Ha valaki azért lesz az év női sportolója, mert transznemű, az nem az elfogadást erősíti, hanem az igazságtalanságot

A férfiként született transznemű Laurel Hubbard lett az év női sportolója Új-Zélandon. Azonban Hubbard nem azért kapta ezt a díjat, mert ő volt a legjobb, hanem azért, mert transznem.

Laurel Hubbard lett az év női sportolója Új-Zélandon az Otago Egyetem szerint. Ennek így önmagában nem lenne hírértéke, azonban Laurel Hubbard biológiai értelemben férfinak született, ám nőként indulhatott az olimpián, ahol a nyilvánvaló előnye ellenére sem ért el semmilyen eredményt, lévén kísérlet nélkül zárta azt.

Korábban már írtam róla, hogy a női sport halálát fogja jelenteni, ha férfinak született, ám nővé váló sportolókat engednek majd a nőnek született versenyzők közé, a nyilvánvaló és eltűntethetetlen biológiai, fiziológiai különbségek miatt. Vagy legyen külön transznemű liga (vannak azért kétségeim, hogy ki lenne rá kíváncsi), vagy versenyezzen mindenki a biológiai és nem a választott neme szerint kategóriában.

Azonban Hubbard év női sportolói titulusa nem csak emiatt érdekes, és mondjuk ki: dühítő.

Hubbard sportteljesítménye a nullához konvergált 2021-ben, persze olimpikon, de eredménytelenül távozott Tokióból.

Ennek ellenére is ő nyert, és bár a kedves olvasó vélhetően nincs tisztában Új-Zéland sportéletével – amiért nem is hibáztatom – azonban illik tudni, hogy Lisa Carrington három aranyérmet nyert kajak-kenuban (az egyiket párosban Caitlin Regallal), evezésben Kerri Gowler és Grace Prendergast párosban, Emma Twigg egyéniben ért fel a csúcsra, ahogy az új-zélandi női rögbi csapat is aranyéremmel tért haza. Ezen túl az evezős női csapat és egy biciklisük ezüstöt, további két női sportolójuk bronzot nyert.

Lett volna tehát kikből választani, ha a sportteljesítmény számított volna.

Azonban a sportteljesítmény úgy látszik már nem számít. Hubbard kellően bátor volt, hogy egy férfi izom erejével elinduljon a női mezőnyben, hogy aztán egyetlen kilót se emeljen fel. Ez igen, ez sportteljesítmény, le a kalappal előtte! Lisa Carrington háromszoros olimpiai bajnok lett? Kit érdekel, ő csak egy cisznő.

Hogy érhet ő fel egy férfinak született nő teljesítményéhez, aki végül eredmény nélkül zárja a játékokat?

Nyilván egy ilyen díj nem igazán számít, és a sas sem kapdos legyek után, de engem azért Lisa Carrington – és bármelyik másik, Hubbardnál eredményesebb – női sportoló helyében fel lennék háborodva, az igazságtalanságon. Mert ez mondjuk ki: igazságtalanság.

Hubbard nem azért kapta ezt a díjat, mert ő volt a legjobb, hanem azért, mert transznemű.

Személy szerint a pozitív diszkriminációt éppúgy utálom, és elutasítom, mint a negatívat. Az is felháborítana, ha olyan világban élnénk, ahol ugyan Hubbard lenne a legjobb sportoló, de a transzneműsége miatt nem kaphatná meg a díjat, és felháborít ez is, amikor épp a fordítottja történik.

Ráadásul ez az egész túltolt progresszívizmus épp a kívánt hatás ellentettjét váltja ki minden jó érzésű, megfelelő igazságérzéssel rendelkező emberből. Személy szerint nagy támogatója vagyok az LMBTQ+ jogoknak, ha rajtam múlna biztosan házasodhatna mindenki a szexuális orientációjuktól függetlenül, és fogadhatna örökbe gyereket, 18 éves kor felett a nemváltó műtétek sem igen zavarnának.

Azonban az, hogy egy sportoló csak és kizárólag azért kap egy díjat, mert ő transznemű, azzal nem tudok és nem is akarok azonosulni.

Ahogy azzal sem, hogy a női sportok és sportolók egyre inkább veszélybe kerüljenek a transzneműek miatt.  

Laurel Hubbard legyen az év transz-sportolója, kapjon egy ilyen díjat, fogadjuk el őt, hogy nőként kíván élni, ha szeretne házasodhasson, lehessen gyereke, éljen szabadon, boldogan. De ne versenyezhessen a női sportolók között, és pláne ne kapjon kiemelkedő sporthoz köthető díjakat, érdemi sportteljesítmény nélkül.

Egyre több dolog van, ami azt gondolom a legtöbb ember számára elfogadható. A társadalom többségét egyre kevésbé zavarja az, ha melegek házasodnak vagy gyereket fogadnak örökbe, egyre többen fogadják el a másságot, a transzneműséget.

Azonban van egy határ, ami az emberek igazságérzeténél kezdődik. Na, azt nem érdemes átlépni, a biciklit ennyire nem kellene túltolni. Mert az már nem a toleranciát és az elfogadást, hanem ennek épp az ellenkezőjét fogja kiváltani – pont, mint Hubbard esete.  

Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!