Ha lesz kormányváltás, ha nem, a TAO-rendszernek 2022 után is maradnia kell

Vági Márton

Szerző:
Vági Márton

2021.10.30. 16:00

Az nem járja, hogy közpénzekkel tömjük ki a magyar sportot, és ennek vajmi kevés társadalmi haszna van. Az semmiképpen sem elfogadható, hogy a látványsportcsapatok úgy igazolják a légiósokat, mintha nem lenne holnap. Ehelyett adjunk pénzt az utánpótlás-nevelésre és a helyi sportegyesületeknek!

Jelen formájában kisebb-nagyobb változásokkal, de tíz éve él velünk a TAO-rendszer, ami az úgynevezett látványsportcsapatoknak és szövetségeknek nyújtott támogatási forma.

Az idei számok még nem ismertek pontosan, azonban az elmúlt évtizedben közel ezermilliárd forintot kaptak a különböző egyesületek és szövetségek,

ez pedig olyan időintervallum és akkora összeg, ami után érdemes megnézni az eredményeket.

Azonban az írásomban leginkább a labdarúgásra fogok fókuszálni: egyrészt ez a legnépszerűbb sportág, másrészről nyilvánvalóan ez Orbán Viktor kedvence, és nem utolsósorban a TAO-pénzek legnagyobb szeletét a foci harapta ki a közös tortából.

Utánpótlás-nevelés helyett légiósokra megy a pénz

2011 óta a magyar labdarúgás csaknem 400 milliárd forintnyi TAO-támogatásban részesült, melynek túlnyomó többségét elviekben utánpótlás-nevelésre kellett volna költenie a kluboknak.

Tíz év telt el a TAO-rendszer indulása óta, azonban az eredmény pocsék: soha ennyi légiós nem játszott még a magyar bajnokságban, mint idén.

Ha kimondottan a játékpercek arányát nézzük, ami az igazán fontos, akkor azt kapjuk, hogy idén a pályán töltött idő csupán 51,8 százalékát kapják magyar futballisták, a többit külföldiek. 2010 előtt ez az arány még 70 százalék felett volt, azonban évről-évre csökken a magyar játékosok szerepe, a magyar bajnokságban, a klubok pedig egyre több külföldi játékost igazolnak és versenyezetetnek. Úgy, hogy ezen klubok – mondjuk ki – magyar közpénzekből működnek.

Tegyük hozzá: a kézilabda, röplabda vagy épp kosárlabda bajnokság is tele van légiósokkal, igaz, legalább valahol próbálkoznak, például a féri és női kosárlabda bajnokságban fiatal szabállyal. Ez azonban véleményem szerint édeskevés.

Az nem járja, hogy közpénzekkel tömjük ki a magyar sportot, és ennek vajmi kevés társadalmi haszna van, az semmiképpen sem elfogadható, hogy a látványsportcsapatok úgy igazolják a légiósokat, mintha nem lenne holnap. Azonban azzal a sem értek egyet, hogyha 2022-ben esetleg győz az ellenzék, akkor a pénzcsapokat el kell zárni, és magára kell hagyni a sport világát.

A sport nemzeti érdek

Maradjunk csak a hat látványsportágnál (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, röplabda, vízilabda és jégkorong), cirka 600 ezer gyerek űzi valamelyiket, és bár abszolút piacpárti vagyok, de realista is:

az utánpótlássport, a tömegsport, a rekreációssport nem fog a piacról megélni egyhamar.

Úgy vélem, ebben a kérdésben mérlegelni kell.

Az nemzeti érdek, hogy minél több gyerek sportoljon. Én még a NER előtt voltam utánpótláskorú sportoló, emlékszem azokra az időkre: rosszul megfizetett edzők próbáltak velünk foglalkozni, melegvíz nem volt mindig, felszerelést magunknak kellett venni, ha pedig hétvégén idegenbe utaztunk meccsre, vagy kaptunk szendvicset, vagy nem, de inkább utóbbi, mint előbbi.

Írhatná persze a kommentelő, hogy aki kosárlabdázni (vagy bármilyen sportot űzni) akar, vegyen magának cipőt, meg vigyen magával szendvicset a meccsre, csak hát van egy nagy csomó család ahol erre nem futja.

Személy szerint nagyon szívesen befizetem az adómat arra, hogy abból legyenek jó edzők, akik egyben jó pedagógusok is, hogy a szerencsétlenebb sorsú fiatalok is sportolhassanak, legyen biztosítva számukra a felszerelés, ha meccsre utaznak kapjanak enni. Az nemzeti érdek, hogy minden magyar fiatal sportolhasson, függetlenül attól, hogy milyen családból származik: és hogy ők képesek legyenek a sport által kitörni, és ne egészen más tevékenységet folytassanak.

Az azonban nem nemzeti érdek, hogy a Fradi, a Veszprém vagy a Szeged tucatjával alkalmazza és fizesse közpénzből a légiós játékosokat.

Éppen ezért nem szabad megszüntetni a sporton belüli támogatásokat, egy esetleges kormányváltás után sem, igaz azokat át kell alakítani, racionalizálni kell, igazságosabbá kell tenni, és mindenekelőtt úgy kell átalakítani, hogy valóban az ország érdekeit szolgálják.

A TAO-rendszert nem szabad eltörölni, de meg kell reformálni

Például a TAO-rendszer földrajzilag meglehetősen igazságtalan. Nyilvánvalóan könnyebb nyereséges cégeket találni a fővárosban, mint az Ormánságban, ennek okán ezt központosítani kell:

a jövőben nem szabad, hogy a földrajzi elhelyezkedés számítson, sokkal inkább az eredmények,

melynek legfontosabb pillérjeinek a tömegbázis növelésének, a társadalmi felelősségvállalásnak és a magyar játékosok versenyeztetésének kellene lennie.

Az állami támogatásokért cserébe igenis reális elvárásokat kell támasztani valamennyi egyesülettel szemben a jövőben. Ilyen reális elvárás, hogy az adott településen minél több gyereket bevonzanak, a gyerekek a délutánjaik egyrészét sokkal inkább töltsék sportolással, mint piálással, cigizéssel.

Azonban nemcsak a fiatalok testmozgása fontos, hanem a felnőtteké és az időseké is. Abszolút nem ördögtől való gondolat, hogy azok a sportegyesületek, akik állami támogatásokban részesülnek, szervezzék meg helyi szinteken a lakosság rekreációsmozgását.

Tartsanak az időseknek asztalitenisz-foglalkozást, babamamatornát a kismamáknak, röplabda meg TRX-edzéseket a középkorúaknak vagy bármilyen egyéb mozgásformát.

Ugyanis, ahogy az nemzeti érdek, hogy a fiatalok sportoljanak, ugyanúgy nemzeti érdek, hogy a lehető legtöbb ember végezzen heti szinten, rendszeresen fizikai aktivitást, amiben elég gyengén állunk.

Az EU egyik legelhízottabb nemzete vagyunk, és bár a női önbizalomedzők (jelentsen is ez a foglalkozás bármit), és a bulvár-magazinok próbálják sulykolni az emberekbe, hogy fogadják el magukat, olyannak, amilyenek, én mégse gondolnám, hogy például az elhízást el kéne fogadnia bárkinek is, aki szeretne tudom is én, legalább hetven évet élni egészségben.

Az elhízás mint magyar népbetegség elleni küzdelemnek pedig még mindig az egyik legjobb módja a testmozgás.

A kellemest pedig össze lehetne vonni a hasznossal: a helyi sportegyesületek beszállhatnak a helyi tömegsportba, a legtöbb helyen az infrastruktúra és az edzők szerepe is adott hozzá,

a pénz meg amiből ezek a sportegyesületek élnek úgyis az adófizetőktől származik, így ideje lenne valamit visszaadni a társadalom irányába.

Ami pedig a professzionális sportot illeti: a minimum elvárás lehetne a TAO-sportágak irányába, hogy az elsőosztályú bajnokságoktól elkezdve, mindenhol a pályán töltött idő legalább 60, de inkább 70 százalékát magyar játékosok kapják meg, úgy ahogy ez egyébként a labdarúgás esetében a TAO-előtt alapvetésnek számított.

Azt gondolom, hogy legyen akármilyen kormány 2022 után, a sporttámogatásokat nem lehet beszántani.

Egyrészről azért, mert egy sportos társadalom az egészséges társadalom, másrészről azért, mert akkor az elmúlt tíz év sokszor tényleg esztelen költekezése végérvényesen kidobott pénz lesz az ablakon. Harmadrészt azért, mert egy racionális, a magyar emberek érdekeit szolgáló sportfinanszírozási rendszer gazdaságilag is jó befektetés.

Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!

Vági Márton
Vági Márton vendégszerző

PhD-hallgató.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek