A szlovák külügy kiakadt, az egyház örül, hogy a magyar kormány 101 templomot újít fel Szlovákiában

Szerző: Renczes Ágoston
2021.10.20. 17:01

A Szlovák Püspöki Konferencia szerint Szlovákia is segíthetne hasonlóan a határon túli szlovák közösségeknek. A szlovák államnak viszont nem tetszik, hogy a magyar kormány csak az egyházzal egyeztet, velük nem.

A szlovák külügy kiakadt, az egyház örül, hogy a magyar kormány 101 templomot újít fel Szlovákiában

Október elején Pozsonyban találkozott Ivan Korčok szlovák és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter abból a célból, hogy megbeszéljék a két ország közötti problémás kérdéseket.

Ezek egyike a magyar kormány termőföldvásálási terve volt a környező országokban; erre a célra a kormány egy tőkealap létrehozásáról határozott még tavasszal, ami 400 millió euróból (144 millió forintból) vásárolt volna termőföldet a közép-kelet-európai térségben, hogy megteremtse „a hazai mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait”.

A magyar kormány ezen szándékából komoly felháborodás lett Szlovákiában: mint arról az Azonnali is beszámolt, a környező országokban termőföld vásárlására létrehozott magyar tőkealap miatt a szlovák termőföldet a magyarok általi felvásárlásától féltő Robert Fico korábbi miniszterelnök Orbán Viktort ragadozóhoz hasonlította, de több politikus és az egyik legolvasottabb napilap főszerkesztő-helyettese is bírálta Magyarország földvásárlási terveit.

A szlovák tiltakozást és azt követően, hogy október 11-én a szlovákiai Párkány és Esztergom közötti Mária Valéria híd újjáépítésének huszadik évfordulója alkalmából találkozott Eduard Heger szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, az utóbbi visszavonta a Termőföld Magántőkealap létrehozásáról szóló kormányhatározatot.

A szlovák külügynek azonban nem csak a magyar állam ingatlanvásárlásaival volt problémája.

Ivan Korčok külügyminiszter az is felrótta Szijjártónak, hogy előfordult: a magyar közjogi méltóságok úgy jártak át Szlovákiába az ottani magyarok rendezvényeire, hogy erről nem tájékoztatták a szlovák külügyet – Kövér László somorjai látogatásából diplomácia csörte is lett –, valamint

Szlovákia azt is nehezményezi, hogy nincs rálátása a Magyarország által Szlovákiában nyújtott anyagi támogatásokra, mint például a kulturális támogatásokra vagy a gazdasági támogatásokra.

101 szlovákiai templomot újítanak fel magyar pénzből

Ilyen támogatást nyújt például a templomfelújítási program, aminek keretében a tervek szerint 1400 magyarországi és 400 határon túli templomot újítanak meg. Ez szlovák államnak szintén nem tetszik,

a szlovák katolikus egyház azonban hasznos segítségnek tartja a program keretében magvalósuló szlovákiai templomfelújításokat.

Mint a Denník N írja, a programból 1,5 milliárd forint jut Szlovákia területén lévő templomokra:

összesen 96 település 101 temploma újul meg magyarországi pénzből.

Ezek közül 69 római katolikus, 25 református, hat görög katolikus, egy pedig zsinagóga.

A magyar kormány ezekről a felújításokról sem egyezetett a szlovák kormánnyal, mint azt a szakrális emlékek felújításával foglalkozó kulturális minisztérium megerősítette a Denník N-nek.

Egyeztetett viszont a kormány az egyházakkal: mint azt a lapnak a Szlovák Püspöki Konferencia szóvivője, Martin Kramara elmondta,

a magyar fél szerint pusztán baráti segítségről van szó,

ami – bár dél-szlovákiai, főként magyarok lakta települések templomairól van szó – nemcsak a magyar nemzetiségű lakosságnak szól, hiszen a templomokat szlovákok is látogatják.

A magyar fél emellett a templomfelújításokkal a turizmust is támogatná, illetve az adott régió gazdaságát is azzal, hogy azt kérik: a felújítást helyi vállalkozók végezzék.

Üdvözlik és hálásak érte

Tekintettel a műemlékek felújításának igényességre, a munka terjedelmére és költségére a katolikus egyháznál üdvözlik a magyar állam ajánlatát és igyekeznek azt kihasználni – mondta a Denník N-nek Kramara.

A szővivő elmondása szerint az egyes püspökségek szintjén minden egyes támogatást előre megvitattak és egyeztettek a magyar félellel.

„A pénzeszközök átvétele után kifejeztük őszinte hálánkat és ismertettük velük, milyen célokra használtuk fel ezeket az eszközöket”

– fogalmazott a szóvivő, hozzátéve, hogy ez azokban az egyházközségekben is így volt, ahol többségében szlovákok élnek.

Kramara azt is megemlítette, hogy ha meglátogatja a határon túli szlovák közösségeket – a Pilisben élő szlovákokat, a vajdasági szlovákokat vagy a románia szlovák közösségeket –, sajnos

sehol nem tapasztalja, hogy Szlovákia hasonlóképpen támogatná az ottani kulturális, oktatási vagy egyházi intézményeket

és emiatt nem járul hozzá a szlovák öntudat, nyelv és nemzeti identitás megerősítéséhez.

NYITÓKÉP: A komáromi Szent András templom tornyai. A felújításhoz 200 millió forinttal járult hozzá Magyarország. FOTÓ: Andrzej Otrębski / Wikimedia Commons

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek