Visszatér-e Pinochet szelleme vagy a diáktüntetések baloldali vezére győz Chilében?

November 21-én tartottak elnök-, illetve parlamenti választásokat Chilében. Ugyan Chilére a neoliberalizmus mintaállamaként tekintünk, de az országban sok probléma van, amivel a jelenlegi hatalom nem tud megbirkózni. Ez az eredmények tükrében is látszódik, hiszen az egyik legsikeresebb politikus a korábbi diktátor, Pinochet szellemével kampányol, míg kihívója egy baloldali, diáktüntetéseken edzett mozgalmat irányít. Mi lesz Chilével a választások után?

Chile nevének említésekor a katonai diktatúrát követő közel 30 éves időszak alatt az emberek fejében általánosságban egy sikertörténet képe rajzolódik ki: egy politikailag és gazdaságilag stabil ország, egyfajta példaértékű modell Dél-Amerika államai számára.

A CIA 2020-ra vonatkozó adatai alapján több mint 23 000 amerikai dolláros egy főre jutó vásárlóerő-paritásos bruttó hazai terméke (GDP (PPP)) és 0,851-es humánfejlettségi mutatója (Human Development Index, HDI) nemcsak a régiós elsőséget jelentik az ország számára, de világviszonylatban is a felső egyharmadba sorolják.

A helyzet azonban csak a külső szemlélő számára ilyen idilli, erre leginkább a belső feszültségek és az elégedetlenség miatt kirobbant 2019-es tüntetéshullám hívta fel a világ figyelmét.

A hétvégén azonban lehetőséget kapott az ország lakossága a változtatásra: november 21-én az általános választások során számos fontos vonatkozásban nyilváníthatta ki véleményét az ország jövőjével kapcsolatban. A cikk a választások főbb kérdéseinek, az elnökjelöltek személyének és a jövő lehetőségeinek jár utána.

Elégedetlenség és reformok iránti vágyak Chilében

A Pinochet katonai diktatúráját követő három évtized hét kormányzati ciklusát nagyjából a politikai kiegyensúlyozottság jellemezte, balközép és jobbközép pártok váltották egymást, mindkét oldalon egy-egy visszatérő elnökkel.

A jobboldali újrázó, a jelenleg az elnöki pozíciót betöltő Sebastián Piñera már ciklusának második évében elégedetlenkedők népes táborával, demonstrációkkal, majd utcai zavargásokkal találta szemben magát. A 2019 októberében bejelentett 30 pesós metrójegy-áremelés által kiváltott indulatok

számos régi sérelmet, elégedetlenséget és reform utáni vágyat hoztak a felszínre.

A look at what prompted the protests in Chile, in under 90 seconds.

Read more on the story here: https://t.co/3dq8LKmaDt pic.twitter.com/smS6dlFPQ6

— Al Jazeera English (@AJEnglish) October 31, 2019

A helyzet normalizálása érdekében az elnök végül számos olyan döntés meghozatalára volt kénytelen, melyek a mostani választást és az azt megelőző kampányidőszakot is jelentősen befolyásolták. Ilyen például az új alkotmány kérdése, melynek kapcsán 2020 októberében végül népszavazás döntött arról, hogy az ország lecseréli a pinocheti alkotmányt, mégpedig egy közvetlenül választott Alkotmányozó Konvenció felállításával. E grémium 155 tagjából az őslakos közösségek 17 képviselője mellett fennmaradó 138 főt végül idén május közepén választották meg a chileiek.

A mindössze alig több mint 43 százalékos részvételi arány mellett megtartott választás a baloldali pártok és szervezetek átütő sikerével végződött:

az elnök pártja mindössze 37 helyet tudott szerezni, ami évtizedek óta a chilei jobboldal legrosszabb eredménye.

Mindez annak ellenére, hogy a Chilét megrázó 2019 októberi zavargások, valamint a koronavírus járvány ellenére megtartott 2020 októberi „megemlékezés” erőszakos eseményei sok, a tüntetéseket kiváltó problémák megoldását egyébként támogató emberből váltott ki ellenérzéseket.

A pandémiára való tekintettel a törvényhozás két házának leköszönő képviselői egy részének jelenlétében megtartott utolsó beszédében Piñera politikai hagyatékát összegezte, és egy saját pártját is meglepetésként érő bejelentésben ígéretet tett az egynemű párok házasságának és örökbefogadási joguk legalizálásának törvénybe iktatására. A Szenátus júliusi, majd az Alsóház szeptemberi döntése értelmében ezen ígéretét be is tartotta.

Az idei nyáron egyszámjegyűvé zsugorodó, majd októberre a még szintén rendkívül alacsony 17 százalékra „duzzadó” népszerűségén ez azonban valószínűleg nem sokat fog változtatni.

Ehhez hasonlóan, személy szerint Piñera számára a számos volt és jelenlegi politikust kínosan érintő Pandora Papers sem árthat már túl sokat, mert bár az Alsóház megszavazta a közjogi felelősségrevonási eljárás (impeachment) megkezdését, a Szenátus november 16-án végül elutasította a beadványt, így az elnök bányaeladása körüli állítólagos adóelkerülés miatt neki már nem eshet baja elnökként, viszont pártja, utódjelöltje, valamint a tágabban értelmezett politikai oldala még megérezheti az elnök körüli botrányokat, illetve döntéseinek népszerűtlenségét.

A baloldali diáktüntetések szervezőjétől Pinochet szelleméig

A november 21-én megtartott választásokon a 17,5 milliós lakosságú ország szavazásra jogosult polgárai az elnökválasztás mellett a Szenátus 50 tagjából 27-et, valamint az Alsóház mind a 155 képviselőjét és 302 regionális képviselőt is választottak.

Az elnökválasztás szavazócéduláján ez alkalommal hét név szerepelt, azonban két jelöltnek van esély megszerezni az elnöki széket.

Az egyikük Gabriel Boric, a Frente Amplio por el pacto Apruebo Dignidad, AD (szabadfordításban nagyjából a Széles Front a Méltóság Erősítéséért Paktum) jelöltjeként az egyik legesélyesebb jelöltként indult.

A 35 éves baloldali jelölt, jelenleg kongresszusi képviselő, nem most kezdte a politizálást: a 2011 tavaszától országos megmozdulások egyik aktív szereplője; a megmozdulások célja az volt, hogy az ingyenes oktatás mindenki számára legyen hozzáférhető. Ennek során mintegy 100 oktatási intézményt foglaltak el a tüntetők. Az élet furcsa fintora, hogy a meghátrálásra kényszerített elnököt akkor is Sebastian Piñerának hívták.

Boric programjának sarokpontjai: vállalatok adójának emelése, a jövedelmi különbségek elleni agresszív fellépés, a Pinochet alatt kiépült gazdasági modell átalakítása, illetve lebontása, különös tekintettel a nyugdíjrendszer átfogó reformjára.

Programjának célja egy egyenlőbb, fenntarthatóbb, a környezetvédelemre nagyobb hangsúlyt fektető, decentralizáltabb, erősebb részvételi demokráciával rendelkező ország megteremtése.

Boric talán legnagyobb támadási felületét és sokak számára erős elbizonytalanító tényezőt a Kommunista Párt támogatása jelenti, annak ellenére, hogy Boric többször is kijelentette, hogy se nem kommunista, se nem chavista, illetve a Kommunista Párt nyilatkozatától is élesen elhatárolódott, melyben a párt Daniel Ortega nicaraguai elnöknek gratulált a november eleji, nemzetközi szinten is többszörösen elítélt elnökválasztáson való „győzelme” kapcsán.

A másik esélyes a volt kongresszusi képviselő, José Antonio Kast, a Republicanos por el Frente Social Cristiano, (FSC) azaz a szélsőjobboldali Keresztényszociális Front jelöltje.

Bár a 2017-es elnökválasztáson függetlenként induló Kast a szavazatok mindössze 7,93 százalékát tudta megszerezni, az azóta eltelt idő neki kedvezett:

az erőszakos utcai események, valamint a Piñera-kormányzat gyengekezűsége, illetve a pandémia alatti bizonytalanság miatti fáradtság, a rend és fejlődés iránti vágy, szókimondó retorikájának köszönhetően sok ember szemében a változás ígéretét hozó jelölt képe alakult ki róla.

A szabadságon, a törvény és a rend tiszteletén, valamint a család erősítésének hármasságán alapuló platformját alapvetően a magántulajdon védelmére, az államapparátus csökkentésére, a vállalati adók mérséklésére, az illegális migráció felszámolására, az abortusz, illetve az egyneműek házasságának betiltására, a drog- és a bűnözés elleni harcra építette.

Az 55 éves jelölt mindemellett számos nyilatkozatában méltatta a katonai diktatúra intézkedéseit

– melyben egyébként egyik testvére, Miguel több miniszteri szintű pozíciót is betöltött –, mind a gazdaságpolitika, mind a rendfenntartás vonatkozásában, így ez utóbbi kapcsán a „militarizált” rendőrség és a hadsereg fejlesztését is célként jelölte meg.

E témában ennél talán erőteljesebb megnyilatkozása szólt a katonai diktatúra védelméről, az áldozatokat ért (bűn)cselekmények relativizálásáról, valamint az olyan a diktatúrát idéző módszerek visszahozásáról, mint az „agitátorok” megelőző jellegű fogva tartása ismeretlen helyeken a jövőbeni társadalmi feszültségek elkerülése érdekében. 

A 2019 őszét követő vandalizmus mellett az országban az utóbbi évek során megjelent mintegy másfél millió – elsősorban Haitiból és Venezuelából érkező – illegális bevándorló is az ellenük nyíltan felszólaló Kast malmára hajtja a vizet.

Részben neki köszönhetően korábban sosem látott idegengyűlölet ütötte fel a fejét Chilében,

melynek következtében például idén szeptemberben az északi Iquique városában mintegy 3000 demonstráló gyűlt össze egy venezuelai tábor mellett, majd bevándorlásellenes üzeneteket kiabálva, gyújtogatásba kezdett.

Kast egyébként venezuelaiakban látja a 2019 októberi események mögötti összeesküvőket is, csakúgy, mint az emberi jogok megsértőit is. 

A kampány elején a meghatározó jobboldali jelöltként tartották számon a Chile Podemos + (CP+, szabadfordításban Chile, többet tehetünk) támogatásával, függetlenként induló Sebastián Sichelt. A korábban a baloldalon is megforduló, később a második Piñera-kormányban több miniszteri szintű pozíciót is betöltő

Sichelnek azonban nem sikerült megszólítania és megtartania a chilei lakosságot, sőt, saját választói bázisát sem,

a jelölti vitákban rendre gyengekezű, kevésbé karakteres vezetőként szerepelt. A szigorra és a normalitás visszaállítására vágyó konzervatív szavazók lassan elpártoltak tőle, és a jóval hangosabb és kevésbé politikailag korrekt Kast mögött kezdtek el megjelenni, amivel teljesen felborították a korábbi papírformát.

Az elnökjelölti mezőny egyetlen női tagja az őslakos felmenőkkel rendelkező, kereszténydemokrata Yasna Provoste, aki a balközép Új Társadalmi Szerződés (Nuevo Pacto Social, NPS) színeiben indult.

Szintén felkerült még az elnökjelöltek közé Eduardo Artés, a szélsőbaloldali-kommunista Hazafias Unió (Unión Patriótica, UP) képviseletében; Marco Enríquez-Ominami a progresszív-balközép PRO jelöltjeként, valamint Franco Parisi, a populista-jobbközép Emberek Pártjának (Partido de la Gente, PDG) jelöltje.

A második legnagyobb párttagsággal rendelkező PDG elnökségért induló jelöltje, a köznyelvben „az emberek közgazdásza” néven ismert Parisi kapcsán megemlítendő, hogy teljes kampányát az Egyesült Államokból folytatta, ahova a volt feleségének két gyermekük után járó, jelenleg mintegy negyedmillió amerikai dolláros tartozása miatt menekült.

Hiába a jó szereplés az elnökválasztáson, nehéz kormányzás jöhet

Az elnökválasztás eredményeit tekintve több mindent is le tudunk vonni a választásokról.

A centrista erők – úgy, mint a Provoste-féle NPS vagy a Sichelt indító CP+ – 12 százalék körüli eredményeket tudtak elérni, némi meglepetésként valamivel őket megelőzve a harmadik helyen ért célba a PDG jelöltje, Parisi.

Tekintettel arra, hogy egyik jelölt sem szerezte meg az 50 százalék+1 szavazatot, ezért a 27,91 százalékot elérő, így első helyen befutó Kast, és a második helyen, mindössze 151 000 szavazattal lemaradó, 25,67 százalékot megszerző Boric jutott a december 19-i második fordulóba. 

A rendkívül alacsony, 47,34 százalékos részvételi aránnyal megtartott választások, arról árulkodnak, hogy

a chileiek valóban kiábrándultak a politikából, a centrista erők helyett nyitottabbak az alternatív megközelítések és szélsőséges hangok irányába.

A második fordulóig tartó mindössze kevesebb, mint egy hónap minden bizonnyal erőteljes lesz a retorikai elemekben. Az eredmények hallatán nyilatkozó Kast már el is indította a választási hajráját, mikor drogcsempészek és terroristák támogatásával vádolta meg Boricot, aki támogatóihoz és az ország lakosságához intézett beszédében arról biztosította a chileieket, hogy nem hagyják őket magukra, velük és értük fognak harcolni a bűnözés ellen és könyörtelenül leszámolnak a kábítószerkereskedelemmel.

Bármelyikőjük is kerül az elnöki székbe jövő tavasszal, várhatóan nem lesz könnyű dolga a kormányzással.

A 155 fős Alsóház legnagyobb frakcióját várhatóan a leköszönő elnök mögött álló politikai blokk alakíthatja 53 fővel, a szavazatok több mint negyedének megszerzésével. Második helyen közel 21 százalékot elérő részesedéssel a baloldali AD áll, így 37 képviselőjük lesz az Alsóházban. A harmadik helyet az NPS szerezte meg, aminek szintén 37 mandátuma lesz, majd a dobogós helyről lecsúszva a Kastot támogató politikai csoportosulás, az FSC, 11 százalék körüli eredménnyel és 15 mandátummal.

A Szenátusban még ennyire sem szerepeltek jól a második fordulóba bekerült elnökjelöltek pártjai: Boric AD-ja 5 helyet szerzett, míg a Kast mögött álló FSC mindössze egyet. A Piñera-féle CP+ a mostani 12 mandátummal együtt összességében 22 székkel fog rendelkezni, az NPS pedig a vasárnap elnyert nyolccal együtt 17-tel.

Hogyan tovább, Chile?

A második forduló eredményeinek latolgatásakor a regionális trendek nem igazán sejtetnek sokat: idén áprilisban Ecuadorban a sikeres első fordulót követően az esélyesebbnek tartott baloldali jelölt elbukott a második fordulóban, míg júniusban Peruban – ha csak 0,26 százalék különbséggel – a szocialista induló nyerte a választás.

December 19-én tartott második fordulóban szinte bármi lehetséges, ami biztos, hogy az addig rendelkezésre álló közel egy hónap alatt rengeteg dolguk lesz a jelölteknek.

Amennyiben a kiesett jelöltek nem állnak be a két továbbjutó induló mögé Kastnak és Boricnak kell megszólítania a másik öt volt jelölt támogatóit.

E szempontból talán előnyt jelenthet a több baloldali/balközép jelölt kiesése, bár természetesen nem ilyen egyszerű a képlet, több megnyilatkozó, baloldali érzelmű chilei is a rendet ígérő Kastot látja rátermettebb jelöltnek.

Mindemellett nem mehetünk el szó nélkül a múlt vasárnap otthon maradó

több mint 7 millió választóról sem, akik jelentős erőforrásai lehetnek egy sikeres kampánynak.

Megszólításuk kapcsán várhatóan a szókimondásáról ismert szélsőjobboldali jelölt minden alkalmat meg fog ragadni, hogy elriassza Boric támogatásától a szavazókat, és muníciója lesz bőven, hiszen Boric, a felsőoktatási demonstrációk egykori vezetőjeként a rendzavarást testesíti meg sokak szemében.

Kast akciói azonban kontraproduktívak is lehetnek, hiszen bár kézzel fogható támogatottsága van a katonai diktatúra rendjének és gazdasági eredményeinek,

a Pinocet-éra közel két évtizede sokakban még fájó emlék, a Kast és a brazil elnök Jair Bolsonaro közötti erős párhuzam pedig a fiatalabb generációkat bizonytalaníthatja el.

A „Kast-jelenség” tehát nem egyedi, a korábbi politikai elit és a tradicionális politikai pártok ígéreteibe és tevékenységébe beleunt frusztrált középosztály a szélsőséges döntések meghozatalától sem riad vissza.

A kérdés az, hogy a chileiek kiben látják biztosítottabbnak az egészségügy, az oktatás és a társadalombiztosítás reformjának végrehajtóját, az országot megosztó egyenlőtlenségek felszámolóját, hiszen

bárki is kerül az elnöki székbe, ha nem tesz lépéseket e problémák megoldása érdekében, akkor a jövőben sem várható, hogy a chilei utcákról eltűnjenek a ciklikusan megjelenő, sokszor agresszívvá váló demonstrációk.

NYITÓKÉP: Kormányellenes falfirkák Chile fővárosában, Santiagoban még 2019 októberében. FOTÓ: John Englart / Flickr