Létezhet-e politikailag semleges tartalommoderálás a közösségi médiában?

A közösségi oldalak moderátorai az oldalak „házirendjei” szerint döntenek a felhasználói tartalmak sorsáról, mellyel nap mint nap beavatkoznak fontos társadalmi kérdésekbe. Képes lenne-e ezen változtatni a közösségi média? Lehetséges-e a politikai semlegességet szabályozással garantálni? Létezik-e egyáltalán politikai semlegesség?

A közösségimédia-platformok példátlan technológiai kapacitással rendelkeznek a vélemények szabályozása tekintetében. A Facebook (vagy ahogyan ma nevezik, Meta) és más nagy internetes cégek képesek figyelemmel kísérni minden szót, amit felhasználóik megosztanak, és szabadon törölhetik a nekik nem tetsző kommunikációt. Az emberiség történetében eddig egyetlen médium sem működött így. Emiatt okkal lehet tartani attól, hogy egy Facebook méretű platform politikai elfogultságtól vezérelve, tisztességtelenül elhallgattat bizonyos felhasználókat, illetőleg aránytalanul és indokolatlanul felerősít egyes politikai véleményeket.

Nem csoda, hogy Magyarországon is rendszeresen előkerül a közösségi média – különösen a Facebook – politikai semlegességének kérdése, sokszor a legmagasabb szinteken is.

Orbán Viktor idei, október 23-i ünnepi beszédében emelte ki, hogy a megszállóknak „most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk.” Varga Judit, igazságügyi miniszter pedig még januárban írt személyes tapasztalatáról, mely szerint „a keresztény, konzervatív, jobboldali véleményeket a Facebook úgy korlátozza, hogy csökkenti azok elérését.”

De a Facebookot nem csak a kormány tekinti ellenségének, hanem olykor az ellenzék is. A Momentum részéről nemrég elhangzott, hogy amennyiben a Facebook tartalomajánlást végző algoritmusainak módosításával, valóban csökkenteni fogja a politikai tartalmak arányát a felhasználok hírfolyamaiban, azzal biztosítja a Fidesz győzelmet a soron következő országgyűlési választásokon.

A kitüntetett figyelem ellenére sem Európában, sem pedig a Facebook „hazájában”, az Egyesült Államokban nincsenek kifejezetten a közösségi média közéleti szerepére vonatkozó szabályozások.

Ötletek, javaslatok viszont előfordulnak. Magyarországon is felmerült a közösségi médiaszolgáltatók „cenzúratevekénységének” szankcionálása. Ugyanakkor, ha akár jogi eszközökkel is kikényszeríthető politikai semlegességet várunk el, meg kell győződnünk arról, hogy ez az elvárás valóban teljesíthető-e, és ha igen, pontosan mit kellene tennie és mitől kellene tartózkodnia egy weboldalnak ahhoz, hogy politikailag semlegesnek minősüljön.

Min múlik a politikai semlegesség?

A 2020-as amerikai választások előtt a Facebook létrehozott egy „szavazási információs központot” abból a célból, hogy a szavazással kapcsolatos technikai információkat osszon meg a felhasználókkal. A vállalat volt alkalmazottja, Frances Haugen által nemrég nyilvánosságra hozott belső dokumentumok egyike szerint a WhatsApp – mely a Facebook egyik leányvállalata – lépéseket tett a “szavazási információs központ” spanyol nyelvű változatának elkészítése érdekében, tekintettel a főként a WhatsApp-on kommunikáló, spanyol anyanyelvű szavazók millióira. A Haugen által kiszivárogtatott dokumentumok szerint azonban Mark Zuckerberg kifogást emelt az ötlet ellen, mondván, hogy az nem minősülne „politikailag semleges” magatartásnak.

Ha mindez így történt, az jól szemlélteti a politikai semlegesség dilemmáját. Ismerve az amerikai politikai viszonyokat, valamint Donald Trump népszerűséget a latin-amerikai származású szavazók körében, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a WhatsApp javaslatának elvétése vagy akár annak elfogadása politikai semlegességről tanúskodna.

Ugyanilyen nehéz meghatározni, mi minősül semleges magatartásnak a politikai, közéleti vitákról szóló felhasználói tartalmak moderálása, illetőleg ezen tartalmak a felhasználok számára algoritmus segítségével történő ajánlása során.

A válaszhoz tisztázni szükséges azt, hogy létezik-e olyan objektív feltétel vagy feltételrendszer, aminek teljesítése elvárható lenne és aminek alkalmazásával elkerülhetővé válna, hogy mindig az éppen aktuális politikai hatalom döntse el, mi minősül politikai semlegességnek. Vagy ha ilyet nem találunk, akkor is követeljük, a mindenkori társadalmi igényeknek megfelelő, „neutrális” eljárást?

Amikor idén márciusban a Párbeszéd parlamenti képviselőjének, Tordai Bencének profilját egy hónapra felfüggesztette a Facebook, a politikus „a Fidesz tiltatott le a Facebookról?!” nyilatkozattal reagált, mely most is látható a közösségi média felületén. Milyen objektív kritérium segít eldönteni, hogy az egy hónapra történő felfüggesztés politikailag neutrális-e? Indokolt volt-e egyáltalán és ha igen, miért pont egy hónapra kellett, hogy szóljon? Továbbá semlegességet jelent-e, hogy a Facebook mostanáig nem törölte a Fidesz beavatkozását feltételező képviselő posztját? Csak szubjektív válaszok adhatóak ezekre a kérdésekre.

Objektív kritérium hiányában kétféle szabályozási módszer jöhet szóba. Az egyik, hogy néhány alapelv előírásával korlátozzuk az internetes platformokat abban, hogy megtiltsanak illetőleg engedélyezzenek bizonyos felhasználói megnyilvánulásokat. Ez azonban azt is jelentené, hogy a platformok számára szükségessé válik néhány érték alkalmazása, hiszen másképpen nem lehet megfelelni az előírásoknak. Értelemszerűen ezek az értékek nem lesznek (nem lehetnek) politikailag semlegesek. A másik szabályozási mód a moderálás tiltása, megjelenítési kötelezettség („must carry” szabály) bevezetésével.

A „helyes” moderálás lehetetlen küldetése nagyszámú felhasználó esetén

A lehetséges szabályozási módok vizsgálata előtt lássunk néhány adatot arról, hogy mekkora mennyiségű felhasználói tartalommal kapcsolatban kellene a weboldalaknak teljesíteniük a semlegesség feltételét. A Harvard jogi kárának PhD hallgatója, Evelyn Douek osztotta meg az alábbi információkat:

Eszerint a Facebook egy óra alatt több mint 600 000 kommentet távolít el. Ugyanennyi idő alatt a YouTube több mint 270 000 problémásnak ítélt videót, kommentet és regisztrációt blokkol. Douek hangsúlyozza, hogy ezek a számok nem tartalmazzák az „egyéb” moderátori döntéseket, mint például az információk hitelességének ellenőrzését vagy a döntések elleni panaszok vizsgálatát.

Nehéz ennél közérthetőbben bemutatni a tartalommoderálás kihívásának nagyságát a jelentős számú felhasználóval rendelkező platformok esetén. Elképzelhetetlen, hogy ilyen számok mellett egyetlen hiba se csússzon a döntésekbe.

A világszerte 2,8 milliárd aktív felhasználót a felületére vonzó Facebook esetében irreális elvárás, hogy egyszerre legyen képes minden, valamilyen szempontból problémás tartalmat törölni és tartózkodni a teljesen jogszerű, nem káros posztok szűrésétől, mindezt pedig teljesen értéksemlegesen végezze el. Figyelembe véve, hogy a moderátoroknak sem a precíz döntéshozatalhoz szükséges tudás (kontextus ismerete, jogi ismeretek) sem a megfelelő mennyiségű idő (sokszor másodpercek alatt kell döntést hozni) nem áll rendelkezésükre, a rossz döntések elkerülhetetlenek.

A példa kedvéért, képzeljük el, hogy az interneten széles körben terjed egy videó melyen egy lovon ülő férfi látható, aki egy zászlót lengetve, kurd nyelven énekel egy dalt. Hogy meg tudjuk ítélni, van-e ennek a tartalomnak politikai üzenete, és ha igen, mi lenne a semleges moderátori döntés, minden bizonnyal kurd vagy török moderátorok segítségére lenne szükségünk. De még ők sem biztos, hogy képesek lennének egyértelmű választ adni. Egy Kaliforniában, a Fülöp-szigeteken vagy Indiában ülő tartalommoderátornak pedig sokkal nehezebb dolga lenne. A Facebook esetében óránként több százezer alkalommal is felmerülhet hasonló eset és egyúttal a kérdés, hogy mi lenne a politikailag semlegesnek tekinthető moderátori magatartás.

Feltehetően nem tartozott a gyorsan és könnyen megoldható moderátori feladatok közé az a döntés sem, amikor Böjte Csaba ferences szerzetes „Trianon-napi szentmiséje” közvetítését tette elérhetetlenné a Facebook. A moderátoroknak minden bizonnyal mélyebb történelmi ismeretekkel kellett rendelkezniük ahhoz, hogy egyáltalán felismerjék, milyen kultúrkörhöz kapcsolódó tartalmat látnak. Ha pedig egy magyarországi közvélemény-kutatás tárgyává tennének ezen tatalom tiltásának illetőleg engedélyezésének kérdését, valószínűleg nagyon megoszlanának a vélemények.

De játsszunk el a gondolattal, hogy sikerül precízen meghatározni, mit jelent a politikai semlegesség fogalma.

Emellett képzeljük el azt is, hogy a politikai semlegesség immár mindenki számára világos definícióját alkalmazva megalkotásra kerül a közel tökéletes, 99,9 százalékos hatékonyságú tartalomszűrés, melynek során a moderátorok csak az esetek 0,1 százalékos arányában a hoznak “rossz” döntést. Még egy ilyen, csak virtuálisan létező helyzetben is, egy Facebook méretű platformnál – a már hivatkozott adatok szerint – óránként valamivel több mint 600 esetben indokolatlanul kerülnének eltávolításra felhasználói tartalmak, akár 600 különböző módon felvetve a kérdést, hogy a hibás döntés politikai elfogultságból fakad-e. Mivel ezen elképzelt állapot és a valóság között hatalmas a különbség, nehéz belátni, hogyan tudná egy nagyszámú felhasználóval rendelkező weboldal elkerülni, hogy elfogultsággal gyanúsítsak.

Mivel járna a politikai semlegességre kötelezés?

Hogy miért ütközik akadályba az, aki a politikai semlegesség fogalmat megkísérli meghatározni, arra a kaliforniai Stanford Egyetem kutatója, Daphne Keller hozott remek példát. Keller emlékeztetett, hogy

egyes közösségimédia-felhasználók a christchurch-i terrorcselekmény videójának megosztásával fejezték ki politikai nézeteiket. Sérül-e a politikai semlegesség elve, ha a moderátorok eltüntetik ezeket a posztokat?

Ha a válasz az, hogy éppen az ilyen tartalmak eltávolítása szükséges a semleges státuszhoz, felmerül a kérdés, hogy milyen egyéb erőszakot ábrázoló tartalmat kell ugyanilyen proaktívan törölni? El kell-e például távolítaniuk a weboldalaknak a George Floyd halálával végződő rendőri erőszakot rögzítő felvételt ahhoz, hogy politikailag semlegesnek legyenek tekinthetők? Törölnie kellene-e a Facebooknak a 2006. október 23-i véres utcai összecsapások felhasználók által megosztott felvételeit? Nem lehet egyértelmű választ adni ezekre a kérdésekre anélkül, hogy a teljes semlegességet feladva ne helyeznénk előtérbe bizonyos értékeket.

De mi történne, ha definíciók keresése helyett egyszerűen csak rögzítenénk a politikai semlegesség követelményét és a Facebookokra és Twitterekre bíznánk annak kitalálását, hogyan kell a szabálynak megfelelni, probléma esetén pedig egy kijelölt állami szerv avatkozna közbe? Eredményre vezetne-e mindez? Minden bizonnyal nem. Egy ilyen helyzetben – a tökéletes semlegesség bizonyításának lehetetlen feladatával szembesülve – sok platform, különösen azok, amelyek nem rendelkeznek a Facebook vagy a Google forrásaival ahhoz, hogy megengedhessék maguknak az időigényes és költséges jogvitákat, a viták teljes megfékezése érdekében a szükségesnél jóval nagyobb arányban szabadulna meg egyébként teljesen problémamentes tartalmaktól. Más szóval: „túlmoderálna.” Ennek pedig végső soron a felhasználok látnák karát.

További fontos kérdés, hogy milyen szankciót vonna maga után a nem kellően neutrális tartalommoderálás?

Az Egyesült Államokban a leggyakoribb javaslat az, hogy ebben az esetben a platformok viseljenek olyan jogi felelősséget az oldalaikon mások által közzétett tartalmakért, mintha azokat kiadóként vagy előadóként jegyeznék. (Az Egyesült Államokban a Communications Decency Act 230-as szakasza jelenleg hatékony eljárásjogi védelmet nyújt a platformoknak a kiadói felelősséggel szemben.)

Ehhez némiképp hasonló elképzelés a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) javaslata, mely szerint a nem jogellenes, de „káros” tartalmak eltávolításáról szóló üzemeltetői döntéssel szemben a bírósági jogorvoslatot is elérhetővé kellene tenni. Eszerint akár azt is megtörténhet, hogy ha bármely felhasználó szerint a weboldal politikailag elfogultan ítél károsnak egy adott tartalmat, azzal nem csak az adott weboldalnak és felhasználóinak, de a magyar bíróságoknak is lenne dolga. Mindez valamelyest zavarba ejtő, hiszen nem világos, mi alapján tudna dönteni egy bíróság akkor, ha egyébként a tartalom ugyan „szörnyű”, de nem jogsértő („awful but lawful”).

Ha közvetlen felelősség terhelné a közösségi oldalakat az általuk közvetített közéleti tartalmakért, az bizonyosan nem vezetne felhasználói elégedettséghez. Egy ilyen típusú szabályozás azt eredményezné, hogy a weboldalak a klasszikus lap- és könyvkiadókra érvényes normák szerint kellene eljárjanak és mindent ellenőrizniük kellene, amit a felhasználók közzé kívánnak tenni, még mielőtt a nyilvánosság láthatná.

A felhasználóknak tehát meg kellene várniuk, amíg a szolgáltató jogi osztálya eldönti, hogy a politikai vélemények (vagy a macskavideók) jelentenek-e a weboldalra nézve bármiféle kockázatot.

Ha a jogászok úgy éreznék, hogy a közzétenni kívánt tartalom miatt a platformot felelősségre lehetne vonni, vagy a vállalkozás pereskedésnek lenne kitéve, akkor a tartalom megosztását nem engedélyeznék. Mindez pedig csak azt eredményezné, hogy a politikai cenzúra vádjától a szabályozás betartásával szabadulni kívánó weboldalakat éppen politikai cenzúrával fogjak vádolni azok a felhasználok, akiknek kommentjeik nem kerülnek közzétételre.

Magyarországon mindez már részben valóság, hiszen a kommentek előzetes moderálása több weboldalakon is bevett gyakorlat. Ennek egyik oka, hogy az amerikai szabályokkal ellentétben az irányadó Európai Uniós és tagállami szabályok alapján nem zárható ki automatikusan a szolgáltató felelőssége a felhasználói tartalmak tekintetében. Ez a körülmény pedig csak nehezíti a konstruktív párbeszédet arról, hogy az egyes oldalak mennyire végzik fair módon a tartalomszűrést. Ha például egy komment elküldését követően a „türelem, jelenleg 444.hu jóváhagyására vár” üzenetet kap egy felhasználó, elképzelhető, hogy csalódottságában valamilyen hátsó szándékot vél majd felfedezni az előzetes szűrés indoka mögött.

Miért nem jelent megoldást a politikai vélemények moderálásának teljes megtiltása?

A politikai semlegesség biztosításának másik lehetséges módja „must carry” szabályok előírásával megtiltani a szolgáltatók számára a politikai tartalmak moderálását.

Az Egyesült Államokban már voltak próbálkozások e status quo felszámolására. Donald Trump 2020-as elnöki rendelete is épp erre irányult, más kérdés, hogy a rendelet nyilvánvalóan ellentétes az amerikai alkotmánnyal. Magyarországon hasonló megoldásról lehetett hallani az igazságügyi miniszter által kilátásba helyezett és fentebb már említett „Lex Facebook” törvénnyel kapcsolatban.

Egy ilyen szabály a gyakorlatban azt jelentené, hogy a platformok eltérő “házirendjei” helyett minden weboldalon egységes moderálási elvek lepnének életbe, vagyis a Facebookon pont ugyanazok a szabályok érvényesülnének, mint a hvg.hu vagy éppen a Vadhajtások kommentfalain. Mindez az alábbi hátrányokhoz vezetne:

• Trollok és más zavarkeltők érinthetetlensége: Nem véletlen, hogy minden weboldal elkészíti a maga felhasználási feltételeit, ahol előírja, milyen esetekben lehet a felhasználói tartalmak eltávolítására számítani. A “must carry” szabályt elrendelő Donald Trump például a saját közösségi média felületén, a TRUTH Social weboldalán teszi világossá, hogy platformja bármikor és bármilyen okból, előzetes értesítés nélkül eltávolíthat bármilyen felhasználót, illetőleg felhasználói tartalmat. Ugyanígy jár el a Hír TV weboldala is, amikor rögzíti, hogy a „hirtv.hu szerkesztősége nem jelentet meg olyan cikket/képet/videót, amely (…) nem felel meg a hirtv.hu moderációs elveinek.” Mindez teljesen racionális magatartás, hiszen tartalommoderálás nélkül bármely weboldalt villámgyorsan elárasztják a zavaró, szükségtelen tartalmak, elijesztve a valós felhasználókat, a honlap pedig rövid időn belül az internet egyik használhatatlan szemétdombjává alakul. A politikai tartalmak moderálásának tiltása kiskaput jelentene az ilyen tartalmakat közzétenni kívánó, rosszindulatú usereknek.
• A platformok közötti verseny megszűnése: A házirendek közötti különbségek kulcsfontosságúak a verseny szempontjából, hiszen a szolgáltatók a felhasználási feltételeikben szabják a felhasználóik igényeihez a kínálatukat. A „must carry” szabályok mindezt kiiktatnák, mellyel végső soron a felhasználók járnának rosszul, hiszen aki nem lenne elégedett a szolgáltatással, az hiába keresne más alternatívát.

A fenti praktikus hátrányokon kívül fontos megjegyezni, hogy a „must carry” szabály egyúttal a szólásszabadságot is korlátozná. Előírni valaki számára, hogy mit kell közzétenni ugyanolyan cenzúra, mint a közzététel központi tiltása, hiszen mindkettő a szerkesztői szabadság megfékezésére irányul. A „must carry” szabály indokolt lehetne akkor, ha a Facebook és más hasonló platformok állami szereplőnek, illetőleg közműnek minősülnének.

Viszont bármilyen nagyra nőnek is, nagyon valószínűtlen, hogy a belátható jövőben ez bekövetkezne. A Facebook eseteben ehhez arra lenne szükség, hogy ne legyenek a Facebookon kívüli más valós alternatívai a közösség elérésének. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Facebook továbbra sem azonos a teljes internettel – legalábbis Magyarországon (és szinte mindegyik másik európai államban), vagy az Egyesült Államokban ez mindenképpen igaz. A Facebook bárkit el tud hallgattatni a Facebookon, de arra nincs lehetősége, hogy a vélemények terjedését a Facebookon kívül is korlátozza.

Tényleg az algoritmusokkal van a gond?

Egyre többször hangzik el, hogy ha közösségi média megszabadulna a tartalmak algoritmusok általi ajánlásától, és visszatérne a régimódi, kronologikus hírfolyam-rendhez, ezzel jelentős lépést tenne a „semlegesség” felé. (Aki szeretné látni, hogyan néz ki a személyes Facebook hírfolyama, ha a posztok sorrendjét csak az időrend határozza meg, kattintson ide.) Ezek a vélemények az utóbbi hetekben felerősödtek, köszönhetően a már említett, Frances Haugen által kiszivárogtatott dokumentumoknak és annak, hogy Haugen szerint a Facebookkal kapcsolatos problémák nagy része az algoritmusok alkalmazásából fakad.

Ugyanakkor éppen a Haugen által megosztott információkból derül ki, mi történne, ha a Facebook kikapcsolná a hírfolyamnál alkalmazott algoritmust. Mint kiderült, 2018 februárjában egy kísérlet során a Facebook-felhasználók 0,05%-a körében teljesen lekapcsolták a Facebook News Feed rangsoroló algoritmusát.

Az eredmény: a felhasználok több időt töltöttek a hírfolyam böngészésével érdekes dolgok után kutatva, egyúttal 50%-kal több bejegyzést jelöltek meg számukra érdektelenként (azaz „rejtettek el”), mely jelzi, hogy nem voltak elragadtatva attól, amit láttak.

A Facebook számára egyébként a kísérlet több bevételt generált, hiszen a platformon töltött hosszabb idő egyúttal a megtekintett reklámok számát is megnövelte.

Egyetlen kísérlet eredményéből természetesen nehéz mélyebb következtetéseket levonni. De tekintettel arra, hogy a felhasználók az algoritmus általi tartalomszerkesztés hiányában kezükbe vették az irányítást és elkezdték saját igényeik szerint eltüntetni az általuk feleslegesnek ítélt tartalmakat, arra lehet következtetni, hogy a kronológiai sorrend alkalmazása nem eredményezne változást a tartalomfogyasztási igényekben.

Politikai tartalmak szempontjából mindez azt is jelenti, hogy végső soron nem a Facebook algoritmusán múlik, hogy a felhasználók milyen közéleti híreket fogyasztanak. Kétséges, hogy az algoritmustól való megszabadulás bármilyen haszonnal járna vagy hogy az politikailag semleges hírfolyamokhoz vezetne.

Az algoritmus alkalmazásával a Facebook gyakorlatilag nem tesz mást, mint amit bármelyik folyóirat szerkesztőségé is megtesz: szerkesztői döntéseket hoz.Nyilvánvaló, hogy mindezt csak valamilyen szempontrendszer szerint lehet megtenni, és a teljes semlegesség nem elvárható.

A Facebook éppen a felhasználó által elfogadott értékrendhez próbál igazodni úgy, hogy a felhasználó böngészési szokásai szerint jelenít meg tartalmakat. Ennek megfelelően az algoritmus döntései pont annyira lesznek „politikailag semlegesnek” nevezhetők, mint amennyire „politikailag semleges” az adott felhasználó.

Ugyanígy nincs jelentősége annak sem, hogy a Facebook úgy döntött, kevesebb politikai tartalmat jelenít meg, hiszen a felhasználók politikai érdeklődését nem ez befolyásolja. Az természetesen érthető, hogy Varga Judit nem volt maradéktalanul boldog, amikor azzal szembesült, hogy „a korábbiakhoz képest töredékére (negyedére-ötödére) esett vissza a bejegyzéseinek elérése,” hiszen ahogy arra a csalódottságának hangot adó Facebook-bejegyzésében utalást is tesz, posztjai végső soron nem mások, mint „az oldal felhasználója által megrendelt hirdetések.”

De az elérések számának csökkenését a politikai elfogultság számlájára írni nem kellően megalapozott.

És nem csak amiatt, mert a Facebook jó előre kommunikálta, hogy a felhasználói igényeknek megfelelően „lejjebb fogja csavarni” a politikát az oldalon. Hanem amiatt is, mert a Facebooknak semmiféle kötelezettségé nincs politikai tartalak, politikai reklámok közvetítésére (a Twitter például teljesen ki is szállt ebből az üzletből). Habár a véleményszabadság és ezen belül a politikai hirdetések közzétételének joga mindenkit megillet, ehhez a joghoz nem tartozik garantált Facebook-profil, valamint a hallgatóságról is mindenkinek magának kell gondoskodnia.

Lehetséges megoldás a semlegesség szajkózása helyett: nagyobb felhasználói kontroll

Pusztán feltételezni, hogy létezik olyan fogalom, hogy politikai semlegesség, nem elegendő. E homályos koncepcióra hivatkozás helyett más megoldást kell találnunk annak biztosítására, hogy a közösségi média ne töltse be a közbeszéd ítészének szerepét. Ha nem így teszünk, azzal a vélemények szabad áramlását nem segítjük, hanem hátráltatjuk, hiszen értelmezhetetlen követelésünknek a platformok túlmoderálással próbálnak majd megfelelni és azt is törölni fogjak, amit egyébként eszükbe sem jutna moderálni.

Mindez nem jelenti azt, hogy a közösségi média szereplőivel szemben ne kellene elvárásokat támasztani és számonkérni tevekénységük káros hatásait. Ha csak a Facebookra gondolunk, a vállalat már számtalan okot adott erre, elég csak a vállalatnak a Cambridge Analytica-botrány során tanúsított hanyag és felelőtlen magatartására visszaemlékezni.

Ugyanakkor nincs értelme a közösségi médiára olyan kötelezettségeket róni, amelyeknek mi magunk sem tudjuk, hogyan kellene megfelelni.

Különösen akkor, ha már egyébként is léteznek olyan jogszabályok, melyek segíthetnének a kívánt cél elérésében, – ilyen elsősorban az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete, vagyis a GDPR – csak megfelelően ki kellene kényszeríteni őket. Hiszen a Facebook politikai semlegességénél sokkal fontosabb, hogy a Facebook csak annyi információval rendelkezzen politikai preferenciainkról, értékrendünkről, amennyit mi magunk engedélyezünk, és azt csak a hozzájárulásunk és teljes kontrollunk mellett használhassa fel.

Ha ez megvalósulna, az nem csak kevesebb célzott macskavideóhoz, hanem minden bizonnyal nagyobb felhasználói befolyáshoz, és ezáltal – mindenkinek a saját ízléséhez mérten – „politikailag semlegesebb” közösségi média oldalakhoz is vezetne.