Miért érte dróntámadás az iraki miniszterelnököt, és mi lesz így az ország sorsa?

Vasárnap dróntámadás érte az iraki kormányfő, Musztafa al-Kádzimi rezidenciáját. A példátlan merényletkísérlet ismét ráirányította a figyelmet a közel-keleti országra, ahol az elmúlt években egyelőre alig érezhető, de fontos változások indultak el a demokrácia terén és amelyek a mostani támadáshoz is vezettek.

Irak sok mindent látott már a 2003-as amerikai invázió óta,

de olyat, hogy regnáló síita miniszterelnököt rivális síita politikai erők próbáljanak meg elintézni egy dróntámadással (vagy bármilyen más módon), az példanélküli.

Ez egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a belpolitikai feszültségek ismét csúcspontra emelkedtek az országon belül. Hogy mi köze ennek a sajátos iraki demokráciához?

Baghdad residents criticized an apparent assassination attempt against Iraqi Prime Minister Mustafa al-Kadhimi, who escaped unharmed after armed drones targeted his residence https://t.co/5nydN6OP7W pic.twitter.com/UGP9uHwOOe

— Reuters (@Reuters) November 7, 2021

A sajátos iraki demokrácia

A választ a 2019 őszén indult lakossági tiltakozás kirobbanásánál kell keresni, amikor Bagdad és a Dél-Irak síita lakossága utcára vonult a jelenlegi síita politikai elit ellen tiltatkozva. A követeléseik jó része a 2003 óta regnáló politikai erők leváltására vonatkozott, mivel képtelenek voltak jövőt kínálni és fejlődést felmutatni az országban.

Az elégedetlenség egységbe hívta a szegényeket és középosztálybelieket – de főként a társadalom fiatal korosztályait –, így egyfajta generációs ellentétről is beszélhetünk. A tüntetések mindvégig békések és erőszakmentesek voltak: a fiatalok akciói leginkább a szimbolikus erővel bíró terek elfoglalásával, sátortáborok felállításával, demonstrációkkal voltak leírhatóak.

A hatalom reagálása azonban felemás volt. Egyrészt a rendőrség és a hadsereg igyekezett békésen kezelni a tüntetőket, míg a különböző síita milíciák maszkos fegyveresei brutálisan léptek fel: az emberrablások, verések, és célzott likvidálásokkal megpróbálták megfélemlíteni a több tízezer tiltakozót.

Már a tömeges tüntetések lehetősége is furcsán hangozhat egy arab országban, de az, hogy 2019 novemberében ebbe bele is bukott az iraki miniszterelnök, az szintén példanélküli volt.

A tüntetők által szorongatott parlament végül is teljesítette az egyik legfontosabb követelést és új előrehozott parlamenti választásokat írtak ki, amit október elején tartottak meg országszerte. Az ideiglenes kormányfő a most dróntámadással célba vett Musztafa al-Kádzimi lett, aki kompromisszumos jelöltként egyszerre kellett a siíta milíciák, Irán és az USA között egyensúlyoznia, úgy, hogy közismerten egy szekuláris, inkább nyugat-barát politikus (brit-iraki kettős állampolgásrsággal).

Remények nélkül

A választás és a tiltakozások kirobbanása között majd' két év telt el. Amikor 2021 szeptemberében Irakban jártam, a beszélgetőpartnereinek már inkább az apátia jellemezte. A közvélemény-kutatások is azt támasztották alá, hogy alacsony részvétel mellett valószínűleg megismétlődik a 2018-as választás, amikor körülbelül azonos mennyiség mandátumot szerzett az Irán barát síita pártokat tömörítő Fatah szövetség és a nyugaton radikális hítszónokként aposztrofált Moktada al-Szadr koalíciója.

A fiatal tüntetők ereje kifulladt, megosztottakká váltak, nem tudták magukat pártokká alakítani és megugrani az választhatósághoz szükséges adminisztratív terheket.

A síita fiatalok között erős volt a csalódottság, hogy a tüntetések és az áldozatok révén sem tudtak azonnal érezhető változásokat elérni.

Hundreds of Iraqi women challenge al-Sadr's call for segregation https://t.co/7P6Ln9l5rA #IraqProtests pic.twitter.com/caIedrRczv

— Al Jazeera English (@AJEnglish) February 14, 2020

Ezekkel az előzményekkel zajlott le a 329 fős parlament újraválasztása, amely – megint csak a demokrácia apró megjelenése – totális meglepetést hozott. Egyfelől al-Szadr-koalíció 73 mandátumra növelte az erejét, viszont a Fatah-koalíció alig 17 képviselő-helyet szerzett. A 2019-es tüntetések által kiemelt független jelöltek pedig közel 40 mandátumot szereztek és megerősödtek olyan pártok is, amelyek szintén a szekuláris politikai irányzatot és az Irántól önállóbb, szuverenista Irak hívei.

Mindezt összerakva egy súlyos vereségről beszélhettünk az Irán pártok számára, akikről idáig azt gondolta mindenki – beleértve önmagukat – hogy pozícióik megingathatlanok Irakon belül. Érdemes felidézni, hogy olyan vezetőkről és pártokról van szó, akik több tízezer milicistát tartanak fegyverben,

élet-halál urai a mai napig Irak középső, szunniták által lakott területein és Irántól mindenféle politikai és katonai támogatásban részesülnek.

A milíciák erejét az is jól jellemzi, hogy az elmúlt években rendszeresen hajtanak, illetve hajthatnak végre rakéta vagy dróntámadásokat az iraki kormányt támogató nyugati koalíciós erőkkel szemben, méghozzá büntetlenül.

Elégedetlen milíciák, forrongó indulatok

Mint említettük ők voltak azok, akik 2019 ősze óta folyamatosan zaklatták a tüntetőket is, több száz ember halált és több mint tízezer tiltakozó sebesülését okozva. Vezetőik idáig ott ültek a parlamentben vagy fontos kormányzati pozíciókat töltöttek be az állami erőszakszervezetekben vagy a minisztériumokban.

Számukra katasztrófa volt a mostani, szeptemberi választás, így nem véletlen az idegességük és a kétségbeesésük sem, amelynek a miniszterelnököt célzó dróntámadás csak az utolsó jele.

A Fatah-szövetség a támogatóikat – ha voltak – nem tudta mobilizálni: a 329 fős parlamentből 17 mandátumot szerezni azt jelenti, hogy még a helyek alig több mint öt százalékát érték el. Az előzetes eredmények nyilvánosságra hozatal után azonnal választási csalást kiáltottak és a szavazatok ismételt, kézi újraszámlálását követelték (ez azóta folyamatban van).

Emellett Bagdadban most ők kezdtek tiltakozásokba, és tekintve, hogy nagyszámú lőfegyver van a birtokukban, a lövöldözések rendszeresek,

pár napja még az ún. Zöld zónát is megrohanták, amely a főváros legjobban őrzött kormányzati negyede, többek között a miniszterelnök rezidenciájával.

Rioters near the Gates of the Green Zone of #Baghdad #Iraq ???????? pic.twitter.com/6WfGi45Ici

— Aleph א (@no_itsmyturn) November 5, 2021

Sit-in tents on fire near the Green Zone gates.#Baghdad #Iraq ???????? pic.twitter.com/cmPiscJqQZ

— Aleph א (@no_itsmyturn) November 5, 2021

A vasárnapi dróntámadás ennek az eszkalációnak egy merészen új pillanata volt. A három pilóta nélküli eszközből kettőt sikerült leszedni, a harmadik „bombái” Musztafa al-Kádzimi rezidenciájának épületeibe csapódtak, több biztonságit megsebesítve.

Az akció iróniája, hogy Kádzimi már csak átmeneti jelleggel vezeti az országot, hiszen Moktada al-Szadr és támogatóinak kezében van már jelenleg az új kormányfő személye.

Az alkudozások már folynak, de ezek rendszerint hónapokat vesznek igénybe, mire az össze koalíciós partner kialkudja a saját jussát (miniszteri és más államigazgatási pozíciók), ráadásul a siíta vezető állítólag nem kedveli a nyugat barátnak tartott Kádzimit.

Mi jöhet Irakban az új kormány után?

Az erőszak durva eszkalálódása ellenére polgárháború mégsem kell számítani. Szadr önmagában is egy olyan vezető, aki – rossz híre ellenére - Irakot egyelőre távol szeretné tartani Irántól és az Egyesült Államoktól is. Ugyanakkor pontosan ismeri Teherán politikai, gazdasági, katonai és kulturális befolyását a saját országában, hiszen éveket töltött a szomszédos országban és személyes kapcsolat fűzi az iráni politikai elithez, beleértve Ali Hamenei ajatollahot is, az ország legfelső vezetőjét.

Irak sorsa az új kormány alatt is az óvatos egyensúlyozás lesz, de még így sem valószínű, hogy az elmúlt években megerősödött síita milíciák – amelyekből az egyik Szadr irányítása alatt áll – jelentősen csökkenni fog.

Lehet, hogy több elszámoltatásra lesz példa, lehet, hogy megnyesegetik a hatóságok a túlzottan önállósodott milíciaparancsnokokból politikussá vedlett vezetőket, de a fő kihívást most már tényleg a tiltakozók által követelt reformok megkezdése jelenti.

A korrupció és nepotizmus mellett most már olyan környezet változások is éreztetik a hatásukat (elsősorban a vízhiány), amelyek a lakosság napi életvitelét befolyásolják és amelyeket nem lehet üres szólamokkal a szőnyeg alá söpörni.

NYITÓKÉP: A bagdadi Zöld zóna egyik bejárata. FOTÓ: Crockett John / Wikimedia Commons