Márki-Zay Péter nyerte meg az előválasztás második fordulóját

2021.10.17. 16:16

A hódmezővásárhelyi polgármester lesz az ellenzéki összefogás közös listájának listavezetője, illetve miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay Péter nyerte meg az előválasztás második fordulóját

Október 10 és 16-a között tartották az ellenzéki előválasztás második fordulóját, ahova végül az első fordulóban három legtöbb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelölt, Dobrev Klára (Demokratikus Koalíció), Karácsony Gergely (MSZP, Párbeszéd, LMP) és Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) jutott be, azonban már igen hamar elkezdett tárgyalni a két polgármester, hogy egyikük visszalép a másik javára, mivel úgy látják, Dobrev Klárával az ellenzéknek nincs esélye legyőzni a Fidesz-KDNP-t és Orbán Viktort.

Annak ellenére, hogy eleinte úgy tűnt, Karácsony javára léphet vissza a hódmezővásárhelyi polgármester,

végül Karácsony Gergelynek kellett az utolsó pillanatban elrántania a kormányt, és visszalépnie Márki-Zay javára. 

Az így talpon maradt jelölt kampánya viszont eléggé eldurvult, hiszen a jelöltek egymást vádolták azzal, hogy kollaborál a Fidesszel, hogy így mozgósíthassák saját szavazóit. 

A választás szombat esti végetértével vasárnap reggel kezdték el számolni a szavazatokat és ugyan csak este 10 után számolták meg az utolsó szavazatokat,

de Dobrev Klára már este 8 órakor gratulált Márki-Zaynak a győzelméhez. 

Az utolsó szavazat megszámlálsa után a hivatalos végeredmény szerint Márki-Zay Péter 371 560 szavazatot kapott, míg Dobrev Klárára 283 677-en, így Márki-Zay a szavazatok 56,71 százalékát, míg Dobrev a 43,29 százalékát kapta meg; Márki Zay több mint 87 ezer szavazattal kapott többet.

Ugyan az első eredményeknél úgy tűnt, hogy a DK EP-képviselője vidéken jobban mozgósított, mint Márki-Zay,

azonban mind vidéken, mind a fővárosban több szavazatot kapott a hódmezővásárhelyi polgármester.

NYITÓKÉP: Márki-Zay Péter / Facebook

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek