Embernek tudnak-e maradni a katolikus vámpírok?

Szerző: Renczes Ágoston
2021.11.01. 15:36

A Mise éjfélkor egy banális horror-alapötletre épülő kivételes drámasorozat a bűntudatról és egy csomó súlyos kérdésről. Csak a horrorszál lenne kicsit elegánsabb. Kritika.

Embernek tudnak-e maradni a katolikus vámpírok?

Bizonyára sokaknak feltűnt már, hogy a keresztény eucharisztia azon része, miszerint a keresztények amellett, hogy magához veszik Krisztus testét, a véréből is isznak,

némileg hasonlít a vámpírok táplálkozási szokásaihoz.

Ez a hasonlóság adja az egyik alapötletét a nemrég Netflixen megjelent Midnight Mass című sorozatnak, amit valamiért nem Éjféli misének, hanem Mise éjfélkor-nak fordítottak magyarra. Az alkotó, Mike Flanagan – ő rendezte a Stephen King-féle Álom doktor filmváltozatát, és a Netflixen már két korrekt kísértetház-sorozatot is jegyez – erre a, lássuk be, banális, sőt olcsó alapötletre

egy azon messze túlmutató, egészen figyelemre méltó, horrorba hajló drámasorozatot épített;

olyannyira figyelemre méltót, hogy a horrorszál lett a sorozat gyengesége.

Új pap érkezik a zárt közösségbe

A helyszín Crockett Island, egy apró, 127 lakosú sziget az USA keleti partjainál. Az itt élő mélyen vallásos családjához érkezik haza négy évnyi börtön után Riley Flynn (Zach Gilford), aki azért ült, mert alkoholista yuppieként részegen halálos balesetet okozott, a balesetben elhunyt lány azóta is kísérti. Szintén nemrég tért vissza Flynn kamaszkori szerelme, Erin Greene (Kate Siegel) is, aki babát vár.

Emellett egy új, fiatal pap is érkezik a szigetre: Paul Hill atya (Hamish Linklater) az egyházközség idős plébánosát jött helyettesíteni, aki rosszul lett a szentföldi zarándokútján és azóta is gyengélkedik egy távoli, szárazföldi kórházban.

Paul Hill atya, az új pap.

Paul Hill atya, az új pap.

Fotó: Eike Schroter / Netflix

Leginkább Paul atya érkezése bolygatja meg a sziget hétköznapjait:

a fiatal, energiával teli, karizmatikus és szuggesztív, emellett nagyon szelíd, de időnként mégis ijesztő pap új színt hoz az egyházközség életébe. Lelkesítő prédikációkat tart, rendszeresen látogatja a sziget orvosának idős, szenilis, szinte magatehetetlen édesanyját és külön misét tart neki az otthonában, mindenkihez van egy jó szava, és a sziget két darab alkoholistáját is a szárnyai alá veszi, hogy foglalkozásokat tartson nekik.

Közben a templomba járók élete kezd is megváltozni: betegek lesznek jobban, sőt egy csodaszámba menő gyógyulás is bekövetkezik. Mindezzel párhuzamosan történik néhány – de tényleg csak néhány, a sorozat közepéig nagyon kevés – fura dolog is, de azok szinte elfelejtődnek Paul atya hosszú prédikációi és az Istenhez intézett monológjai, és a szereplők kapcsolatainak felrajzolása mellett.

Fura dolgok kezdenek történni a szigeten.

Fura dolgok kezdenek történni a szigeten.

Fotó: Eike Schroter / Netflix

Riley, a szülei és az öccse; a muzulmán seriff és a fia; a leszbikus doktornő és az anyja; Erin és az ő már rég elhunyt anyja; a balesetben lebénult és tolókocsiba kényszerült kamaszlány, Leeza és az ő szülei; a balesetet okozó és emiatt a bűntudat által gyötört alkoholista hobó; a fanatizmusba hajlóan vallásos, a kegyetlenségtől sem visszariadó, hideg és számító egyházi elöljáró – mindegyikük remekül megírt és megformázott karakter,

a viszonyrendszerük alakulását akár több évadon keresztül is szívesen néznénk.

Annál is inkább, mert a környezet, amiben mozognak, roppant valószerű: az elemekkel dacoló apró sziget a nagyrészt elhagyatott, lepusztult faházaival, a poros utcákkal, a kikötőkkel szinte beszippantja a nézőt.

Súlyos kérdések, felesleges horror

Mindezek miatt a sorozatnak néha szinte szociodráma-íze van, ami olyan súlyos kérdéseket feszeget, mint a bűntudat, az alkoholizmus, az egyén viszonya a valláshoz, az önfeláldozás, a kereszténység szelídsége és az Ószövetség bosszúálló, kegyetlen istene közötti ellentmondás és a vallási fanatizmus, felvillan a cölibátus kérdése, de olyan társadalmi problémák is előkerülnek, mint a rasszizmus, a kultúrák és vallások közötti feszültségek, az elvándorlás és a környezetszennyezés.

Erin Greene terhesen menekült haza, Riley Flynn-nek a börtön után nem volt hová mennie.

Erin Greene terhesen menekült haza, Riley Flynn-nek a börtön után nem volt hová mennie.

Fotó: Eike Schroter / Netflix

Flanagan – akit a saját vallásos neveltetése, a ministránsként átélt élményei, valamint a saját, már legyőzött alkoholizmusa és az ahhoz kapcsolódó félelmei ihlettek –

elképesztő eleganciával vezeti be lassan, több részen keresztül adagolva a horrorszálat ebbe a filozofikus szociodrámába.

Az elegancia azonban sajnos nem tart ki a sorozat végéig, ami annál nagyobb kár, hogy még a slasherbe forduló utolsó epizódba is jutnak komoly morális felvetések és katartikus pillanatok.

Ezekből több is van a sorozatban: egészen szívderítő, ahogy a szürke, unalmas szigeten Paul atya munkájának köszönhetően jobbra fordulni látszanak a szigeten dolgok és rengetegen kezdik el magukat jobban érezni – és egészen ijesztő, ahogy ez legitimálja majd a vallási fanatizmust –,

de a legerősebb katarzisokat a bűntudat és a megbocsátás ábrázolása szállítja.

Mike Flanagan kiválóan érti, hogy a horror nem a rémisztgetéstől működik, hanem attól, hogy valós félelmek és dilemmák válnak láthatóvá és átélhetővé általa. Ezt a keretet a Midnight Mass-ban kivételes érzékenységgel építi fel, ezzel azonban bosszantó kontrasztban van maga a horror:

az egyik kulcsfontosságú mellékszereplő gyakorlatilag egy tulajdonságok nélküli karakter,

akit kár volt a néző elé cibálni, a sorozat enélkül is tökéletesen működött és egy fokkal sejelemesebb lett volna; valamint a horrorelemek is túlzásnak tűnnek.

Mindezzel együtt azonban a Midnight Mass egy kiemelkedő sorozat a bűntudatról és a vallási fanatizmus természetéről, amit mindenkinek érdemes megnézni a horror műfajához és a valláshoz való viszonyától függetlenül:

aki nem szereti a horrort, annak a filozofikus szociodráma miatt érdemes rászánni az időt; a horrorajongóknak azért érdemes megnézniük, mert figyelemre méltó keretezésben kapják megy az egyik legelcsépeltebb alzsánert;

a vallásosaknak – főleg a katolikusoknak – azért, mert elgondolkoztatóak a sorozat vallásról felvetett kérdései; a nem vallásosaknak pedig azért, mert a Midnight Mass segít megérteni, miért lesz valaki vallásos és miért jó az neki.

Mike Flanagan: Mindight Mass. Netflix. 2021.

NYITÓKÉP: Eike Schroter / Netflix

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek