A nagy Jobbik-sejtés

Seres László

Szerző:
Seres László

2021.09.24. 09:02

A kormányváltás érdekében a baloldali ellenzék szembeköpi a saját ígéreteit, morálját, megszegi a közösen elfogadott ellenzéki együttműködési dokumentumot, és nagy ívben tesz a rasszizmus áldozataira.

Mintha csak tegnap történt volna: egy jobbikos országgyűlési képviselőről kiderült, hogy 2011-ben beleköpött a holokauszt áldozatainak emléket állító Duna-parti vascipők egyikébe. „Ma délután egy kis feltöltődésre vágytam, ezért meglátogattam a Duna-parton, a képen látható vidám helyet. A kép a cipőbe köpés után készült. Mindenkinek ajánlom, hogy ha szomorú vagy fáradt, látogasson el ide, megjön a kedve folytatni a munkát, amit őseink sajnos nem fejeztek be!” – írta derűs kommentjében Kulcsár Gergely.

Az ügyet 2015-ben a DK robbantotta, arra kérve a legfőbb ügyészt, hogy indítson vizsgálatot a parlamenti náci ügyében. Gréczy Zsolt akkori szóvivő közölte: „egyszer és mindenkorra le kell számolni azzal, hogy a Jobbikot bárki is szalonképes pártnak tekinti. A Jobbikkal nem tárgyalni kell, a pártnak azokat a képviselőit, akik ilyen nézeteket vallanak, egész egyszerűen ki kell iktatni a közéletből”.

A Jobbik azzal zárta le a maguk részéről az ügyet, hogy Kulcsár „megbánta a tettét, amit hirtelen felindulásból követett el”, különben is, ez egy „négy évvel ezelőtti magánlevelezés”. A párt azonban csak 2020-ban engedte el Kulcsár kezét. Egy évvel korábban még a Momentum és az LMP támogatásával indult volna egyéni jelöltként Debrecenben (mondván, mindenki változhat, kapnia kell egy esélyt), de visszalépett, majd 2020 májusában ki is rakták a pártból.

Hogy mindez miért érdekes ma? Mert nemcsak az állítólag nácitlanított Jobbik működésmódjára, de a fent említett baloldali pártok mai hárító mechanizmusaira, képmutatására is szépen rávilágít.

A Jobbikot ők segítették hatalomrakerülési célból szalonképessé tenni, együttműködnek vele, a nem is olyan régen még náci nézeteket vallókat pedig nem kiiktatják a közéletből, hanem beiktatják közös képviselőjelöltnek.

Egy bocsánatkérés, és el van intézve

Néhány nappal ezelőtt az MSZP nagyon meglepődött: megtudták, hogy a veszprémi jobbikos ellenzéki jelölt korábban „antiszemita, rasszista nyilatkozatokat tett”, olyanokat, amelyek „a magyarországi zsidóságot és a magyarországi romákat is sértő, negatív színben tünteti fel, velük szemben ellenséges környezetet teremt”, ezért visszahívatnák. Nahát.

Készséggel elhiszem az MSZP-nek, hogy konkrétan Süle Zsolt korábbi posztírói munkásságáról most jutottak információkhoz, de ha ez elvi probléma számukra, akkor talán korábban kellett volna felébredni. (Kicsit off, de MSZP és hitelesség tárgykörben idetartozik, hogy a minap egy állítólag sikkasztó szabolcsi jobbikos jelölt visszahívására is felszólítottak, miközben Zuglóban máig kiállnak az ismert, minimum korrupciógyanús jelöltjük mellett.)

Teljesen érthetetlen ez az antiszemitizmus és cigányellenesség miatti felháborodás azért is, mert Fejér megyében az MSZP most is támogatja a jobbikos Kálló Gergelyt, aki egy 2018-as levelében tiszteletét fejezte ki a neonáci Betyárseregnek, tavaly ősszel pedig teljes mellszélességgel kiállt a szintén jobbikos Bíró László mellett a szerencsi időközi választáson, együtt is fotózkodtak vele, affirmatív jelleggel.

Bíró volt az, aki „tetűcsúzdásoknak” nevezte az ortodox zsidókat, „Judapestnek” a fővárost,

meg olyanokat posztolt, hogy „kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufeminizált kozmopolita rablás kifizetését”.

Mindez akkor nem volt gond, de olyannyira nem, hogy bár Bíró végül elbukta a körzetet, idén ismét ő lett volna a közös jelölt az ellenzéki előválasztáson. Ebből végül azért nem lett semmi, mert – a baloldali pártokat lealázó módon – ő maga lépett vissza, tehát nem őt mondatták le.

Bíró ügye az a csepp, amely az egész tengert szemlélteti: a baloldal minden további nélkül elfogadja az érintett politikus hol felületes („A bűnömért bocsánatot kérek mindazoktól, akiket megbántottam”), hol csak odavetett, hol semmilyen magyarázatát, bocsánatkérését, amely mögött nyoma sincs az önreflexiónak, a gyászmunkának, a múlt feldolgozásának. Fontosabb dolguk van, kormányt kell váltani.

A múltat végképp elfeledni

Emberek változnak, sőt, néha egész pártok is. Radikális politikusok képesek voltak magukba nézni és leszámolni a múltjukkal, posztfasiszta és posztkommunista európai pártok sora bizonyította, hogy helyük van a demokraták között. Ehhez azonban nagy belső őszinteség, erős önkritika, a miértek és a hogyanok feldolgozása szükséges – legfőképpen pedig idő.

Tehát ez nem úgy megy, hogy valami kiderül rólam, és akkor gyorsan kiposztolom, hogy bocsesz.

Nem tudok róla, hogy a baloldali összefogás valaha megkérdezte volna Jakab Péter miniszterelnök-jelölttől, hogy értette azt, hogy „a magyar nemzet semmivel sem tartozik a zsidóságnak. Se bűnbánattal, se jóvátétellel"? Ezt írta ugyanis pár éve Köves Slomónak, kicsit kioktatva a rabbit arról, hogy „itt lenne végre az ideje annak is, hogy a magyarországi zsidóság és különösen annak vezető rétege magába szálljon”.

Mivel a baloldal úgy ítélte meg, hogy a Jobbik nélkül képtelen leváltani a NER-t, lévén vidéken Jakabék erősek, hallgatólagosan, de teljesen egyértelműen felülírták eddigi erkölcsi normáikat. Valamint saját tavaly elfogadott, A korszakváltás garanciái c. dokumentumukat, amely pedig kerek perec leszögezi: „A közös listát állító pártok határozottan elutasítják olyan képviselőjelöltek támogatását, akik emberi méltóságot sértő kijelentéseik (…) vagy egyéb törvénysértő tevékenységük miatt nem méltók a korszakváltást akaró választópolgárok bizalmára”.

Az ózdi jobbikos-DK-s jelölttől, Farkas Péter Barnabás alpolgármestertől, aki 2018-ban Lengyelországban zsidóellenes feliratok előtt lendítette a karját félreérthetetlen módon, egyelőre csak a Momentum vonta meg a bizalmát. Nem láttam viszont, hogy visszavonták volna Békésben Stummer János támogatását, ez a jobbikos politikus Budapesten többször is résztvett a neonáci Kitörés emléktúrán.

Best of összefogás

Sopronban a Momentum simán támogatja Brenner Kolomant is, azt a jobbikos képviselőt, aki még idén májusban is megvédte (az egyébként DK-támogatású) Gyöngyösi Márton elhíresült zsidólistázós beszédét, és aki a Jobbik korábbi antiszemita megnyilvánulásait „a magyar társadalom immunreakciójaként” magyarázta. Teljes joggal állapította meg erről a Tett és Védelem Alapítvány (TEV): „a szókapcsolat azt feltételezi, hogy a zsidóság valamifajta vírus vagy kórokozó, amelyre a magyar társadalomnak reagálnia kellett.”

A DK támogatásával máig előválasztási jelölt lehet Szentendrén Pál Gábor jobbikos önkormányzati képviselő, aki 2012-ben közölte: nem tartja háborús bűnösnek a kassai zsidók deportálásában résztvett Csatáry László egykori rendőrtisztet, és aki még tavaly is Izrael-gyűlölő posztot tett közzé a Facebookon. A napokban kiszivárogtak korábbi mailjei is, ezekben izraeli „faji törvényekről” delirál, „főkajmánoknak” nevezi a Zsidó Világkongresszus képviselőit és főrabbikat, „undorító tájidegen népségnek” a zsidókat,

máshol megjegyzi: „nekem az eddigi elnevezések, LMP-becézések közül a LáMPaernyő tetszett a legjobban”. Pál Gábor az LMP támogatását is élvezi.

A mai napig Dobrev Klára közös fotós személyes támogatásával előválasztási jelölt a veszprémi Rig Lajos, aki pár éve még úgy vélekedett, hogy a cigányságot a zsidók biológiai fegyverként használják, egyébként is előszeretettel posztolt cigányellenes tartalmakat, és aki a testére az SS-szlogenre emlékeztető „hűség és becsület” szavakat tetováltatta. Biztos nagyon megbánta ő is az egészet, de sajnos szita az agyam, nem emlékszem markáns önostorozásra és azt követő visszalépésre.

Ugyancsak a DK támogatja Budapest egyik körzetében Szilágyi Györgyöt, a Jobbik alelnökét, aki alig pár éve még „magyarellenes szervezetnek” nevezte és betiltani javasolta a Simon Wiesenthal Központot, éspedig azért, mert az elítélte azokat a magyar ultrákat, akik Csatáry Lászlót éltető molinót lengettek egy focimeccsen. Szegeden pedig Gyurcsányék pártja a nettó neonáci Tóth Péter mögött áll, aki zsidózott, cigányozott, a melegeket pedig „genetikai hulladéknak” nevezte.

Mire jó ez?

Mit üzennek a baloldali összefogás pártjai ennyi elvtelen kompromisszummal, ennyi önszembeköpéssel? A választók millióin belül pedig mit üzennek a közvetlenül érintetteknek, a rasszizmus, az antiszemitizmus áldozatainak? Már azon túl, hogy bocs, de a kormányváltás érdekében lesztek szívesek ezt is szépen lenyelni?

Üzennek ők sok mindent, szabadságot, demokráciát, jogállamot – és azt, hogy mindezt éppolyan komolyan veszik, mint az antirasszizmust.

Seres László
Seres László vendégszerző
Újságíró, az egyéni jogok, a szabad piac és a limitált kormányzat híve. Blogja Az individualista.
olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek