A női kvóták után az ellenzéki romakvóta sem oldana meg semmit

Márki-Zay Péter az RTL-vitán bedobta, hogy legyen legalább három roma jelölt a listán, de épp magát cáfolta meg Farkas Flórián emlegetésével. Nemi- és rasszkvóták helyett, ha egy új kormány érteni akarja a társadalmat, meg kell barátkoznia az autonóm civilekkel.

Ironikus, de érthető, ha az ember a politikában azokkal a jelöltekkel vitázik a legtöbbet mondjuk egy ilyen publicisztika formájában, aki talán értékrendben még a legközelebb áll hozzá. Jobboldali liberálisként azzal, amit Márki-Zay Péter az adóztatásról és a piacról gondol, nagyjából egyetértek, a vásárhelyi felzárkóztató program tényleg példaértékű. Ugyanakkor amikor a melegekről elkezd beszélni, a fejemet fogom, a pénteki RTL-es tévévitában pedig új szintre sikerült emelnie az értelmetlen kvótamantrát.

Nevezetesen bejelentette, hogy szeretné, ha a közös ellenzéki listán legalább három roma képviselő kapna helyet, hogy így képviselje a romák problémáit. Bár mintha a következő mondatában Farkas Flórián emlegetésével pont önmagát cáfolta volna meg.

Ő éles kritikával úgy fogalmazott, hogy egyetlen egy romát tudott az Orbán-kormány felzárkóztatni, Farkas Flóriánt. Az ő személye ugyanakkor éppen arra jó példa, hogy bár elvben jól hangzik, hogy roma képviselők be tudják vinni a magyar romák problémáit a törvényhozásba, egy ilyen elvárást nagyon könnyű három pártkáderrel teljesíteni, akik történetesen roma származásúak.

Ahogyan a női kvótát támogatókkal szemben is úgy szoktam érvelni: ott ül a parlamentben Dúró Dóra, Novák Katalin, korábban ott volt Hoffmann Rózsa és még sorolhatnám. Mind nők – és vajon mennyit tettek nőtársaik esélyegyenlőségéért?

Az emancipáció nem erről szólt

Szemben számos más, egyébként férfi politikus benyújtott jóval értelmesebb, a nők helyzetén segítő javaslattal – mondjuk, hogy ratifikáljuk már végre azt az istenverte isztambuli egyezményt –,

nem gondolom, hogy a nőknél működne az, hogy a nőnemű politikusok jelenléte automatikusan jelentheti a női egyenjogúság értelmes és hiteles képviseletét.

Ugyanígy talán Márki-Zay, aki szerintem még mindig a baloldali összefogás kvótajobboldalija, együtt tud érezni Farkas Flóriánnal, aki pontosan ugyanolyan korrupt NER-káder, mint bármelyik társa, de ez alapján a gondolatmenet alapján segítenie kellene a romák helyzetének megoldását, mert odaültették „díszcigánynak” a politikai életbe. Márki-Zay most ugyanezt tenné meg a saját oldalán. Elhiszem, hogy ő jó szándékkal szeretné ezt megvalósítani, de nem hiszem, hogy ez sokat segítene. 

A modern emancipáció épp azt kéne, hogy jelentse, hogy az emberek neme, származása, szexuális orientációja – könyörgöm, ki ne találja valaki, hogy legalább öt meleg képviselőjelöltjük is legyen, mert akkor tényleg elmegyek Fornettit árulni – nem számít. A politikában, ahol tartalmi kérdésekről kéne vitázni, nem a személyek teljesen érdektelen személyes mögöttes tartalmáról a vallási szokásoktól a gasztronómiai preferenciákig pedig pláne ez a helyzet, legalábbis ez kéne, hogy legyen.

Dobrev Klára sem bírta ki, hogy a szokásos közhelyet ne süsse el az integrációra jobban alkalmas női jelöltekről. Ilyenkor én mindig azon gondolkodom, hogy

ha valaki arról beszélne, hogy mondjuk egy férfi jelölt jobban képes átlátni a gazdaságpolitikát, a nyugati twitterezők fél másodperc alatt szétszednék és már élő adásban szórna hamut a fejére a CNN-en, de valahogy ugyanez fordítva sohasem probléma.

Kvóták helyett civil kapcsolatok

Egy jó gondolat ezzel kapcsolatosan azonban mindenképp elhangzott a vita során, többektől is.

Ez pedig a civilekkel, szakmai szervezetekkel való egyeztetés, amit nagyon remélem, egy esetleges kormányváltás után is komolyan is fognak gondolni – elvégre ellenzékből nagyon könnyű szeretni a civileket.

Úgy gondolom, a megoldás tehát nem az, hogy beültetünk néhány, valamilyen nemi jegyekkel vagy valamilyen rasszjegyekkel rendelkező embert a képviselői székek százalékosan meghatározott részébe, és várjuk a csodát. Nagyon egyszerű a képlet: ha az ország vezetése nem szeretne teljesen eltávolodni a valóságtól és szeretné becsatornázni egy-egy társadalmi csoport problémáit: meg kell hallgatni az önszerveződéseiket. A roma szervezeteket, a diákszervezeteket, a tanárok szakszervezeteit, az orvosok szakmai szövetségeit és így tovább.

Ehhez persze majd az kell, hogy ha tényleg kormányra tudna kerülni ez az összefogás, akkor ne féljenek a társadalom önszerveződésétől, amelyet a nem éppen stabil pozícióban lévő politikai vezetők általában a saját hatalmukra nézve veszélyesnek szoktak tartani.

Ennél persze sokkal könnyebb feltenni három romát és tíz nőt arra a listára, akik mind a mi embereink.