítésével, illetve a közrend súlyos megsértésével vádolták.

18 év börtönre ítélték a belarusz ellenzéki vezető férjét

Még június 24-én kezdődött el Szergej Cihanouszki, ellenzéki blogger pere Belaruszban, amiért azzal vádolták az egyébként 2020 augusztusi elnökválasztáson elindulni tervező Cihanouszkit, hogy zavargásokat készített elő, illetve a közrendet súlyosan megsértette.

Cihanouszki tevékenysége ezalapján elég súlyosnak tűnhet, azonban ez leginkább amiatt van,

mert a belarusz törvények szerint tüntetni csak politikai kampányok alkalmával lehet, és Cihanouszki egy ilyen tüntetést szervezett még meg korábban.

Cihanouszki régóta ellenzéki aktivista volt, letartóztatásáig a papucsos tüntetések egyik arca,aki azért hívta tüntetni a belaruszokat, mert a Belaruszt 27 éve vasmarokkal irányító Aljakszandr Lukasenkáék ellehetetlenítették a korábban több mint kétszázezer feliratkozóval rendelkező blogger elindulását az elnökválasztáson.

Cihanouszki helyett így végül felesége, Szvjatlana Cihanouszkaja indult el, aki a kampánya főnökének hivatalosan a férjét tette meg, hogy bizonyos jogok illessék meg férjét az előzetes letartóztatás alatt.

A belarusz bíróságnak Cihanouszki ügyében december 14-én hoztak ítéletet, ami alapján

összesen 18 évnyi börtönbüntetésre ítélték el az egykori elnökjelölt-aspiránst, miközben már május vége óta előzetes letartóztatásban tartják fogva.

Cihanouszki mellett öt másik embert, köztük a Szabad Európa Rádió egykori tudósítóját, Ihar Losikot is elítélték, ő 15 évet kapott, illetve rajtuk kívül még négy másik aktivistát is bűnösnek talált a belarusz bíróság: a korábbi elnökjelölt Nyikolaj Stetkevicset 14 évre, Uladzimer Csihanovics aktivistát 15 évre, Artsziom Sakau-t és Dimitry Papou-t 16-16 évre ítélték el.

Lukasenka bosszúja

A mostani ítélettel Cihanouszki a második olyan személy, aki az időközben háziasszonyból politikussá érett Szvjatlana Cihanouszkajával szoros kapcsolatot ápol,

ugyanis Cihanouszkaja korábbi szövetségesét, kampányának segítőjét, Maria Kalesznyikavára még szeptemberben szabtak ki 11 éves börtönbüntetést,

amiért az ügyészség szerint állam elleni összeesküvésben vett részt, amiért az elcsalt elnökválasztás után spontán kialakuló tüntetéseken részt vett, de Lukasenkáék bírósága ugyanúgy elítélte a korábbi elnökjelölt-aspiránst, az indulástól szintén eltiltott Viktar Babarikát – ő 14 éves börtönbüntetés kapott még júliusban.

Az elnökválasztás után Belaruszból Litvániába menekült Cihanouszkaja az ítélethirdetésre közösségi oldalán reagált. Twitter-bejegyzéseiben arra szólította fel követőit, hogy ne hagyják abba a harcot, illetve azt írta,

a most elítélt hat férfit „azért nyomják el, mert egy szabad Belaruszban szeretnének élni”.

Az ítélethirdetés előtt egy videóban arról beszélt, hogy ő maga sem adja fel a harcot, és továbbra is megpróbálja teljesíteni a lehetetlent, „hogy majd egy szabad Belaruszban találkozhassunk”, és úgy fogalmazott, már csak az maradt hátra, hogy mindenki eldöntse, mit hajlandó tenni azért, hogy ez az álom teljesülhessen.

Lukasenka az elcsalt választás után kemény leszámolásba kezdett hatalma megszilárdítása érdekében, és növelte az elnyomást is:

májusban például a belarusz KGB még egy Athén és Vilnius között közlekedő Ryanair-járatot is eltérített, csak hogy letartóztathassák Raman Prataszevicset, a Nexta nevű ellenzéki blog alapítóját,

míg korábban a legnagyobb független elérésű portált, a tut.by-t lehetetlenítették el.

A Viasna nevű emberi jogi szervezet szerint december 14-én jelenleg 920 embert tartanak fogva jogtalanul, politikai okokra hivatkozva. Ez majdnem a duplája, mint mint ami nyáron volt: július 6-án a számláló még csak 534-en állt.

NYITÓKÉP: Szvjatlana Cihanouszkaja / Telegram

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek