Otthagyja a politikát Sebastian Kurz

Szerző: Renczes Ágoston
2021.12.02. 11:05

Októberben lemondott a kancellári posztról, most a pártelnöki és frakcióvezetői posztról is távozik.

Otthagyja a politikát Sebastian Kurz

Lemond az Osztrák Néppárt (ÖVP) pártelnöki és frakcióvezetői posztjáról Sebastian Kurz volt osztrák kancellár

értesült a Die Presse.

A lap szerint ezt Kurz egyelőre a párton belül jelentette be, csütörtökön 11:30-kor áll majd a nyilvánosság elé.

A bejelentés pár nappal az után jön, hogy Kurz apa lett, és a Die Presse szerint „sokkolta” a pártját. A pártelnöki poszton valószínűleg a jelenlegi belügyminiszter, Karl Nehammer követi majd. 

Mint arról az Azonnali is beszámolt,

Sebastian Kurz még októberben lemondott a kancellári posztról,

miután a hónapok óta húzódó, az ÖVP és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) közös kormányzását érintő korrupciós ügyek felgöngyölítése céljából

a pénzügyminisztériumban és több állami hivatalban is nagyszabású házkutatásokat tartott a rendőrség.

Kurz lemondása után a kancellári posztot az addigi külügyminiszter, Alexander Schallenberg vette át; a Die Presse úgy tudja, ő visszatér a külügy élére, és Nehammer veszi át a kancellári posztot is.

NYITÓKÉP: Sebastian Kurz / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek