Belügyminisztérium: Nem kell vizsgálni, hogy szivárgott ki Kövér László beszéde

Szerző: Kósa András
2021.12.03. 16:18

Stummer János, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke december 9-én szeretné meghallgatni Pintér Sándor belügyminisztert az ügyben.

Belügyminisztérium: Nem kell vizsgálni, hogy szivárgott ki Kövér László beszéde
„Elektronikus úton érkezett megkeresésére válaszolva emlékeztetjük arra, hogy a beszéd egy olyan ünnepi rendezvényen hangzott el, melyen számos meghívott vendég is részt vett, akik nem tagjai a hivatásos állománynak. Vizsgálat lefolytatását a Belügyminisztérium nem tartja indokoltnak”

– ezt válaszolta a minisztérium sajtóosztálya az Azonnalinak Kövér László kiszivárgott beszédével kapcsolatban.

Mint korábbi cikkünkben megírtuk, az Alkotmányvédelmi Hivatalt, a Belügyminisztériumot, Kövér László sajtótitkárságát és a Fidesz-frakció sajtóosztályát is megkerestük. Mindenkinek ugyanazt a két kérdést tettük fel:

indokoltnak tartják-e kivizsgáltatni akár az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának részvételével azt, hogy milyen körülmények között rögzítették Kövér László beszédét az Alkotmányvédelmi Hivatal épületében a házelnök és az AH tudta nélkül, illetve hogy ez nem hordoz-e súlyos nemzetbiztonsági kockázatokat?

A Belügyminisztériumon kívül eddig más nem válaszolt megkeresésünkre. A vizsgálat hiánya azért is érdekes, mert a pénteki Magyar Nemzetben Földi László, az Információs Hivatal korábbi műveleti igazgatója írta, hogy nyilvánvalóan egy ellenérdekelt titkosszolgálat megbízásából készült a felvétel, és ez azt is bizonyíthatja, hogy a nemzetbiztonsági hivatalban „áruló tisztek” lehetnek.

Nyilatkozott ugyanakkor lapunknak Stummer János. A parlament Nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke szerint

„a testület december 9-én sorra kerülő ülésén feltesszük majd azt a kérdést mind Pintér Sándornak, mind pedig az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetésének, hogy van-e folyamatban vizsgálat, vagy ha nincs, terveznek-e ilyet”.

KIEMELT KÉP: Kovács Tamás / MTI

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek