Első fokon nyert a bíróságon Galavits Patrik a Táncművészeti Egyetem volt tanára ellen

2021.09.21. 13:00

Az Azonnali korábbi munkatársa ellen rágalmazás miatt tett büntetőfeljelentést Sebestyén Csaba balettmester. A bíróság felmentette a vádak alól, az ügy Sebestyén fellebbezése után másodfokon folytatódik.

Első fokon nyert a bíróságon Galavits Patrik a Táncművészeti Egyetem volt tanára ellen

Az Azonnali korábbi újságírója, Galavits Patrik még 2020-ban az Azonnalin cikksorozatában részletesen beszámolt a Magyar Táncművészeti Főiskolán (ma Egyetem, MTE) növendékek ellen elkövetett visszaélésekről. Ebben Sebestyén Csaba balettmesterről két korábbi növendék is azt állította, hogy szexuálisan bántalmazta őket, majd a cikksorozat egy később megjelent interjújában Perlusz Sándor volt balettmester is hasonló visszaélésekre emlékezett vissza, illetve állította – mint később kiderült, tévesen –, hogy Sebestyént ezek miatt el is bocsátották az intézményből. Perlusz a fiúk zaklatásáról szóló állításait ugyanakkor nem vonta vissza. 

A cikkek miatt Sebestyén – akivel a cikkek megjelenése után közös megegyezéssel szerződést bontott az MTE – 2020. augusztus 31-én rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tett korábbi újságírónk, Galavits Patrik ellen.

A bíróság most első fokon úgy határozott, volt munkatársunk a sajtó- és közösségi etikát is figyelembe véve járt el, amikor a cikkeket megírta, ezért nem követett el bűncselekményt.

A Sebestyén által megállapítani kért rágalmazás tényállását sem állapították meg vele szemben. Emiatt Sebestyén Csabát 10 000 forint perköltség megfizetésére is kötelezték. A bíróság határozata ellen Sebestyén jogi képviselője fellebbezett, így az ügy másodfokon folytatódik majd.

Az Azonnali még 2020. július 27-én tette közzé azt a tényfeltáró cikket, amelyben az egykori Magyar Táncművészeti Főiskola több volt növendéke egy már elhunyt balettmester mellett Sebestyén Csabáról is súlyos állításokat fogalmazott meg. Egyikük, akit a cikkben Dávidnak neveznek, például arról számolt: „Beállított Sebestyén a hófehér terepjárójával és a klumpájával. Megmasszírozta a lábamat, aztán feljebb csúszott a keze, majd elkezdte fogdosni a péniszemet. Halálra rémültem, nyikkanni sem mertem. A rendszerszintű félelem ekkor már ennyire belénk ivódott.”

Később ő ugyan azt mondta, leállította Sebestyént, a mester azonban a lelkére kötötte, „nehogy megmondd ezt anyádnak, mert engem lecsuknak!”

A cikkben Dánielnek nevezett egykori növendék pedig azt a történetet ismertette, amikor a mester felhívta a lakására, iszogatott a mesterrel, aki végül kikezdett vele és szexális abúzusra került sor.

A cikksorozatot 2021 januárjában az év legjobb oknyomozó újságírói anyagainak díjátadóján a Transparency Soma-díj zsűrije a kiemelkedő munkák között méltatta, míg 2020 augusztusában a Minőségi Újságírás-díj kiemelt munkái közé soroltak.

Galavits: Az ítélet nem rólam vagy az Azonnaliról, hanem az áldozatokról szól

Telefonon elértük a cikkek szerzőit is, aki már nem dolgozik a szerkesztőségben. Elmondta, mivel a mostani ügy alapja egy büntetőfeljelentés volt, ezért a bíróság most azt vizsgálta, ő mint újságíró etikusan járt-e el a cikk elkészítése közben, tehát hogy jókor, és jó kérdéseket küldött-e el Sebestyén Csabának, és időben biztosította-e neki a megszólalás lehetőségét. Ezzel kapcsolatban a bíró az ügyben úgy látta, kollégánk

az újságírói etikának és a köznapi etikának megfelelően járt el munkájának végzése során.

Az ítélettel kapcsolatban Galavits elmondta, a végső konklúziókkal érdemes a másodfokú ítéletet kivárni, ugyanakkor hangsúlyozta: a mostani ítélet „nem az Azonnaliról és nem is Galavits Patrikról szólt, hanem azokról a volt növendékekről, akiket többek között Sebestyén Csaba is bántott.”

Kiemelte, szerinte ebből nem bírósági ügyet kellett volna csinálnia a Sebestyénnek, hanem elsősorban eleve válaszolnia kellett volna a cikk készítése során neki feltett újságírói kérdésekre vagy később élni a felkínált interjú lehetőségével – de egyikkel sem élt.

Mivel azonban a bűncselekmények, amelyeket cikkében részletezett, Galavits szerint már elévültek, „Sebestyénnek ezenkívül lett volna arra is lehetősége, hogy odafordul azokhoz a volt növendékekhez, akiket bántott, akiknek a mai napig maradandó sérülései vannak emiatt és megpróbál tőlük bocsánatot kérni.”

Galavits – aki egyben megköszönte az Azonnali és védője, dr. Hegedűs Antal segítségét – hozzátette, a tárgyaláson az utolsó szó jogán ismét felajánlotta Sebestyén Csabának az interjú lehetőségét. Annak ellenére, hogy már más sajtóterméknél dolgozik, erre továbbra is várja az érintett válaszát.

A cikkek miatt egy másik balettmester, a Kossuth-díjas, korábban az Operaház balettigazgatójaként is dolgozó Keveházi Gábor az Azonnali ellen sajtópert indított. Abban az ügyben még nem született ítélet.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek