Közös kampánnyal fog nekivágni 2022-nek az ellenzék

2021.11.22. 16:50

Mindezt a közös kampánytanács fogja koordinálni.

Közös kampánnyal fog nekivágni 2022-nek az ellenzék

Az ellenzéki összefogásban lévő hat párt (Párbeszéd, MSZP, LMP, Demokratikus Koalíció, Momentum, Jobbik) és a Mindenki Magyarország Mozgalom közös közleményben tudatta, hogy a pártok vezetői megállapodtak:

a 2022-es országgyűlési kampányon közös kampányt fognak folytatni, amit majd a kampánytanács fog koordinálni.

A szerkesztőségünknek eljuttatott rövid közlemény szerint emellett megállapodtak a „kampány közös döntéshozatali és végrehajtási kereteiről”, valamint arról, hogy legközelebb december elején fognak ismét tárgyalni az ellenzéki erők vezetői – bár azt, hogy ez a kampánytanács a valóságban miként fog kinézni, nem fejtették ki, mindössze annyit írtak, hogy abban „minden szervezet képviselteti magát”.

Mint ismert, a 2022-es parlamenti választáson a hatpárti ellenzéki összefogás – kiegészülve a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarország Mozgalommal – közösen indul, aminek keretében az előválasztáson választották ki a 106 egyéni képviselőjelöltet, illetve a közös kormányfő-jelöltet, Márki-Zay Pétert.

Az ellenzék ettől azt reméli, hogy az egy az egy elleni harcban sikerülhet legyőzni a Fidesz-KDNP jelöltjeit, illetve a közös program kidolgozásával alternatívát tudnak felállítani az Orbán-kormánnyal szemben.

NYITÓKÉP: Gyurcsány Ferenc / Facebook

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek