Megbirkózik-e Boris Johnson az egyre súlyosabb brit válsággal?

2021.10.13. 08:36

Boris Johnson a párt manchesteri konferenciáján számos olyan dolgot jelentett be, ami mégis az állam szerepét erősíti meg a szigetországban most, hogy az EU-n kívül kezdtek új életet. Mindez szükséges is, hiszen a covid után válságok sorozata ígér igen nehéz telet a briteknek. De miről is volt szó? Áttekintjük.

Megbirkózik-e Boris Johnson az egyre súlyosabb brit válsággal?

Lassan két év telt el azóta, hogy 2019 decemberében Boris Johnson végül a brexit jelszavával totális többséget szerzett a brit parlamentben, végleg elsöpörve a baloldali Jeremy Corbyn mozgalmát és lehetőséget kapva Nagy-Britannai jövőjének formálására.

York napsütése és rosszkedvünk tele

Csupán pár hónappal a nagy győzelem után azonban megjelent az Egyesült Királyságban is a koronavírus, egészségügyi krízis alakult ki, ami egy idő után a brexit következményeként francia-brit határ- és halászati villongásokat is okozott.

Mostanra pedig a teljes helyzet még inkább eldurvult, kiderült ugyanis, hogy a kereskedelemben jósolt fennakadások a covid miatt némi késéssel, de ősz elejére jelentkeztek a brit gazdaságban. A nemzetközi teherforgalomban nélkülözhetetlen, és eddig EU-s munkavállalókkal betöltött teherautósofőrök között ugyanis munakerőhiány alakult ki. Ez nem kizárólag a bevándorló munkaerő miatt történt. Ugyanis még áprilisban a konzervatív kormány egy látszólag igen progresszív és dolgozóbarát adóügyi törvénymódosítást vezetett be a tehefuvarozókat foglalkoztató cégekre, ami átírta, honnan számít valaki szerződéses egyéni vállalkozónak és honnan alkalmazottnak az iparágban úgy, hogy a több adóteherrel járó alkalmazotti jogkört bővítette ki.

Miközben tehát a liberális média szerint maguk a sofőrök hagyták el az iparágat a növekvő britanniai nehézségek miatt, aközben valószínűleg inkább az történt, hogy maguk a cégek, nem akarván hirtelen alkalmazottnak minősülő kamionosaik után az extra adót befizetni, tömegesen szüntették meg a szerződéseket a haknigazdaság-alapon foglalkoztatott dolgozókkal.

Az eredmény drámai: a globális termelési lánc ilyen lokális megszakadása végső soron mér érezhető kieséseket okozott az ellátásban, az élelmiszerboltoktól a benzinkutakig: utóbbi helyeken mindez jóval látványosabbra sikerült.

Október 4-től a sofőrhiány miatt nem volt elég kamion, hogy a brit benzinkutakat ellássa, ezért azóta többször is hosszú sorok alakultak ki üzemanyagra várva. Hasonló a helyzet a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is.

Október 4-től a sofőrhiány miatt nem volt elég kamion, hogy a brit benzinkutakat ellássa, ezért azóta többször is hosszú sorok alakultak ki üzemanyagra várva. Hasonló a helyzet a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is.

Fotó: Social Europe, Twitter

Mindez ott lebeghetett a konzervatív kormány szeme előtt, amikor immár a nem elég körültekintő adópolitika miatt, egyszerűen rákényszerült arra, hogy szeptember 27-én a versenyjogot is felfüggesztette az energiapiacon. Ez lényegében azt jelenti, hogy a kormány egyfajta ideiglenes tervgazdaságot vezetett be a kőolajra, földgázra és üzemanyagokra is, azoknak árát is meghatározva, készletezve, hogy azért hiány ne legyen sehol.

Mindez egyébként kifejezetten nagy megrökönyödést szült szabadpiac-párti körökben,

de Boris Johnsonnak attól nem kellett tartania, hogy a munkáspárti ellenzék éppen a helyzet tarthatatlanságára rámutatva a stratégiai energiacégek állami tulajdonba való visszavásárlását követeli.

A Munkáspárt ugyanis egyrészt a még maradék radikális baloldaliak pártból való kiűzésével, tehát Keir Starmer pártvezető által kezdeményezett belső harcokkal volt elfoglalva. Szeptemberi, brightoni pártkongresszusukon is az ellenzék egysége került terítékre, de Rachel Reeves, a párt blairista árnyék-pénzügyminisztere röviden kitért arra is, új platformon ellenzik mind a korábban a pártprogramban hivatalos politikának számító energiaszektor-korlátozást és -államosítást, mind pedig a korábban ugyancsak támogatott óránkénti 15 fontos minimálbér általánossá tételét az országban.

Keir Starmer szeptember 30-án, a Munkáspárt brightoni kongresszusán. Egyelőre jobban zavarja saját pártja balszárnya, mint Boris Johnson

Keir Starmer szeptember 30-án, a Munkáspárt brightoni kongresszusán. Egyelőre jobban zavarja saját pártja balszárnya, mint Boris Johnson

Fotó: Keir Starmer, Facebook

A pártvezetéssel a párt maradék tagsága az utóbbi kérdésben biztosan nem ért egyet. Az egyik napon, a Unite szakszervezeti szövetség kezdeményezésére a jelenlévő tagok nagy többsége kézfeltartással megszavazta ugyan a kizsákmányoló ideiglenes munkaszerződések megszüntetését és a 15 fontos minimál-órabért követelését, Keir Starmer és a pártvezetők ugyanakkor világossá tették, a szavazást „nem tekintik magukra és a párt programjára nézve kötelező érvényűnek.”

A Corbyn-évekkel szöges ellentétben tehát úgy tűnik, Keir Starmer továbbra is a „szélsőbaloldali populizmus” kisöprését tartja legfontosabb feladatának Őfelsége ellenzékében, a konzervatívokat a felmérések szerint alig-alig veszélyeztetik.

Manchester, England

Nem volt hát túl nehéz dolga a Toryknak, ha óriási többségükkel, és a mostanra megteremtett, kifejezetten szilárd kormánypárti egységgel túl akarták szárnyalni az ellenzéket manchesteri kongresszusukon, még egy gazdasági válság közepén sem.

Boris Johnson dolga október 6-án annyi lett volna, hogy szokásos bohóc stílusában, durvább és lazább poénokkal fűszerezve még inkább megerősítse pártjában az önbizalmat, a minden bizonnyal elhúzódó válság és keményebb hónapok előtt.

Azok márpedig jönnek. A brit infláció nagyjából a magyar mértékkel is szabályosan kilőtt: csupán június óta 3 százalékra emelkedett, az egészségügy ramaty helyzete, ápolóhiánya miatt pedig újabb, majdnem példátlan lépésre, a minden országban dolgozó számára kötelező módon fizetendő TB-járulék (National Insurance) megemelésére is készülődik a kormány, ezek pedig ismét elhozhatják az angolok rosszkedvének telét, olyat, amit hasonló körülmények között egy régebbi strukturális és energiaválság idején, az 1970-es években láthattak utoljára az öregebbek. Mára emlékét csak a ma már elég blődnek ható sorozat, és a minden megpróbáltatása ellenére kitartóan konzervatív és reakciós dokkmunkás, Alf Garnett figurája idézheti föl (őt persze a kiváló színész és kőkemény szocialista aktivista, Warren Mitchell játszotta 1965 és 1998 között, több szériában:

Johnsonnak most a mai idők Alf Garnettjeit, az éltes, munkásosztálybeli reakciósokat kellett volna feltüzelnie, ugyanúgy, ahogy a brexit melletti kampányban még lelkes, mostanra a megoldásokat egyre kevésbé találó Tory pártaktivistákat is. Talán nem is véletlen, hogy a párt kongresszuson meghirdetett új jelszava is változott: a „Megcsináljuk a brexitet” most leváltotta a „Build back better” (Jobbá építjük újra). Ez volt amúgy Joe Biden amerikai elnöki kampányának 2020-as jelszava is, a Toryk azonban most azt állítják, az elnök vette el először tőlük, és előbb használták.

Akárhogy is volt, az épp évtizedes léptékben is grandiózus szövetségi költésre és az adók emelésére készülő, balközép amerikai program a brit jobboldal jelszavaként mégiscsak megrökönyödést kelthet a külső szemlélőben. Hiszen a konzervatívok Margaret Thatcher óta mindig a visszavágások, a „takarékosság”, a gazdagoknak kedvező adócsökkentés és szabadpiac-pártiság politikai ereje, a brit elit képviselői voltak.

A halmozódó 2021-es válsághullámok azonban mindezt elsöpörték.

Éppen ezért Boris Johnson sokat várt beszédének fő elemei is erre a kettősségre, és annak feloldására koncentráltak:

  • Észak-Anglia fejlesztése: ez a Toryk egyik legfontosabb 2019-es ígérete volt, de néhány kampány miatti költekezést leszámítva (például az időközi választást tartó Hartlepoolban) ebből ma sem sok látszik. Johnson ezért a beszédben itt rácáfolt Rishi Sunak pénzügyminiszterre, és elhatárolta magát a múlt blairi és konzervatív megszorításaitól is, ezzel mintegy felülírva az eddigi, óvatossá vált kormánykommunikációt.
  • A közegészségügyi rendszer rendbetétele: erről is mindig szó volt, Johnson most felidézte, milliónyi életet mentettek meg a Covid alatt, és őt magát is, amikor a fertőzést elkapta, ezt pedig majd meghálálják – egyszer. De a konkrétumok itt is kimaradtak, nem volt szó lényegi béremelésről sem és arról sem, az ápolóhiányt hogyan fogják megoldani.
  • Kultúrharc: Ez egy olyan téma, amiben a brit konzervatívok nagyot hasítottak, és részben legutolsó választási eredményüket is ennek köszönhetik. Johnson itt kiemelte, nem engedi, hogy szobrokat döntsenek és és „átírják a történelmet” baloldali aktivisták. Mindezzel nyilván a még mindig ikonikus 2020 nyári BLM-tüntetésekre utalhatott, amikor is Bristolban a tengerbe dobták Edward Colston rabszolgakereskedő szobrát. A téma azonban még akkor is inkább volt központi, mint ma, amikor igazából mindenki a gazdasági helyzet és a font sterling elértéktelenedése érdekelne inkább.
  • Kapitalizmus és thatcherizmus: Ez a rész volt talán a legérdekesebb: a TB-járulék emelését ugyanis Johnson azzal indokolta, mindez teljesen része az 1979 és 1989 közötti neoliberális Tory miniszterelnök, Margaret Thatcher világképének. „Ő most rázná az ujját és figyelmeztetne minket, ha most emelés helyett ismét kölcsönt jegyzünk az egészségügy rendbetételére, később ez még nagyobb adóemelésekkel járna!” Szerinte a számos közszférás tory költést sem ellenezné, tekintve a szektor állapotát mintegy egy évtizednyi megszorítópolitika után. Mindezekkel „a fáradt, öreg Munkáspárt” a miniszterelnök szerint már nem tud mit kezdeni, csak ők, akik tisztelik a kapitalizmust, „amely nélkül a vakcinák sem léteznének” – ismételte korábbi népszerű kijelentéseit Boris.

Összességében az állami kiadások szükségszerű emelkedését, és a piac ugyancsak szükséges korlátozásait azonban a Thatcher és szabad piac felé tett retorikai gesztusok mégsem tudták elleplezni.

A Toryk ugyan végtelenül távol állnak Corbynék szocialista reformjavaslataitól, de egyes elemeikre alapozva olyan államkapitalista reformokra kényszerültek, amelyek a jelenlegi, bezárkózó Nagy-Britanniában lényegében nélkülözhetetlenné váltak.

Az azonban, amikor a konzervatívok mindezt nem egy felturbózott közszféra szakértőgárdájával, hanem baráti nagy cégek apparátusaival próbálják összeszervezni, még egy gyengélkedő és Starmer megosztó politikájával súlyosbított ellenzék esetén is rizikósak. Hiszen nem lehet tudni, milyen hosszú, és milyen mély válságot hoz az enyhe és esős brit tél.

NYITÓKÉP: Boris Johnson beszédet tart a Konzervatív és Unionista Párt 2021-es pártkongresszusán, Manchesterben, október 6-án. / FOTÓ: Boris Johnson, Facebook

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek