Oly távol vagy tőlem, és mégis közel: hogyan lett két ellenzékből egy a választói térelmélet szerint?

Péli Gábor

Szerző:
Péli Gábor

2021.11.12. 16:40

Hogy simultak el a Jobbik és a baloldali ellenzék korábban feloldhatatlannak tűnő ellentétei? És elsimultak-e valójában?

Az írás egy, a Törésvonalak a magyar társadalom szerkezetében: a fogyasztás, az intézmények és a területi különbségek hatásai NKFIH-kutatás (azonosító: K 1289615) keretében készült szakmai anyag rövidített, népszerűsítő változata. Az eredeti a Politikatudományi Szemle 2021/3. számában olvasható.

A bal-liberális és jobbikos ellenzéki tömbök a közvéleményt régóta foglalkoztató közeledése szöges ellentétben álló politikai nézeteikhez való ragaszkodásuk mellett zajlott egészen az évtizedfordulóig. Miután a Jobbik meghirdette középre vonulását a múlt évtized közepe táján, enyhülő retorikája mellett még évekig változatlan politikai álláspontokat mértek nála a kutatások.

Írásom az ellenzéki közeledés elnyúló, politikai mórikálással kísért folyamatát tekinti át, nézeteik távolsága szerint helyezve el a szereplőket a politikai kérdések terében.

Az eseményekre adott magyarázat a keret átalakulásán alapszik: egy uralkodóvá váló politikai dimenzió felgyűrte a politikai teret és átformálta a térarányokat. A tektonika hátán utazó ellenzékek relatív távolsága lecsökkent. Érvelésünk szerint Jobbik balrakéredzkedése, magaviseleti iparkodása, a bal-liberálisok elszánt múltelengedési gyakorlatai ennek inkább következményei, mintsem alakítói lehettek.

Nem érthetlek téged, s nem érhetlek el

A részletes elemzések politikai tere sokdimenziós, melyben a fontos politikai kérdéseket külön tengelyek jelenítik meg. Írásunkban a politikai álláspontok eloszlását összenyalábolva, egyetlen összevont dimenzió mentén ábrázoljuk képünk bal oldalán, az előállt aggregátumot hagyományőrzésből bal-jobb dimenziónak nevezve. Míg békésebb társadalmakban a választói ízlések a tengely közepén zömülnek, nálunk a politikai véleménymegoszlás behorpadt, az árokkal elválasztott púpokat a közelmúltig a kormányoldal és a bal-liberális ellenzék birtokolta.

A politikai közép üres – intenek az elemzők babonásan, az odatévedőket sújsa dolgozó népünk és haladó értelmiségünk megvetése. Az egydimenziós ábrázolás azonban elemzésünk szempontjából túlegyszerűsít, mivel a kormánynak az ellenzéki tömböktől mért politikai távolságát jóval kisebbnek mutatja az ellenzékek közötti távolságnál.

Ezért egy második politikai dimenziót is szerepeltetünk, amivel megjeleníthető, hogy az ellenzéki tömbök a kormányoldalt még egymásnál is kevésbé állhatják. A függőleges tengelyen elfoglalt pozíciók egy általános attitűdnek, a kormánnyal való szembenállásnak a mértékét jelzik. Új dimenziónk értékkészlete sajnálatosan dichotóm: velünk vagy ellenünk. A politikai dimenziók jelentőségük szerinti súlyozhatók is, ezáltal a politikai tér alkalmasan nyújtható vagy összenyomható.

A függőleges szembenállási tengely nagyra nőtt súlya a 2010-es évtized folyamán végbement változásokat jelzi: a kormányoldaltól mért politikai távok mára jóval nagyobbak lettek az ellenzékek közti távolságnál. Az ábrázolásból leolvasható, hogy mindez megfér a kormánypárti- és ellenzéki tömbök akár változatlan helyzetével is a bal-jobb tengely mentén. De megfér intuitív tapasztalatainkkal is, nem feltétlen azért utáljuk jobban egymást, mintha a világról alkotott alapvető nézeteink távolabb kerültek volna egymástól.

Pusztán azáltal, hogy az ellenzéki tömbök a kormányoldaltól messzebb kerültek, relatív értelemben csökkent az egymáshoz képesti politikai távolságuk.

A 2010-es évtized dereka táján ez még elegendőnek tűnhetett egy választások megnyeréséig tartó nemszeretem szövetséghez. A relatív közeledés az ellenzéki tömbök közti mélységes tartalmi ellentétek megmaradásával ment végbe. Heller Ágnes filozófus még a Jobbik szégyenletes dolgairól és befogott orral való együttműködésről írt 2017-ben. Azonban a 2018-as választási kudarcot követően először elviekben, a közös ellenzéki jelöltállítás 2020 végi bejelentésével pedig gyakorlatban is az ellenzéki tömbök politikai távolságának abszolút értelemben vett csökkentése került napirendre.

Te hallgatsz, s én érzem a szívem felel

Az elmúlt másfél-két év immár centivel is mérhető ellenzéki közeledése két, egymást követő folyamattal ment végbe. Az első kognitív, és az összeférhetetlen politikai álláspontok eljelentéktelenítésére, tudati munkával történő hátrasorolására irányult. A szembenállási dimenzió középső táblán látható erőteljes súlyozása még konszenzuális volt: a másik utálatának fontosságára vonatkozó nemzeti egyetértést tükrözte.

Az évtized fordulójára ez egy második, immár politikai oldalfüggő súlyozással egészült ki, ami az ellenzéki nézetkülönbségek jelentőségének házon belüli leértékeléséhez kapcsolódott. Ezt példázta a 2020 végi borsodi időközi országgyűlési választás, amely előtt a jobbikos közös jelölt erőteljes ecsetvonásokkal vázolt rasszista metafórái váltak ismertté. Kármentésként a demokratikus ellenzéki pártok jelesei a helyszínre sietve támogatták az illetőt.

A tényállásra botlásként tekintettek, mint a sokat látott gyarmati tisztviselő, ha neszét veszi, hogy kannibál szövetségesük suttyomban, törzsi ünnepekkor elfogyaszt egy-egy misszionáriust.

A féloldalas ítélkezést féloldalas súlyozás jeleníti meg a harmadik ábrán. Ez tartja a distanciát a kormánypártokkal, de összerántja a teret az északi fertályon, csökkentve az ellenzékek távolságát. A tér tudati gyűrögetése azonban nem szünteti meg a tartalmi kérdésekben fennálló fundamentális politikai különbségeket. Idővel a két ellenzéki tömb politikai koordinátáinak is változniuk kellett, s velük a tabukkal védett, identitásképző álláspontoknak.

2020 végén a Demokratikus Koalíció elnöke megértést fedezett fel magában a Jobbik nemzeti szempontokra figyelmező hozzáállása iránt, a Jobbiké pedig megvitathatónak látta a határon túliak szavazata elvételének kérdését. E gesztusok már jól kivehető politikai térbeli elmozdulásokat jeleznek, a feromonok szintjén beinduló politikai kémiát. Már nem a színpad mozog, a szereplők lépnek egymás felé.

Szívem szakad, ha rád gondolok, nélküled már elhervadok

A dinamika megértésében a szervezetpopulációk szociológiája lehet segítségünkre. A széles választói bázisú generalista pártok a politikai tér szavazóban dús centrális pozícióira hajtanak. A centrumbeli tolongás, politikai kínálatok vaskos átfedése okozta erős verseny egyben taszítja is őket, emiatt valahol a centrum és a periféria között keresnek helyet maguknak. De ahogy a verseny idővel kiszór némelyeket, a győztes pártok végül középre amőbázva magukat elfoglalhatják a politikai centrumot.

A megcélzott választói kör, a politikai niche széthúzásával azonban a közép és a szélek választói egy kalap alá kerülnének.

Ezért a középre húzó nagyok egyúttal gyakran kivonulnak a (fél)perifériákról az inkompatibilis politikai kínálatot elkerülendő. A kialakuló vákuum apró, specialista kínálatú pártokat szív be a megürülő helyekre a peremen. Végül a választók felosztatnak a centrum nagyjai és a szélek radikális apraja között, akik innentől egymás választói köreit érdemben nem zavarva szólogathatnak be egymásnak.

A 2010-es választásokat követően elvesztett bal-liberális centrumpozíciók NER-es elfoglalási kísérlete során érezhetően megnyúlt a kormánypárti kínálat és politikai niche a közép irányában. A választók elhanyagolt jobbszéle erre felhizlalta a Jobbikot, ami egy nap a tükörbe pillantva egy Fidesz helyén ülő nagy pártot látott visszanézni.

A közép felé kívánkozó, de szélső pozícióit is őrizgető Jobbik a politikai niche túlspannolásának hibájába esett. Ez egy radikál jobbszél-specialista esetében ez súlyosabb karakterárulásnak minősül, mint egy eleve közös nevezős üzenetű gyűjtőpárt esetén.

Így a 2018-as választásokon egy megtépázott identitású Jobbik került gyilkos politikaikínálat-átfedésbe a kormánypártokkal. A visszametszett Jobbik hamarosan egy újabb középre mozdulási kísérletbe kezdett, de ezúttal képünk jobb oldali paneljén látható módon megkerülve a kormánypártokat a politikai térben. A szembenállási tengely felértékelődésével megnyílt északi átjárón a kormánypártokkal való niche-átfedés nélkül közelíthetett a bal-liberális tömbhöz. A domináns ellenzéki szerephez megnyugtatóan legyengülve, de még így is jelentős mennyiségű szavazót mozgósítva végül bevehetővé vált a 2020 végi ellenzéki koalícióba.

2021 tavaszára kitetszett, hogy a politikai karanténból való kiengedtetés emancipációs ereje alá lett becsülve, az akkor most már szabad szeretni hatás hónapok alatt újra a vezető ellenzéki pozíció közelébe tolta a Jobbikot. A helyzet alakulásának megfelelően bal-liberális szövetségeseiknek időről-időre szükségük van finomhangolási eszközeik bevetésére. Mikor a vezetőváltást követő tisztogatás nyomán a Jobbik az ellenzék esélyeit rontóan túlzsugorodott, az önnemesítés útján elért eredmények dicséretére került a méltató média hangsúlya.

Az előválasztási fordulattal azonban a jobboldali szavazók közép irányából való megközelítése lett a cél. A szövetségen belül a Jobbik célterületének kijelölt, lecsökkent politikai térdarab szavazatainak begyűjtéséhez pedig egy kisebb étvágyú specialista párt is elegendő. Így a szabad sajtó nagyobb figyelmet szentelhet a párt sajnálatosan megmaradó, jól dokumentálható magaviseleti fogyatékosságainak. A Jobbik megjavulását jelző potméteren a csúszka oda- és vissza is tologatható.

A szerzőről a fényképet Kovács Mariann készítette.

Péli Gábor
Péli Gábor vendégszerző

Szervezetkutató, korábban az Amszterdami-, a Groningeni és az Utrechti Egyetemeken dolgozott kutatóként és oktatóként. Jelenleg a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora és a Károli Gáspár Református Egyetem szociológia professzora. Az MTA külső tagja. Kutatási területe a szervezetek, szervezetpopulációk működése és a formális társadalomtudományi modellezés.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek