Illegális volt a bajorországi kijárási tilalom a közigazgatási bíróság szerint

2021.10.07. 15:59

Markus Söder miniszterelnök jogellenesen rendelte el a teljes lockdown keretében az intézkedést 2020 márciusában – állapították meg.

Illegális volt a bajorországi kijárási tilalom a közigazgatási bíróság szerint

Első fokon érvénytelennek nyilvánította utólagosan a bajorországi, ansbachi Felső Közigazgatási Bíróság (Verwaltungsgerichtshof) azt a kormányrendeletet, amellyel a bajor miniszterelnök, Markus Söder 2020 márciusában a koronavírus-járvány kezdetén kijárási tilalmat rendelt el a tartomány teljes területére.

Az október 6-án ismertetett határozat szerint az akkor bevezetett, ideiglenes kijárási korlátozás úgy fogalmazott, „csak nyomós okkal lehet a lakhelyet elhagyni”, de mint azt egy, az államot beperlő bajor kérésére az ansbachi bíróság most megállapította,

ugyan a 2020. március 31-én közzétett és április 1-től 19-ig érvényben lévő rendelet alkalmas volt a járvány terjedésének megállítására, de „szükségtelen szigort” alkalmazott és túlzottan korlátozta a mozgás szabadságát.

Az eredeti rendelet felhatalmazta például a rendőrséget, hogy a lakhelyétől távol tartózkodónál a tilalom ideje alatt megvizsgálja, szerintük jogos volt-e a lakhely elhagyása. 

Az ítélet után a bíróság közleménye úgy fogalmazott, az arra is alkalmas, hogy bátorítsa a kormányt a jövőben a veszélyhelyzettel arányban lévő, enyhébb intézkedéseket válasszon a járvány elleni küzdelemhez. Kiemelték, nem világos, hogy a covidjárvány alatt a csoportosulás veszélyéből miért következik az, hogy senki ne hagyhassa el a tartózkodási helyét, különös tekintette arra, mivel mint rámutattak, a komoly kockázat a kisebb csoportosulásoknál csak zárt térben állt fenn.

Bajor Egészségügyi Minisztérium: Mi minden jól csináltunk, kiállunk a határozat mellett

A koronavírus elleni intézkedések Bajoroszágban ugyan a közelmúltban véget értek, a kormány azonban az ansbachi közigazgatási bíróság ítélete ellen fellebbezni fog. A müncheni Egészségügyi Minisztérium szóvivője a Br.de kérdésére elmondta, a kormány alaposan megvizsgálja a döntést, és annak részleges felülvizsgálatát sem zárja ki, ugyanakkor szerintük „a múltban már számtalan bírósági ítélet igazolta, a kijárási tilalomra szükség volt”, tehát helyesen cselekedtek.

Hozzátette, a 2020 tavaszán nagyon gyorsan kialakuló egészséügyi veszélyhelyzet miatt a bajor kormánynak is gyorsan kellett cselekednie, és ebben a sürgető helyzetben a leginkább felelős és hatékony intézkedések mellett döntöttek.

Nem így látják a helyzetet a kormányzó, bajor Keresztényszociális Unió és Markus Söder kormányfő politikai ellenfelei. Cristoph Maier a lezáráskritikus, szélsőjobboldali AfD helyi elnöke szerint a bírósági döntés bizonyítja, hogy „a jogállam végül mégis győzedelmeskedhet a Söder által ránk szabadított koronapolitika felett.”

Enyhébben, de kritikus volt a kijárási tilalomról szóló rendelettel a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) bajor vezetője is. Florian von Brunn úgy vélte, a tavalyi drasztikus korlátozásokkal Söder „azért mégis túllőtt a célon”,

hiszen szerinte „már akkor is egyértelmű volt, hogy az emberek nem válnak veszélyforrássá csupán attól, hogy elhagyják a házukat, vagy könyvet olvasgatnak egy közparkban”.

Erről a túltolt bajor szigorról az Azonnalin is megjelent több beszámoló. 2021 januárjában például Söder kormánya kitalálta, immár nem elég a sima maszkviselés, egyenesen FFP2-es maszkok hordására köteleznek mindenkit minden az akkori lezárások közepette még nyitva lévő boltban, valamint a tömegközlekedési eszközökön. Mindezeket az intézkedéseket az egészségügyi vészhelyzet alatt a kormány saját ülésein hozta meg, arról pedig rendeleteket bocsátott ki, tehát a parlament egyikről sem szavazott még virtuális formában sem.

Arról, hogy a covidjárványt okozó vírus mai ismereteink szerint miért terjed nehezebben szabad levegőn, ezért pedig a parkok, közterek látogatásának, valamint a kirándulásoknak a 2020-as tilalma miért értelmetlen korábban, pedig itt írtunk.

NYITÓKÉP: A müncheni Englischer Garten őszzel. Ide sem volt szabad csak úgy kisétálni 2020 áprilisában. FOTÓ: designerpoint / Pixabay

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek