A bideni útra lépett a kormány a kötelező munkahelyi vakcinával

2021.10.28. 16:23

Ahelyett, hogy elismernék, az önkéntes oltás koncepciója nem fenntartható, inkább a főnökökre, igazgatókra és menedzserekre hárítják át a felelősséget, amit a választott kormánynak kellene viselnie. Ez azonban az amerikai elnök esetében is súlyos népszerűségvesztéssel járt.

Csütörtök délelőtt bejelentette a kormány, immár rendeletben fogják engedélyezni a vállalkozóknak és munkáltatóknak Magyarországon, hogy kötelezően előírják dolgozóik számára a covid elleni oltás első két dózisának beadatását. Ha valaki erre nem lesz hajlandó, és orvosi igazolást sem tud felmutatni annak bizonyítására, hogy a vakcina neki nem beadható, akkor elrendelhető a fizetés nélküli szabadság is, 12 hónapon túl pedig el is bocsátható az, aki így is megtagadja a vakcinát.

Az intézkedés indokaként Gulyás Gergely felhozta (majd kis kormányzati reklámvideóban is hangsúlyozta), értékelésük szerint csakis az átoltottság arányának növelésével küszöbölhető ki az immár a negyedik hullámnál tartó vírus jövőbeni terjedése, ezért döntöttek így.

Két óriási probléma is van ezzel: 

  • egyrészt, ha Gulyás miniszter indoklását minimálisan komolyan veszi, abból nem az adott intézkedés következne, hanem a covid elleni oltások kötelezővé tétele;
  • másrészt a magyar kormány és annak vezetője, Orbán Viktor korábban interjúban hangsúlyozta, ezt mégsem akarják meglépni, mert ahhoz nálunk túl nagy a szabadság, hogy ilyesmit előírjanak.

Ahelyett tehát, hogy a kormány végre hajlandó lenne egyértelmű, karakán döntést hozni arról, hogy rendeletben általánosan kötelező érvényű oltást vezessen be, ismét trükközni próbál, fenntartva ezzel az önkéntes oltás immár nevetséges és káros alaptételét is.

Hasonló helyzetbe került ezzel Orbán Viktor Magyarországon, mint Joe Biden, amerikai elnök. 2020-ban Biden és kampánycsapata még éppen azt hozták föl Donald Trump elnök ellen, hogy képtelen tudományos tények alapján kezelni a koronavírus-járványt, és ő majd szakértői alapon megold mindent.

Ehhez hozzá is kezdett, de végül szembesülnie kellett azzal, miféle akadályokba ütközhet mindez. A szövetségi kormány például a teljes Egyesült Államok területére nem is rendelhet el kötelező védőoltást. Éppen ezért Biden először 2021 júliusában csupán a szövetségi állami intézmények összes dolgozója számára tette ezt kötelezővé. Csakhogy ez édeskevés.

Lehetett volna úgy is gondolkodni, hogy céljai elérése érdekében Biden elnök megpróbál minél több állami kormányzót meggyőzni, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága ugyanis az 1905-ös, Jacobson v. Massachussetts állam döntésében kimondta, – a himlőoltás kapcsán – egészségügyi veszélyhelyzetben az állami törvényhozás korlátozhatja az Alkotmány első kiegészítését, és kötelezővé tehet egy védőoltást.

Igen ám, csakhogy Trump elnök még mindig számos hívei körében konkrét vakcinaellenes mozgalom indult. Ez nem is annyira az elnök miatt történt – ő néha szkeptikus volt az oltásokkal kapcsolatban elnöki ideje alatt, de végül mégiscsak az ő első embersége idején kezdték el a tömeges vakcinaprogramot –, hanem a republikánus pártbázis eleve létező, óriási szekpszise bármiféle szövetségi programmal kapcsolatban, különösen az egészségügy területén.

Így történhetett meg, hogy Joe Bidennek szeptember 10-én a munkáltatók és privát kórházak körében bevezetett rendeletekre kellett támaszkodnia, amik lehetővé teszik hogy a kórházak vezetése és a vállalkozások többsége kötelezően előírja a vakcinát a munkavégzéshez. Minderre azonban jóformán egyedül azért volt szükség, mert október 18-ra már egyenesen 12 republikánus állam tiltotta meg a covid-védőoltások kötelezővé tételét.

Magyarországon egyrészt még október 15-én is azt hallgattuk Orbán Viktortól, erre semmi szükség.

Ugyanakkor most, hogy Gulyás egy, az amerikaihoz hasonló szabályozásról szóló rendeletet jelentett be felmerül a kérdés: miért van ugyanerre a módszerre szükség egy központosított, nem 51, elég független államból álló, kicsi országban, mint Magyarország?

Hiszen mind tudjuk, az influenza, de a huszadik században a himlő-, polio- és hastífuszjárványok ellen is egyértelmű volt hazánkban, hogy a kifejlesztett védőoltások kötelezővé váltak, azoknak a tömeges beadásáért az állam egészségügyi szervei feleltek, és ők vállalták a kockázatot is, valamint a felelősséget is a központi vakcinakampányok után.

Ezért azután értelemszerűen két szakaszra tagolódna minden járványvédekezés: 

  1. Az egyik, amit most is látunk 2020 elejétől, hogy a vakcinakísérletek lefolytatása után ideiglenes, vészhelyzeti, átmeneti engedélyt kapnak a védőoltások, tekintettel a kórházak túlterheltségére és a fertőzés terjedésére.
  2. Azután részletes tesztek, vizsgálatok folynak le, amelyek alapján a leghatékonyabb és legkevesebb mellékhatással járó oltóanyagok végleges engedélyt kapnak, ezeket rendeli le nagyobb tételben az állam. Ezután pedig ez(eke)t a vakciná(ka)t használja a közegészségügy, az oltópontok és a háziorvosok az esetlegesen szükséges emlékeztető oltásoknál.

Bármennyire is fenygetőnek hat tehát egy, a covid-oltással szemben szkeptikus állampolgár számára az, hogy az állam általánosan kötelezővé teszi, ez lényegében az ő érdekeit szolgálná leginkább. Ugyanis ismert, hogy a nagy vakcinagyártó cégek (akik 2020-ban végleg ezt a feladatot is átvették az állami kutatás-fejlesztéstől), nem kevés adó-hozzájárulásból fejlesztett anyagaik után semmiféle garanciát nem hajlandóak vállalni (ebben pedig az Európai Bizottság is segíti őket). Mindez persze ellensúlyozható akkor, ha például esetünkben a magyar állam (de ez hatványozottan minden államra vonatkozna), a kötelező oltással arányos mértékben a forgalomban lévő vakcinák sokkal szigorúbb tudományos felülvizsgálatához is hozzákezdene.

Ehelyett most mit látunk? Nyilvánvalóan tarthatatlan hazugságokat az „önkéntes vakcináról”, ami annyira önkéntes, hogy a diszkrimináció legszélsőségesebb fajtáit is lehetővé teszi, idióta plasztikkártyákkal, green passokkal, mostantól pedig

a kormány és az állam által gyáván a cégek HR-osztályaira áttolt melós-szívatással egyetemben.

Közben iszonyatosan jól megél az ambivalens helyzetből a fizetős PCR-tesztekre épülő iparág, úgy általában a nagy gyógyszercégek, valamint a mindennel szemben csakazértis szkeptikus Gődény-gárda és csatolt kontingensei.

Felelős pedig nincs, mint ahogy olyan sem lesz majd így, akinek kártérítési számlát lehetne benyújtani. Minden eddigi nagy védőoltás-kampány járt persze mellékhatásoktól, szövődményektől egészségkárosodást szenvedő emberekkel, és kétségünk ne legyen, számosan a covid-vakcinák beadása után is így járhatnak.

A modern történelemben először azonban mindenki mossa majd kezeit.

A multicégektől jóformán nem is várható más, ügyvédgárdáik éppen ezen a helyzeten dolgoztak az elmúlt másfél évben. Az azonban rejtély, miért választunk felelős kormányokat, ha ők sem hajlandóak a minimális érdekeinkért való fellépésre sem.

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől
Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek