Elfelejtette megemlíteni a köztévé, hogy az „erdélyi születésű fiatal” a Miniszterelnökség dolgozója

Szerző: Kósa András
2021.12.05. 21:51

2004. december 5-ről sikerült úgy megemlékezni a köztévében, hogy az akkor frissen Kanadába költözött Márki-Zay Péterről, a még meg sem alakult Momentumról és LMP-ről is beszéljenek, de közben elhallgassák, hogy Paizs Andrea „erdélyi születésű fiatal”, akinek a videóját közölték, a Miniszterelnökség dolgozója.

Elfelejtette megemlíteni a köztévé, hogy az „erdélyi születésű fiatal” a Miniszterelnökség dolgozója

Pontosan 17 éve, 2004. december 5-én tartottak a népszavazást a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról. A kezdeményezés a Magyarok Világszövetségétől indult, és az akkor regnáló MSZP-SZDSZ-kormány komoly, és sok elemében negatív kampányt folytatott a népszavazás ellehetetlenítése érdekében.

A referendum végül nem is volt eredményes, miután nem mentek el rá elegen szavazni.

Erről az eseményről 2021-ben megmelékezett a köztévé is, azonban az M1 híradójában az évforduló kapcsán csak a kormánypropaganda futott.

Előbb Potápi Árpádnak, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárának közleményét idézték „a nemzetáruló baloldali szégyenfoltjáról”, majd a Fidelitas videójának egy részletét közölték, amiben „Paizs Andrea, erdélyi születésű fiatal” beszélt.

Azonban azt már nem említik meg, hogy Paizs a Miniszterelnökségen dolgozik.

Paizs egyébként arról beszélt, úgy érzi, a népszavazáson „elárultak és megtagadtak minket, a baloldal megpecsételte a határon túli magyarság sorsát, hontalanokká váltunk”, de szerinte az „anyaországunk baloldali pártjai, a DK, az MSZP, a Jobbik, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd” most is ellenük kampányol, példaként pedig azt említi, amikor Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke kritizálta a kormányt, amiért a határon túli magyaroknak maszkot adott a világjárvány alatt.

Majd Paizs úgy fogalmaz, „2010 májusáig kellett várnunk arra, hogy visszaadják a becsületünket, és amit a baloldali kormány földbe tiport, azt a nemzeti kormány felemelje".

„Gyurcsányék akkor is ellenünk szavaztak, de győzött a szív, győzött a határok feletti összetartozás ereje, és végre valaki kimondta: mi egy vérből valók vagyunk"

– fűzte tovább a gondolatát az erdélyi születésű fiatal, majd úgy zárta az M1 szerint civilként lehivatkozott Paizs a videóüzenetét, hogy „ne engedjük, hogy ezeket a sebeket a baloldal újra felszakítsa! Soha többé baloldal!”.

A köztévében egyébként már többször is előfordult, hogy különböző, a kormányhoz szorosan kötödő szereplőket szólaltat meg műsoraiban civilként. Tavaly – mint a 444 észrevette - a Fiatal Családosok Klubjának alapítójaként mutatták be az M1 csatornán Király Nórát, aki a kormány családvédelmi intézkedéseit méltatta. A köztévé arról már elfelejtett beszámolni, hogy Király egyben fideszes politikus is, korább Újbuda alpolgármestere volt.

FOTÓ: M1 Híradó / Facebook

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek