Az arab tavasz legszebb virága: hogyan lábalhat ki Tunézia a belpolitikai válságból egy női vezetővel?

Szerző: Scheffer Joakim
2021.10.12. 07:03

Annak ellenére, hogy az arab tavasz után sokáig csak Tunézia mondhatta el magáról, hogy egy működőképes demokráciává vált, az utóbbi időben egyre többen elégedetlenek Kaisz Szaíd elnök vezetésével. Vajon az arab világ első női miniszterelnökének, Nadzsla Buden Romdhannak sikerül rendbe tenni az országot?

Az arab tavasz legszebb virága: hogyan lábalhat ki Tunézia a belpolitikai válságból egy női vezetővel?

Szeptember 29-én, két hónappal a 2010 év végi jázminos forradalom óta tapasztalt legnagyobb belpolitikai válság kirobbanása után, Kaisz Szaíd elnök Nadzsla Buden Romdhant bízta meg a kormány irányításával.

A válság okai az elhibázott járványkezelés, a munkanélküliség arányának megugrása és a hónapok óta tartó kormányválság voltak.

A 63 éves, geológus végzettségű hölgy az arab világ első női miniszterelnöke,

aki arra a feladatra vállalkozott, melybe tíz év alatt megannyi kormánynak beletört a bicskája: átalakítani a tunéziai társadalmi, gazdasági és politikai rendszer mélyén gyökerező strukturális problémákat.

Tunézia az arab tavasz mintaországa volt egykor

Az alapvető szerkezeti hibák megértéséhez egészen 1987-ig kell visszamenni az időben, amikor is Tunézia második elnöke, Zín el-Ábidín ben Ali átvette a hatalmat. Első intézkedéseit örömmel fogadta a nép: eltörölte az egypártrendszert, két ciklusra módosította az életre szóló elnökségi mandátumot, politikai foglyokat engedett szabadon, valamint pluralizmusra, emberi jogokra és alapvető szabadságokra épülő kormányzást hirdetett.

Ez azonban nem tartott sokáig. 1989-ben betiltotta a vallási alapon szerveződő politikai pártokat, ezáltal a legnagyobb ellenzéki pártot, – ma is a kormánykoalíciók meghatározó tagja – az Ennahda Mozgalmat.

A kezdetben nagy reményekkel induló elnökből végül diktátor lett, aki erőteljes cenzúrát vezetett be, valamint megszüntette a többpártrendszert.

Ennek ellenére sok területen kiemelkedően teljesített a térség országaihoz képest. A nők jogainak biztosítása, a gazdaság stabilitása és fejlődése, valamint a középosztály magas életszínvonala szempontjából a régió államai előtt járt. Voltak azonban olyan problémák, melyek kezelésére nem volt elegendő a konstans gazdasági növekedés.

A korrupció a rendszer egészét áthatotta, a vízelosztó rendszerek működtetésétől kezdve a mezőgazdaságon keresztül az építőiparig. A társadalmi egyenlőtlenségek növekedésével sem tudott mit kezdeni az elnök. Az ország belső területei jelentősen elmaradottak voltak a fejlettebb tengerparti térségekhez képest. Emellett a városi és vidéki népesség életszínvonala és jövedelme közötti olló egyre nagyobbra nyílt.

Ebben a helyzetben érte az országot a 2008-as világválság, melynek következtében az élelmiszerek ára, valamint a munkanélküliség aránya is rekordmagasságra, 22 százalékra ugrott. A vezetés nem tudta hatékonyan kezelni a problémákat, a helyzet egyre kilátástalanabb lett.

Mükődőképes demokrácia helyett az állandó válságok országa lett

Az egész Közel-Keleten végig söprő forradalomhullám, melyet arab tavaszként ismerünk, 2010. december 17-én Tunézia egy vidéki városából, Szidi Bú Zidból indult ki. Mohamed Bouzazi utcai árus az erőszakszervezetek megalázó tevékenysége és a reménytelen életkörülmények elleni tiltakozásképp felgyújtotta magát az önkormányzati hivatal előtt.

A hír nagyon gyorsan elterjedt a világban, a legnagyobb nemzetközi médiumok is beszámoltak róla. Ennek hatására több tunéziai városban tüntetések kezdődtek, pár nap múlva pedig a fővárosban, Tuniszban is utcára vonultak az emberek. A diktátor erőszakkal válaszolt a megmozdulásokra, véres összecsapások zajlottak le a tüntetők és a hadsereg, valamint a rendőrség között, melynek során civilek is életüket vesztették.

Amikor belátta, hogy nem tudja kezelni a helyzetet, ben Ali családjával együtt Szaúd-Arábiába menekült, itt is hunyt el 2019-ben. Habár a diktátor elhagyta az országot, rendszere még pár hétig fennállt, de 2011. október 23-án megrendezték az első szabad választásokat Tunéziában és ezzel kezdetét vette a közel tíz éve tartó demokratikus átmenet az országban.

A választások után az alkotmányozási folyamat 2014-ig elhúzódott. Az alkotmány alapján Tunézia politikai rendszere leginkább a francia félprezidenciális szisztémához hasonlítható: a kormányfő és a köztársasági elnök osztoznak a végrehajtó hatalmon, míg az elnök a kül- és biztonságpolitika formálója, valamint a hadsereg főparancsnoka, addig a miniszterelnök és a kormány foglalkozik az ország belügyeivel.

A tunéziai választási törvény szerint a köztársasági elnököt és az egykamarás törvényhozást is öt évre választják, míg a parlamenti választások egy fordulósak, addig az elnököt két menetben szavazhatják meg az állampolgárok. A parlamenti képviselőhelyeket arányos választási rendszer alapján osztják el. Ennek előnye, hogy a teljes választónépesség politikai preferenciáit mutatja, hátránya pedig, hogy nagyon törékennyé teszi a kormányzást, a parlamentbe bejutó pártok koalícióra kényszerülnek a kormányzótöbbség megszerzéséhez.

Mivel nincs parlamenti küszöb, így az ország politikai palettáján megkezdődött a mikro-pártok proliferációja: a körülbelül 12 milliós lakosságú országban több mint 200 párt működik.

Erre vezethető vissza az ország számtalan, máig meg nem oldott problémája. A koalíciókényszer miatt olyan kormányok jönnek létre, melyek nem működőképesek, rengeteg belső vitával és feszültséggel dolgoznak, ez pedig temérdek időt és figyelmet von el az igazán fontos problémákról, mint például a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése vagy a gazdaság fellendítése.

A rendszer törékenységét mutatja az az adat is, hogy 2011 óta kilenc kormány váltotta egymást, azonban csak három parlamenti választást rendeztek az országban.

Ennek is köszönhető, hogy a társadalom az évek során alapvetően kiábrándult, csökkent az intézményekbe vetett bizalom, annak ellenére, hogy rendszeres szabad választásokat tartanak és a demokratikus procedúra működik.

Mit örökölt az arab világ első női miniszterelnöke?

A jelenlegi politikai válság is részben a koalíciós kényszernek köszönhető, de természetesen olyan nem elhanyagolható külső tényezők is közre játszottak benne, mint a Covid-19 pandémia. A 2019-es választások után egy modern felfogású, valamint iszlamista pártokból álló négyes fogat tudott koalíciót alakítani, a köztársasági elnök pedig Kaisz Szaíd, politikai tapasztalattal nem rendelkező alkotmányjogász lett.

Programja a politikai rendszer radikális reformja, a felülről-lefelé irányított szisztéma helyett alulról-felfelé szerveződő struktúra kialakítása, ami természetesen nagy támogatásra lelt a jelenlegi rendszerben csalódott népesség körében. A választások után, 2020 elején a Covid-19 első hullámát mintaszerűen kezelte az ország, azonban ezt követően a miniszterelnök, Eliész Fakhfakh korrupciós botrányba keveredett, ezért helyét 2020 szeptemberében az akkori belügyminiszter, Hicsem Mecsicsi vette át.

Habár eleinte az elnök és az újdonsült kormányfő között jó volt a kapcsolat, azonban a tunéziai politikai rendszer duális végrehajtói ágának köszönhetően hamar megromlott viszonyuk: az elnök és Mecsicsi a tisztségviselők kinevezésén, valamint a titkosszolgálatok feletti ellenőrzés jogán harcoltak egymással. A feszültségeket tovább fokozta, hogy a parlament elnöke, Rásíd Ganúsi – aki már a ben Ali rendszer idején is az Ennahda mozgalom vezetője volt – a törvényhozó hatalom hatásköreit keveselte a végrehajtó ággal szemben.

Ennek következtében teljesen befagyott a döntéshozatal menete, az országot pedig ebben a kilátástalan állapotban érte a Covid-19 második hulláma.

A helyzet kísértetiesen hasonlított a 2010-es állapotokra. Borzalmas járványkezelés, lélegeztetőgép-, oxigén-, és vakcinahiány, a rekord nagyságú fertőzött szám miatti lezárások és magas munkanélküliség. Ezek a folyamatok egy jól működő országot is rosszul érintettek volna, ezért nem meglepő, hogy Tunéziában ezrek vonultak utcára a kormány lemondását követelve.

A tüntetők kérésének eleget téve 2021. július 25-én Kaisz Szaíd az alkotmány nyolcvanadik cikkelyére hivatkozva lemondatta a miniszterelnököt, feloszlatta a parlamentet és saját kezébe vette az irányítást.

Ez a cikkely lehetővé teszi, hogy vészhelyzet esetén az elnök rendkívüli állapotot hirdessen, azonban ehhez a parlament elnökének és a kormányfőnek a beleegyezése kell, valamint a parlamentnek ekkor is működnie kell.

Ezek a garanciák ebben az esetben el maradtak, emellett az elnök menesztette a védelmi minisztert és a hadsereget felhasználva megakadályozta, hogy a képviselők bejussanak a törvényhozás épületébe. Sokan ezeket az intézkedéseket egy újabb diktatúra felé vezető útnak tekintik, köztük például az Egyesült Államok vezetése is, azonban az elnök támogatói egyetértenek a keménykezű irányítással, azonban így is sokan tüntetnek ellene továbbra is, mondván, ezzel az intézkedéssel egy puccsot hajtott végre az elnök.

Tunézia gazdasága jelenleg romokban van:

az államadósság GDP-hez mért aránya a 2011-es 43 százalékról 2020-ra majdnem 88 százalékra emelkedett,

míg a munkanélküliség aránya 2021 második negyedévében 18 százalék, ennél magasabb csak a jázminos forradalom előtt, 2010 végén volt.

Ennek több oka is van.

  • Egyrészt a közkiadások aránya jelentősen nagyobb mértékben nőtt, mint az adóbevételeké. Ezért az állam külső támogatásra szorul, ami azonban végső soron államcsőd veszélyével fenyeget.
  • Másrészt a gazdasági növekedés nem állt helyre a 2010-es forradalmat követően, ezért a munkanélküliség aránya még mindig magas. Ennek egyik oka, hogy a magáncégek olyan iparágakba fektetnek, melyek alacsony hozzáadott értékkel bírnak, ahelyett, hogy az innovációt és termelékenységet támogatnák.
  • Harmadrészt, a 2010-es évek közepén működő radikális terrorszervezetek merényletei nagyon kedvezőtlenül hatottak az ország GDP-jének jelentős részét adó turizmusra. Az idegenforgalmi ágazat jelenleg is szenved, köszönhetően a Covid-19 miatti ország lezárásoknak. Negyedrészt pedig a konszenzusos politikai rendszer az, ami megakadályozza az átfogóbb gazdasági reformok bevezetését, ellehetetlenítve ezzel a megújulást.  

Azonban egy dologban biztosan sikeres az észak-afrikai ország: a többi arab tavasz által érintett állammal szemben nem süllyedt polgárháborúba és nem tért vissza az autoriter rendszer sem. Ezzel egyedülálló a MENA-országok (Közel-Kelet és Észak-Afrika) tekintetében és ez az a tény, melyből építkezni tud az ország a jelenlegi politikai, társadalmi és gazdasági válságból való kiút során.

Mi jöhet a Buden-kormánnyal Tunéziában?

Ez a feladat pedig az arab világ első női miniszterelnökére, Nadzsla Buden Romdhanra és kormányára vár majd. A 63 éves geológia professzor kinevezése előtt a Világbanknak dolgozott, de korábban volt a Felsőoktatási Minisztérium minőségért felelős igazgatója is. Köztisztviselői pozíciókat ugyan töltött be eddigi pályafutása során, azonban a politikában, pártpolitikában nem olyan jártas. Ezért is lehet kiváló jelölt a társadalmi és gazdasági válság megoldására, hiszen inkább szakértőként, sem mint politikusként közelítheti meg a kérdéseket.

Az legfőbb feladata a Buden által vezetett kormánynak a korrupció elleni harc lesz,

mivel ez még mindig óriási probléma az országban. A kormányfő dolga azonban nem csak a súlyos válság miatt lesz nehezebb, mint elődeié: a most kinevezett kormány nem a parlamentnek, hanem az elnöknek felelős, így a főbb kérdésekben még mindig Kaisz Szaíd államfő dönt.

Külső megfigyelőként a Buden-kormány elsőszámú prioritását a demokrácia fenntartásában kell meghatározni. Ennek legfontosabb lépése a nép demokratikus intézményekbe vetett bizalmának visszaszerzése vagy újbóli kiépítése lehet, valamint az elnök teljhatalomra törésének megfékezése.

Emellett fontos lesz, és itt nagy szerepe van a kormánynak, a nemzetközi segélyek elosztásának megfelelő ellenőrzése és a beruházások folyamatának értékelése. Az elmaradott, perifériára szorult régiók támogatásával csökkenthető a társadalmi egyenlőtlenségek problémája. Ehhez viszont lényeges, hogy a segélyezési folyamat jól nyomon követhető módon menjen végbe, hiszen ez az egyik melegágya a korrupciónak.

A jövőbeni hatékonyabb kormányzás elérése érdekében elengedhetetlen a parlamenti küszöb bevezetése. Megfelelő konszenzus mellett véghez vihetők a nagyszabású és mélyre nyúló reformok, melyek ténylegesen változtatni tudnak Tunézia évtizedes társadalmi és gazdasági problémáin.

NYITÓKÉP: Nadzsla Buden Romdhan miniszterelnök (balra) és Kaisz Szaíd elnök (jobbra) Buden beiktatása során. FOTÓK: Tunéziai elnöki hivatal / Facebook

Scheffer Joakim
Scheffer Joakim Vendégszerző

Szabadúszó külpolitikai elemző. Jelenleg több lapnál is külső szerzőként dolgozik, főbb érdeklődési területei a Közel-Kelet, Törökország és Közép-Ázsia.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek