Miniszterelnök-jelölti vita, az imádott kampányeszköz

Gyakran úgy gondolunk a vitára, mintha annak a célja az volna, hogy a politikai vezetők között párbeszéd alakuljon ki és növeljék a választók tájékozottságát. Valójában azonban már régóta nem beszélhetünk ilyenről, el is árulom, miért!

Mint az elmúlt tizenkét évben valahányszor, a választások előtti hónapokban ismét felmerült a kérdés:

vajon lesz-e vagy egyáltalán legyen-e miniszterelnök-jelölti vita.

A legutolsó, 2006-os vita óta Magyarországon nem rendeztek meg ilyet, mert a magabiztos többséggel rendelkező Fidesz-KDNP és Orbán Viktor nem mutatott nyitottságot a részvételre. Ezt az ellenzék annak tudja be, hogy a miniszterelnök fél, nincs bátorsága ismét kiállni, ugyanis a legutóbbi két vitát is a szocialista jelöltek nyerték meg.

Mindemellett a miniszterelnök-jelölti vitáknak van egy általános támogatottsága és tekintélye a társadalomban, amely ellen nem illő érvelni.

De vajon méltó ez az esemény minderre?

Vita mint politikai vezetők közötti párbeszéd

Ha feltesszük a kérdést, hogy valójában mire is jó, miért lett kitalálva a kormányfőjelölti-vita, akkor hamar arra jutunk, hogy a politikai vezetők közötti párbeszéd megteremtése és természetesen a választók tájékozottságának növelése a politika bonyolult és szerteágazó világában.

Többek között ezért is hajlamosak vagyunk nem kampányeseményként kezelni, hanem a választási részvételhez hasonlóan, egyfajta demokratikus és államférfiúi felelősséggel társítani,

amelyen, bár nem kötelező a részvétel, mégis elvárható.

Az első vita megrendezésekor, a ‘90-es évek végéhez közeledve – csakúgy mint a ‘60-as évek Amerikájában – a fenti előnyök igazán relevánssá tették a jelölti vitát, hiszen a pártok hosszú, esetenként akár százoldalas programjainak jót tett, hogy a pontokat a párt vezető politikusa tisztán, érthetően kifejtette a kíváncsi szavazópolgároknak. És különösen hasznos volt látni, hallani a kormányfői székre pályázó jelölteket.

Természetesen a vezető politikusok ekkoriban is törekedtek minél többet szólni a választókhoz, de a terjedelmesebb kommunikáció néhány heti vagy havi rendszerességgel egy-egy, napilapnak adott nagyinterjúban és rádiós, televíziós műsorokban való megjelenésben merült ki, amelynek a gyakorisága meg sem közelítette a mait.

Az online kommunikációs térnek és a jelentős fejlődésen átesett politikai kommunikációs technikáknak köszönhetően ma már szinte napi kapcsolatban lehetünk a politikusokkal, akik igyekeznek rendszeresen a lehető legtöbb impulzusban részesíteni bennünket.

Az egyes célok, üzenetek nap mint nap egy jó képbe, eseménybe vagy szlogenbe csomagolva átadhatók, így a választási programkészítés mint politikai és kampányteljesítmény, leértékelődött.

Emellett a fontosabb ügyek, kampánytémák szemünk előtt bontakoznak ki a legapróbb részletekig a bulvár és politikai hírportálok tolmácsolásában.

Ezekből adódóan tájékoztatási szempontból a jelölti vita keretei egyfelől a már jól ismert szlogenek ismételgetésére tudnak teret biztosítani, egy fontosabb téma érdemi megtárgyalására azonban nem.

A műfaj szűk és egyre szögletesebb keretei miatt a jelölti vita egyfajta pozicionálási versennyé, politikai imázsépítéssé egyszerűsödik. Előtérbe kerül a megjelenés, a stílus, a hangnem, a kellemetlen és kedves topikok menedzselése.

Végül pedig az eseménynek lesz egy győztese és egy vesztese, amely a közmegítélésen túl a választási győzelmet feltételezhetően elhozó, bizonytalan szavazók meggyőzésében mérendő.

Az eddigi magyar tapasztalatok

Érdemes rávetni egy pillantást arra is, hogyan bizonyított eddig a műfaj hazánkban. Lélektanilag 1998-as és a 2006-os miniszterelnök-jelölti vita játszott jelentős szerepet a választásokon, ugyanis a rákövetkező fordulót magabiztosan az a párt nyerte, amelynek jelöltje a közmegítélés szerint győzedelmeskedett a vitán.

Bár 2002-ben a vita nem jelentett kiugró pillanatot a kampányban, utólag a találkozót a választást „megnyerő” Medgyessy Péter javára szokás ítélni. Ezek közös jellemzője, hogy Orbán Viktor mindegyiken részt vett, ám az első nagysikerű szereplést követően két ízben nem tudott ellenfele fölé kerekedni.

Azonban kiindulópontunk alapján – miszerint a vita segít a választónak a helyes döntés meghozatalában – nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy azt követően sem Medgyessy Péter, sem Gyurcsány Ferenc nem tudta kitölteni a ciklusát. Mint tudjuk, Medgyessy párton belüli harcok következményében, Gyurcsány esetében pedig a választási ígéreteivel kapcsolatos aggályok – amelyek pontokban a vitán is elhangzottak – eszkalálódtak politikai válsággá.

A miniszterelnök-jelölti vitának óhatatlanul van egy olyan sajátossága, hogy a kihívó jelölt van előnyben.

Egyfelől azért, mert az inkumbens jelölt magától értetődően a folytatást kínálja szavazóinak és a kihívó jelölt esetleges számonkérés-cunamija is nehezen megkerülhető, amellyel könnyen a védekezés, nem kifejezetten előremutató pozíciójában lehet ragadni. Gyurcsány Ferenc ezt ügyes kommunikációval vissza tudta fordítani a kihívó Orbánra, utóbbi azonban négy évvel korábban viszonylag sok teret adott Medgyessynek, ahogyan ő is kapott Horntól 1998-ban.

Másfelől, közhely, de igaz, hogy a kihívó gyakran látatlanban tehet nagy kijelentéseket, hiszen nem ő volt kormányon az elmúlt években, hanem inkumbens ellenfele.

Ismét a 2006-os vitához fordulva példáért: 2006 áprilisában a kihívó Orbán mögött történetesen több kormányzati év volt, mint az akkor éppen másfél éve miniszterelnök Gyurcsány mögött és utóbbi sikeresen tudott kommunikálni a lelkes reformer képében, aki egy, már leszavazott ex-miniszterelnökkel áll szemben.

Vita mint kampányesemény

További és rendkívüli pozitívum az ellenzéki jelölt számára, hogy a jelölti vita akkora mértékű nyilvánosságot tud biztosítani számára, amelyet kampány-költségvetéséből nem biztos, hogy teljesíteni tudna. A jelölti viták népszerűsége ugyanis még mindig kiugróan magas, amelyet a legutóbbi hasonló esemény, az ellenzéki előválasztás vitáinak nézettségi adatai is alátámasztanak.

A nagy nézettség ellenére a vita egy szűk, de annál fontosabb szegmenshez szól: a bizonytalan szavazókhoz.

Tudjuk, hogy közülük sokan akár a legutolsó pillanatig is várhatnak a döntés meghozatalához, ezért az utolsó impulzusok kiemelten fontosak lehetnek és ezt a funkciót látja el a jelölti vita. A már döntésre jutott, és különösen az elkötelezett szavazók számára a vita nem több, mint egy boxmeccs, amely közben ki-ki izzadó tenyérrel szurkol a választottjának, hogy ellenfelét lenyomva, győztesen kerüljön ki az összecsapásból. Az ő szavazatuk azonban már borítékolva van, történjen a vitán bármi.

Ám a jelöltek számára a bizonytalan szavazók megnyerése nem minden esetben fontos, csak akkor, ha a kettejük mögött felsorakozó tábor annyira kiegyenlített, hogy erre a szűk rétegére hárul a mérleg nyelvének szerepe.

1990-et követően ez volt a helyzet 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is. 2010-től, a Fidesz-KDNP által dominált pártrendszerben viszont nem.

Mindezekkel szemben az esemény elvitathatatlan előnye az, hogy a két jelöltnek egyforma feltételek mellett kell megjelenni és megnyilvánulni, mindenféle személyre szabott vágás, retusálás, szűrő és aláfestés nélkül, ami megkönnyíti a felek összehasonlítását. Ugyanakkor a vitában való helytállás és a másikon való felülkerekedés tekinthető egy kihívásnak is, amelynek teljesítése méltóvá teszi a jelöltet a győzelemre. Kérdés, hogy választópolgárként ennyivel megelégszünk-e.

A miniszterelnök-jelölti vita, ha egykor tetszeleghetett is a közszolgálatiság díszében, mára színtiszta kampányeszközzé avanzsálódott a pártok kezében,

ahol kizárólag az elnyerhető szavazatok száma a mérvadó, és amelyre patikamérleg pontossággal kimért kommunikációval készülnek a jelöltek.

Mindez legkésőbb 2006-tól fogva szemmel látható és a legutóbbi, az ellenzéki előválasztás apropóján megtartott jelölti vitákon is újra és újra megmutatkozott.

A fenitek arra mutatnak, hogy Orbán Viktor el fog menni a vitára, hovatovább akár kezdeményezheti is azt. Már amennyiben a támogatottsági adatok érdekeltté teszik ebben – vagyis ha a választási matek azt mondja, a győzelemhez csakis a bizonytalan választók megnyerésén keresztül vezet az út. Ha szavazatokat hoz, élnek vele, ha visz – vagy legalábbis többet, mint amennyit hoz – mellőzni fogják.

Éppen úgy, mint bármely más kampányeszköz esetében.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!