Hiába a klímasemlegességi célok, úgy tűnik, a fosszilis tüzelőanyagok velünk maradnak

2021.10.20. 16:28

Hiába a hangzatos klímacélok és ígéretek, az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint a fosszilis tüzelőanyagok használatát egyáltalán nem csökkentik, hanem még növelik is az országok. Ahhoz, hogy 2050-re elérjük a klímasemlegességet, azonnali és drasztikus lépések szükségesek – fogalmaz a jelentés.

Hiába a klímasemlegességi célok, úgy tűnik, a fosszilis tüzelőanyagok velünk maradnak

Egyre nagyobb figyelem övezi az október 31-én kezdődő Glasgow-i ENSZ klímacsúcsot, hiszen az utóbbi időben egyre több olyan tanulmány és jelentés lát napvilágot, amik a klímakatasztrófa elkerülése érdekében fogalmaznak meg ajánlásokat, illetve fogalmaznak meg konkrét célokat, amikkel teljesíthető lenne a 2015-ben megkötött párizsi klímaegyezményben vállalt klímacél, miszerint az évszázad végére a globális átlaghőmérséklet-növekedést 1,5 fokon belül kell tartani.

Nemrégiben közölt újabb jelentést például a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), amiben többek között azt állapították meg,

hogyha a közeli jövőben nem változtatunk a széndioxid-kibocsátás mértékén, akkor 2050-ig nem érjük el a klímasemlegességet,

azaz hogy annál több szén-dioxidot nem bocsátanánk ki, mint amit a bolygónk le tud kötni. Az IEA jelentése szerint a jelenlegi tervekben körülbelül 3,46 billió euróval, azaz jelenlegi árfolyamon mintegy 1 246 billió forinttal kevesebbet költenek az országok a klímasemlegesség elérésre, mint kellene. (A jelentésről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.)

2030-ig nemhogy csökken, még nő is a fosszilis tüzelőanyagok használata

Október 20-án pedig az ENSZ környezetvédelmi programja (UN Environment Program; UNEP) és több nemzetközi kutatóintézet közösen publikálta az úgynevezett Production Gap Report című jelentést, amiben azt vizsgálták, hogy a klímacélok eléréshez szükséges fosszilis tüzelőanyagok használatát mennyire csökkentették az elmúlt időszakban, és a trendek, illetve különböző kormányzati tervek szerint a jövőben ez hogyan fog alakulni.

A jelentés szerint 2040-ig nem hogy csökkenni, még nőni is fog a fosszilis tüzelőanyagok használata,

2030-ban például kétszer annyit fognak felhasználni, mint amennyi szükséges lenne a klímasemlegesség 2050-es eléréséhez, 

és ahhoz, hogy a globális átlaghőmérséklet növekedése ne lépje túl a 1,5 Celsius-fokot. Bár az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) augusztusi jelentése szerint már biztos, hogy a 1,5 fokot túl fogjuk lépni, azonban a legambíciózusabb modellben a század végére 1,4 fokra visszaesik a felmelegedés az 1850-1900-as évek referenciaértékéhez képest.

Most az UNEP azt vizsgálta, hogy a párizsi klímaegyezményben vállalt 1,5 fokos emelkedésért elegendő gyakorlati lépést tesz-e meg az emberiség,

amire a válasz röviden: nem.

Az előrejelzés szerint az olaj- és gázkitermelés növekedni fog, míg a szénhasználat valamennyire visszaesik, de így is bőven elmarad az elvárt szinttől. Az UNEP szerint 2030-ban szénből 240 százalékkal, olajból 57 százalékkal, míg gázból 71 százalékkal többet fog felhasználni az emberiség, mint amennyi összhangban lenne a párizsi kílmacélokkal.

Emellett azt is megállapították, hogy a legutóbbi, 2019-ben készített jelentésük óta

a világ 20 legnagyobb gazdaságát tömörítő G20 országok a kínai koronavírus-járvány óta több pénzt fektetnek fosszilis tüzelőanyagok használatába, mint tiszta energiákba.

Részben ebből következik, hogy a legtöbb nagy olaj- és gáztermelő cég 2030-ig és azt követően is növeli a termelést, ahogyan több nagy szénterlemlő is folytatja a termelést, sőt, néhányan még növelik is a kapacitást, ami egyáltalán nincs összhangban a vállalt célokkal.

A jelentés úgy fogalmaz: ahhoz, hogy a klímacélokat teljesíteni tudjuk, a fosszilis tüzelőanyagok kitermelését „azonnal és meredeken” kell csökkenteni, hogy a hosszútávú felmelegedés a 1,5 fokot ne lépje túl.

A teljes jelentés angol nyelven itt érhető el.

NYITÓKÉP: SD-Pictures /Pixabay

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek