A Karácsony-Márki-Zay szövetség az utolsó esély arra, hogy ne térjen vissza 2006

2021.10.06. 08:07

Orbán Viktor és a Gyurcsány-Dobrev páros nyomasztó árnyéka nélkül csak akkor lehet ebben az országban rendes politikát csinálni, ha most mindenki egyesül, aki ezt az egészet nem szeretné még tíz évig nézni. Ez nehéz, helyenként kínos dolog, de az utolsó esélyünk.

Ismét fekete füst szállt fel hétfőn, Hódmezővásárhelyen Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter tárgyalásain, ahol lényegében semmi nem dőlt el. Néhány általános programjavaslat és egyetértés mellett annyit jelentettek be, megnézik, engedélyezi-e az Országos Ellenzéki Előválasztási Bizottság, hogy egymás mellé írják a nevüket a szavazólapon, hogy így a Dobrev-párti és Dobrev-ellenes ellenzéki frakció mérkőzhessen meg egymással, de ne kelljen kezelni a visszalépéssel járó kommunikációs feladatokat most még.

Pedig mindenki tudja, – aki pedig nem, azt Magyar György már a bejelentés után pár órával erre emlékeztette – hogy két nevet egymás mellé a lapra nem lehet, és valljuk be eléggé sportszerűtlen is lenne felírni egymás mellé – a játékszabályok itt csak visszalépést tesznek lehetővé.

Ha ez meg is történik, immár akkor is kaotikus lesz az út.

A második fordulós szavazólapok nyomdába küldését ugyanis már kedden megkezdték, így ha például Márki-Zay Péter tényleg úgy dönt, hogy majd félrerántja a kormányt, akkor az előválasztási önkéntesek több száz ingyen munkaórával filcezhetik majd át rajta a nevét, fordítva hasonlóképpen.

Mindez probléma azért is, hiszen míg az egyezkedésekről szól egyik oldalon a kampány, a DK és Dobrev Klára – akit elvileg a két államférfi meg akar állítani a magyar jövő érdekében az előválasztáson – immár országjárásra indul egy hétfői, diadalmas, ATV-s interjú után, ahol ő lehetett a bölcs, nyugodt, „női energiákat” sugárzó esélyes.

Ennek a hétfőnek és keddnek a történéseiben benne van mindaz, ami a magyar ellenzék történetében 2009-2010 óta óriási kudarc. Egy mondatban az, hogy eddig akárki érkezett, hogy majd most ő egyik kezével Gyurcsány Ferencet, majd legott a másik kezével Orbán Viktort is megtanítja kesztyűbe dudálni, immár politikailag nem más, mint díszes trófea a Sebestyén-Gyurcsány villa falán a kandalló fölött.

A Gyurcsány-gyűjtemény

A trófeák száma eddig is vetekszik a Vadászati Kiállítás trófeafalával: a Milla 2011-12-ben, majd a Haza és Haladás, illetve Bajnai Gordon 2014-ben liberális programmal bukott meg ellenükben, hogy azután a 2014-es választás Gyurcsány és az MSZP-s Mesterházy Attila kínos magyarázkodásába fulladjon.

Schiffer András és a PM Bajnaiékhoz távozása után is életképes globalizációkritikus-Occupy-os zöldpolitikája parlamentből való távozásával 2016-ban kapott KO-t, és lényegében ez is Schiffer régi ismerőse és ellenfele, Gyurcsány Ferenc politikai győzelme volt.

Azután következett Botka László.

Róla régóta hírelték már 2017-ben is, hogy a szegedi polgármester valóban komoly erőkkel, komoly koncepcióval készül a DK ellenzékbeli hegemóniájának letörésére. Azóta Magyari Péter újságíró a 444 Makróban pontról pontra le is írta, hogyan próbálta meggyőzni az LMP-t, az MSZP-t és még a Párbeszédet és Momentumot is. Eközben még megpróbált az MSZP-be is némi életet pofozni, a megfelelően egyszerű „Fizessenek a gazdagok!”-jelszóval, ami talán a teljes ellenzéket nem vonzotta kellőképpen, főleg a Simicskával és nagy reményekkel, illetve saját Hír TV-vel az idénynek nekivágó Jobbikot és Vona Gábort (haha), de mégis konkrét ajánlat volt: rezonált, még kampányt is kellett a Fidesznek indítania „Rolex Laci” ellen.

Megvoltak tehát ennek a stratégiának a korlátai, azonban még ha kormányváltás nem is lehetett volna a dologból életképes baloldali középpárt mégiscsak, hiszen ott volt a történet két szilárd oszlopa:

  1. karanténba a DK-val,
  2. karakteres, balos politikai ajánlat könnyen kommunikálva.

De mindezt már sohasem tudjuk meg: hiszen

Botka nem csupán Gyurcsánynak szólogatott be, velük együtt ellenséget csinált Szegedről a budapesti MSZP-ből is,

miközben nem volt pénze a kampányra, és nagyon sokszor el sem hagyta városát – azaz a komfortzónáját – tehát nem volt érkezése óráról órára és napról napra a fővárosi ballib elittel csatázni.

Ők pedig harapni kezdtek: dicséretes, hogy a 444 és társai is utólag szépen elmesélik a sztorit, de akkoriban csak a még pár napos-hetes Mérce volt az egyetlen hírportál a magyar nyilvánosságban, ami kimondta a nyilvánvalót.

De amúgy általában a független sajtó szépen beleállt a hírversenybe: két oldalról nyomta össze a satu Botkát, aki egyfelől szavazatokat szerezni képtelen populista, aki miatt „Orbán nyer majd”, másfelől pedig maga a „bolsevik veszély” volt.

Végül lemondott, és akkor ezen mindenki jót röhögött.

Utána 2018 áprilisában még az az azelőtt egyedül kormányt váltani kívánó Vona sem röhögött már az eredményen, mint ahogy a Simicska Lajos által szinte azonnal gajra tett, amúgy kiváló 2018-as Magyar Nemzet szerkesztősége sem.

A DK és Gyurcsány Ferenc viszont kiválóan túlélték mindezt, olyannyira, hogy akkor még a Momentummal együtt a 2019-es EP-választásokon ki is használták az ellenzéki vákuumot arra, hogy középpárttá törjenek ki. Gyurcsány és felesége, a nem kevésbé tehetséges politikusnak mutatkozó Dobrev Klára voltak az egyetlenek talán az ellenzéki térfélen, aki nem csupán a pozíciójukat őrizték meg és rendezték katonás falanxokba embereiket az EP-képviselőktől egészen a pártos trollkommentelőkig, de folyamatosan képesek voltak tanulni is a helyzetből:

2014-ből például azt, hogy a jogállami követelések önmagukban nem elegek egy párt népszerűségének megőrzéséhez, hanem az akkoriban elérhetőbb, populista beszédmódra is szükség van.

A Demokratikus Koalíció nemcsak ezt vette komolyan, de a társadalmi célcsoportot is jól lőtte be: az Orbánt leginkább gyűlölő, szabadság- és előjogait egyre inkább féltő és lecsúszó városi középosztály populizmusát vállalta fel: ebben nincs pardon, nincs kompromisszum, Orbán a sátán, a határontúli magyarok meg szlovákok, románok, stb., akik menjenek vissza a határon kívülre.

Ez utóbbi pont olyan sikeres volt, hogy a 2018-as választások előtt még a Jobbik új néppártosodása is átvette és problematizálta a tömegesen Orbánra szavazó székely góbé ügyét. Az föl sem merült, hogy ezekkel az emberekkel a „nem itt adózol, mitképzelsz???” keretén kívül beszéljen bárki az ellenzékről

Botkától meg azt tanulták, hogy a retorikában immár érdemes kooptálni a baloldali hívószavakat: a „sokak Magyarországa”, a bérhelyzet, az egészségügy és az oktatás érdekli a magyarokat, nem pedig direkt módon az alkotmánybíróság vagy főleg nem a sajtószabadság – persze mindezek is, csak csökkenő jövedelemmel, avagy egyre több ledolgozandó munkaórával nehezebb mindezeket is védelmezni.

Ez jól megmutatkozott a 2019-es EP-kampányban, ahol Dobrev, mint listavezető már sikeresen tesztelte ezt az új DK 2.0-át.

Arra megfelel hogy ne alakuljon ki közte és az ellenzék balszárnya között nyílt konfrontáció, hiszen bent van náluk is a szociális program. Az pedig senkit ne zavarjon hogy egyszer már éppen férje, Gyurcsány Ferenc volt az, aki a jóléti állam szerény maradékait Magyarországon taccsra vágta, és éppen emiatt, – a szociális népszavazás farvizén! – csinálhatott először alkotmányozó (alaptörvényező?) kétharmadot Orbán Viktor.

Az utolsó roham

Ahhoz kevés kétség fér, hogy minden Gyurcsányt kontrollálni kívánó ellenzéki kísérlet közül Karácsony Gergely terve volt 2018 után a leginkább logikus és a menthető mentésére leginkább alkalmas. Ehhez egyrészt az akkori zuglói polgármesternek bizonyítania kellett, hogy sohasem csapná olyan direktben arcul a fővárosi ballib politikai vezetőket és értelmiségi holdudvarukat, ahogyan azt az óvatlan Botka László megengedte magának.

A DK karanténjának esélye tehát elveszett, ha pedig elveszett, akkor a velük felálló közös listás koalícióból mindenképpen akkora hasznot kell csinálni, ami feledteti ezt a kárt a rendszerkritikus, Gyurcsány múltját és Orbán jelenét egyaránt elutasító többségnek.

Az, ami eddig ezt a stratégiát sikerre vitte – és ami valóban, ismerjük el, 45 százalékos közös listás támogatást épített ki Orbán Viktor monolitikus pártjával szemben – az éppen az a titkos megegyezéses sakkban tartás, ami miatt a zuglói Tóth Csaba és a parkolási botrány kapcsán Karácsony a legsúlyosabb ellenzéki kritikákat kapta.

A következő, sok mindent évekre, ha nem évtizedekre eldöntő napok megmutatják azt is, végül lehet-e sikeres-e mindez még így is?

Karácsony Gergely politikai karrierje eddig kisebb megállókkal, de épphogy csak jó megállapodások nyomán egy nagyon pici párt élén is meredeken felfelé ívelt. Csak és kizárólag azok mondhatják főpolgármesteri kampányára és győzelmére azt, hogy rossz ötlet volt, akik őt valóban, személyében is utálják.

Ez a stratégia minden elemében egyetlen, gyökeres újításra épült, olyanra, amit Karácsonyék már 2014 óta nyílt színen szorgalmaztak: az ellenzéki előválasztásra.

2019-ben viszont Karácsony még nem országosan, hanem csupán a fővárosban tesztelte a rendszert. Itt a DK vereséget szenvedett főpolgármesteri jelöltjével, Kálmán Olgával együtt, de ugyanakkor a Gyurcsány-féle párt ebből is csak tanult:

2021-re készen állt országos előválasztási mozgósítógépezete, annak manapság elengedhetetlen technikai háttérstruktúrája és stratégiája is.

Mindezt az előválasztás menetének végső rendje tükrözte: kétfordulós lett ugyan a kormányfőjelölti megmérettetés, de a második fordulóba a három 15 százalékon felüli miniszterelnök-jelölt jut majd be, miközben a képviselőjelöltek maradnak az egyfordulós, már-már brit – az első az abszolút első 2 szavazattal is – FPTP-rendszerben.

Erről már előre mindenki tudta, hogy a DK jelöltjének, a 2019 májusi EP-választáson magát megalapozó és a gyurcsányi múlttól egészen sikeresen elhatároló Dobrevnek valamint a mögötte álló profi kampánynak kedvez: amennyiben egy óriási hajrával behozza az első kört, a másodikban ő a televízióban és a Facebook-élővideókban mosolyog, miközben ellenfelei a legjobb esetben is tárgyalásra kényszerülnek egymással.

Karácsony Gergely még nyáron is joggal számíthatott arra, hogy profi kampánygépezetet építve megszorongathatja Dobrevéket, azonban a terve nem jött be. A főpolgármester ugyanis már az előválasztás során is a csendes, mérsékelt többség, az időközben felálló Dobrev-Jakab Péter páros harsánysága ellenébe a nyugodt és „szélsőbaloldali radikális” hírére rácáfoló kampány mellett döntött.

Ez akár lehet – éppen például Joe Biden nyomán – sikeres választási stratégia, ehhez azonban túl kell élni az előválasztást, ami éppen a Párbeszéd egyik legfontosabb és végül megvalósuló politikai ötlete volt.

Persze hozzátartozik a képhez, hogy a Fidesz százmilliókat nem kímélő lejáratókampánya sikeresen „összebalfékezte” és „összegyurcsányozta” Karácsonyt (nyilván egyik sem igaz: balfékből nem lesz egy közel kétmilliós város főpolgármestere 360 000 szavazattal, és gyurcsányista beépített emberből nem lesz Dobrev Klára fő kihívója), de emellett történt más is:

Míg a nagyvárosi, balosabb és az utóbbi időben látványosan bal felé is radikalizálódó értelmiséget és alsó-középosztályt nyugodtan odaszámolhatjuk Karácsony Gergely 27 százalékához, addig megjelent a jobboldali protest önálló és karakteres képviselője is: Márki-Zay Péter és nagyon gyorsan komoly támogatást szerző mozgalma, a 20 százalék is.

A két embert a hétfői közös kiállása után immár viccesen kimérának, kétfejű poliitkai tömb vezetőinek is nevezi a gyúnos kedvű kommentariátus.

Azt a politikai kényszert azonban, ami a két nagyon különböző tábort a célok speciálisan magyar sorrendjében összeköti, nem érdemes kinevetni. Miközben ugyanis a DK ezen az előválasztáson sikeresen bizonyította be, hogy a régi, neoliberális gyurcsányizmus balközéppé vizezésével (ismét a Biden-formula!) és pusztán szervezeti erő felmutatásával nyitni tud az Orbánnal elégedetlen alsóbb néposztályok felé, addig azoknak, akik pontosan tudják, hogyha Dobrev Klára a kihívó, akkor ugyan lehet erős ellenzéki tömb, de a Fidesz-KDNP simán megcsípi a többséget – csak a két polgári hátterű mozgalom szövetsége maradt, mint utolsó esély – utolsó roham a Magyarországot 2004 óta meghatározó, társadalmi kohéziót felőrlő Orbán-Gyurcsány-harc meghaladására.

Akár baloldali, akár jobboldali, akár liberális jövőt akarunk itt építeni, mindennek az utóbbi cél a legfontosabb előfeltétele.

Márki-Zay Péter pontodan tudja ezt. Miközben személyében a mindig lenézett, kriptofideszesnek gúnyolt és – számos értelemben jogosan – reakciósnak tekintett politikai vezetőt látunk mi baloldaliak, aközben támogatói olyasvalamit nyertek benne, ami az MDF letérdelése óta nem volt jellemző a jobbközépre: egy karizmatikus, és sikeres politikai vezetőt.

Ezt az esélyt, amit a főleg vidéki és budai jobbos bázis, mint reményt kapott meg az utóbbi hónapban, most érthető módon foggal-körömmel őrzik. Ahogyan őrzik a baloldali és zöld követeléseket a választási politikában érvényesíteni próbáló rendszerkritikus balosok is a reményt, hogy Karácsonnyal még mindig át lehet ezt valahogyan kalapálni sikeres Fidesz elleni kampánnyá, még ha az előválasztás rá is mutatott az ellenzék érzelmileg töltött széttöredezettségére.

Ha azonban a megegyezést nem követi nagyon rövidesen egyértelmű visszalépés, – Karácsony mégis a második lett, tehát ez minden emberi számítás szerint Márki-Zay feladata lenne – akkor azzal eljátsszuk az utolsó esélyt is arra, hogy a közeljövőben egy szép napon politikai programjaink Orbán Viktor és a Gyurcsány-Dobrev páros főszereplése nélkül, iszonyatosan erős és nyomasztó politikai karaktereik árnyékából kikerülve is megütközzenek majd egymással.

És akkor a most már, mint csupán politikai-televíziós megmondóemberként szereplő Vona Gábor után mi is mehetünk vissza szép cikkekben megírni, hogy mi mindent kellene másképp csinálni majd az ötödik Orbán-kormány alatt és után.

Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől
Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek