A jövő héten vagy csak februárban adhatják ki Völnert a hatóságoknak

Szerző: Kósa András
2021.12.07. 12:48

„Nagyon reméljük, hogy a Fidesz most nem kezd el trükközgetni” – mondta az Azonnalinak Kocsis-Cake Olivio, a parlament Mentelmi bizottságának alelnöke.

A jövő héten vagy csak februárban adhatják ki Völnert a hatóságoknak

Akár már a jövő hétfőre összehívhatják a parlament Mentelmi bizottságának ülését Völner Pál mentelmi jogának ügyében – mondta az Azonnalinak Kocsis-Cake Olivio, a testület párbeszédes alelnöke.

A parlamenti képviselőket mentelmi jog védi, vagyis amíg érvényes a mandátumuk, nem lehet büntetőeljárást indítani ellenük – kivéve, ha a Mentelmi bizottság, majd ennek döntése nyomán az Országgyűlés többsége másképp nem dönt. A bizottság közvádas ügyekben mindig a mentelmi jog felfüggesztését javasolja, és az Országgyűlés is eddig minden esetben a bizottság állásfoglalásának megfelelően döntött.

Az Igazságügyi Minisztérium most lemondott államtitkárát az ügyészség hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény elkövetésével vádolja.

Polt Péter kedd délelőtt kérte az Országgyűléstől Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését. „Hozzám még nem jutott el Polt Péter kérelme, de feltételezem, Hargitai Jánoshoz, a bizottság elnökéhez igen” – mondta a Párbeszéd képviselője.

Ilyen ügyekben általában kiadják a mentelmi jogot

Kocsis-Cake Olivio szerint ezek után semmi akadálya, hogy akár jövő hét hétfőre összehívják a Mentelmi bizottságot és döntsenek Völner Pál mentelmi jogáról. Ezek után pedig még aznap vagy az azutáni napokban az Országgyűlés is megteheti ezt, a parlament idei utolsó rendes ülését ugyanis három naposra tervezték a napirend szerint.

Persze az nem mindegy, hogy a mentelmi jog felfüggesztésére mikor kerül sor. Ha ugyanis jövő héten nem döntenek, akkor legkorábban februárra csúszhat Polt Péter kérelmének megtárgyalása.

Addig viszont a nyomozás sem haladhatna érdemben a frissen lemondott államtitkár ügyében, hiszen ki sem lehetne hallgatni Völner Pált.

„Nagyon reméljük, hogy most a Fidesz nem kezd el trükközhetni azzal, hogy nem dönt időben a mentelmi jogról, mindenesetre kértem már a kollégáimat, hogy vizsgálják meg, milyen lehetőségeink vannak egy ilyen helyzet megelőzésére”

– összegezte lapunknak Kocsis-Cake Olivio.

Mint arról korábban beszámoltunk, Polt Péter legfőbb ügyész kedd délelőtt kérte Völner Pál mentelmi jogának kiadását az Országgyűléstől, miután hivatali vesztegetéssel és más bűncselekmények elkövetésével vádolják. Völner Pál államtitkári posztjáról azonnal lemondott, ugyanakkor még továbbra is országgyűlési képviselő.

Hadházy Ákos független képviselő az ügy kapcsán úgy tudja,

az ügy kirobbanásának a hátterében az Igazságügy Minisztériumon belüli belharc állhat,

emellett a független politikus szerint egyébként lehetnek még további fideszes szálai a vizsgálatnak, ami akár a minisztérium csúcsvezetését is érintheti.

NYITÓKÉP: MTI/Soós Lajos

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek