Az ellenzéki összefogás Chuck Norris hídja

Úgy jártak az előválasztást szervező pártok Márki-Zay Péterrel, mint annak idején a Földrajznév-bizottság Chuck Norris-szal: az előválasztást szervező pártok prominensei valószínűleg a kevéssé esélyes forgatókönyvek között tartották számon, hogy – élve a felkínált lehetőséggel – a köreiken kívüli jelöltet emel Chuck Norrisként pajzsára a nép.

A kétezres évek közepe táján, a Megyeri híd építésekor az illetékes Gazdasági és Közlekedési Minisztérium internetes szavazást rendezett a híd nevéről. A forradalminak számító kezdeményezésre ráharapott az akkor még sokak által csak szubkultúrának tekintett „netes közösség” és csak úgy záporoztak a névadási ötletek és a szavazatok. 

A szavazás vége felé – Hofi Gézát is megelőzve – Chuck Norris tört az élre. Azért éppen az amerikai harcművész és színész legenda neve dobogtatta meg sokak szívét, mert akkoriban közismertek voltak és netszerte terjedtek a Chuck Norris szuperképességei köré épülő mémek.

A személyes kedvencem ez volt: „Chuck Norris elszámolt végtelenig. Kétszer.”

(Mint azt ma már tudjuk, végül nem Chuck Norrisról nevezték el a hidat. A bohózat azzal folytatódott, hogy Stephen Colbert humorista mindenkit megelőzött, köszönhetően sok millió amerikai követőjének, akiknek megért egy kattintást, hogy kedvencükről nevezzenek el valahol egy hidat. Végül a Földrajzinév-bizottság a semleges Megyeri híd elnevezést választotta. Nyilván boldogan hallgattak volna a nép szavára, ha Zrínyi Miklós végzett volna az élen. Na, de Chuck Norris...)

Az előválasztást szervező pártok prominensei valószínűleg a kevéssé esélyes forgatókönyvek között tartották számon, hogy – élve a felkínált lehetőséggel – a köreiken kívüli jelöltet emel Chuck Norrisként pajzsára a nép.

Pestiesen szólva: ezt megnyerték. És az egybesült ellenzék nincs abban a helyzetben, mint a Földrajzinév-bizottság volt: nem mondhatják, hogy káposzta a fejük.

A miniszterelnöki szerep értelmezése

De pontosan miről is szavaztunk az előválasztás második fordulójában?

Az ellenzéki összefogás pártjai szerint miniszterelnök-jelöltet választottunk, akinek a feladata az lesz, hogy a háta mögé a többséget biztosító száznál is több képviselővel egyeztessen és irányítsa az államapparátust.

A miniszterelnök-jelölt nem a farzsebéből fogja előhúzgálni a képviselőket és nem fognak neki tapsra mindent megszavazni.

Éppen ezért a saját elképzeléseit csak részben fogja tudni megvalósítani, a jól kimunkált kompromisszumok robotosa lesz  – amint erről már írtam. Ez akkor is így lenne, ha Dobrev nyert volna.

A szavazók egy jelentős része azonban többet lát bele ebbe az eredménybe, ami nem is csoda: mivel Orbán Viktor már lassan 12 éve a miniszterelnöki stallumot viselve uralkodik, így

a felületes szemlélő azt hiheti, hogy a miniszterelnöki funkció önmagában mindenható.

Találónak éreztem a villamoson mellettem utazó 10 év körül fiú megfigyelését, miszerint a téren a sátorban „orbánválasztást” tartanak. Kétségtelen, az ő tapasztalatai szerint aki vezér, az az Orbán, aki tudvalevőleg minden évben már márciusban be tudja zárni az iskolát. Ennél nagyobb hatalom pedig a világon nincs. 

A vásárhelyi polgármester sokakban ébresztett magas várakozásokat, a legsúlyosabb Márki-Zay-tálibok pedig úgy tekintenek rajongásuk tárgyára, mintha máris elszámolt volna végtelenig kétszer.

Maga Márki-Zay a jelek szerint saját magára nem csak mint leendő miniszterelnökre, hanem mint Orbán kihívójára és mint az ellenzék vezérére is tekint. Minden bizonnyal igyekszik majd megragadni a momentumot, kihasználni a hirtelen támadt felhajtóerőt és kiterjeszteni a hatókörét a szigorúan vett kormányfői szerepen túlra is. Kezdi mindjárt azzal, hogy helyeket harcol ki a közös listán az általa favorizált köröknek. Az ellenzéki pártok prominensei azonban igyekeznek visszaszerezni a gyeplőt. 

Ebben a viszonyrendszerben fog tehát kialakulni, hogy milyen tervekkel és mekkora választói felhatalmazással fut majd neki a szivárványkoalíció a jövő tavaszi választásnak.

Valódi tervek kellenek

A fő kérdés valóban az, hogy Fidesz vagy nem Fidesz, de azért

a „nem Fidesz” részletei is lényegesek.

Írásom második felében ezért sorra veszem azokat a kulcsterületeket, amelyekre vonatkozóan az összefogott erőknek még a jövő évi választások előtt ki kellene jelölniük a közös irányt. 

1. Alkotmányos és közjogi keretek kialakítása

Nem esélytelen, hogy az összefogás kétharmados – alkotmányozó – többséget szerez majd, így az új országgyűlés megalakulását követően azonnal neki is állhatnak átszabni a közjogi kereteket.

Ehhez illene normaszöveget (az elfogadandó jogszabályok konkrét szövegét) bemutatni a választóknak. Olyan mutatványt láttunk már 2010-ben, hogy a Fidesz választást nyert kétharmaddal, aztán Orbán közölte, hogy „forradalom történt a szavazófülkékben” és ennek örömére megíratott és megszavaztatott az embereivel egy új alkotmányt. 

Külön terv kell feles többség esetére is. Készséggel elhiszem, hogy van olyan alkotmányjogász, aki szerint az is ér, ha rákjárásban hágjuk meg az alaptörvényt, ugyanakkor jó lenne látni majd, hogy konkrétan mire is készülnek.

Mi lesz benyújtva első nap? Mi lesz a menetrend a rendhagyó alkotmányozásra, milyen jogi aktusok sorozatán keresztül fogunk eljutni az új közjogi keretek megteremtéséig?

Az sem érdektelen, hogy mi lesz majd az egyes aktorok szerepe ebben a folyamatban. Elvonulnak-e majd az előválasztott és a közös listára kiválasztott képviselőjelöltek, hogy ezeket a kérdéseket megvitassák? Végül is közülük kerülnek majd ki az összefogás parlamenti képviselői. Vagy ők csak gombnyomkodók lesznek a parlamentben és a pártvezérek ülnek majd csak a kerek asztal köré?

Ezek az egyeztetések transzparensek és a nyilvánosság számára is követhetőek lesznek? Közvetítheti majd a média, hogy mi zajlik a labdaházban?

Ezekben az egyeztetésekben Márki-Zay is nyilván részt vesz majd. Előválasztott hódmezővásárhelyi képviselőként mondjuk Godó Beatrixszal, a salgótarjáni képviselővel egyező jogok illetik ebben meg. 

Miniszterelnök-jelöltként azonban ez ügyben nincs tennivalója. A miniszterelnök inkább tárgya a közjogi keretekről szóló eszmecserének, mintsem alanya. Miként a többi közjogi intézmény és méltóság is, a házelnöktől a főügyészig.

A rendszerváltás idején sem ültek a kerekasztalnál a kormány képviselői (Németh Miklós akkori miniszterelnök); csak a pártok (MSZMP, ellenzékiek) és civilek között folyt a vita.

2. Adózás, nyugdíjak és családtámogatás 

Ezek a pénzügyi közjogi kérdések szintén a parlament hatáskörébe tartoznak, ugyanazoknak kellene megvitatni tehát, akiknek a fenti első pontot is. A leendő kormány feladata az előkészítés és a végrehajtás, az intézményrendszer működtetése.

Ugyanakkor könnyen megeshet, hogy a járadékok és járulékok kérdésében egy ilyen színes koalíció nem jut egyezségre, esetleg csak egyes kérdésekben.

Ez szerintem nem probléma: azok az adók és támogatások, amikről nincs egyezség, maradhatnak – egyelőre – úgy, ahogy vannak. Ezen nem kellene megbuknia az összefogásnak.

Csak az a fontos, hogy tudassák, hogy mi a terv, mert úgy lehet rá felhatalmazást adni és az alapján lehet költségvetést tervezni.

Ráadásul ezen a téren azért is jobb az óvatosság, mert a kormányváltás után kidőlhetnek még csontvázak a szekrényből. Így lehet, hogy jobb, ha egyelőre nagy osztogatást nem terveznek.

3. Oktatás, egészségügy és szociálpolitika

Mindhárom területen átfogó reformra van szükség, amit a kormány feladata összefogni, irányítani és szervezni. Parlamenti támogatással, természetesen.

Egy ilyen ágazati reformhoz szerintem szükség van egy leendő miniszterre, továbbá egy általa felvállalt emészthető hosszúságú koherens programra, amit nyilvános megvitatást követően a leendő parlamenti erők is támogatnak. Így van esély a sikerre.

Olyat láttunk már 2006-ban, hogy a kormány társadalmi vita helyett hazudott „reggel, éjjel meg este”, aztán derült égből belevágott egy egészségügyi reformba, amibe nyomban bele is bukott. 

Nem lenne meglepő az sem, ha a fent felsorolt „kellékek” (úgy mint miniszterjelölt, koherens program, társadalmi vita, parlamenti támogatás) nem jönnének össze jövő tavaszig egy reformhoz, akár a három terület egyikén sem. Ez sem gond, csak tudjunk róla.

Megjegyzem, reformok nélkül azonban kár kormányon maradni 4 évig. A közjogi és intézményi rendszerváltás rövidebb idő alatt is elvégezhető. 

4. Költségvetés és államadósság

Végezetül fontos lenne látni a főbb sarokszámokat rögzítő, a leendő miniszterelnök és a mögötte álló parlamenti erők támogatását is bíró költségvetési tervezetet is, amely számol mindazon hatásokkal, amelyek a fenti három pontból fakadnak.

***

Márki-Zay Péter és az összefogás vezetői új politikai kultúráról, új Magyarországról beszélnek. Azt gondolom, hogy a következő fél évben meg fogjuk látni, hogy ebben az új politikai kultúrában milyen tartalommal töltenék majd meg a miniszterelnök és az országgyűlés szerepét egy számukra sikeres parlamenti választást követően.

Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!