Több száz embert előállítottak az erőszakos ausztrál lezárásellenes tüntetések után Melbourne-ben és Sidney-ben

2021.09.19. 07:55

A rendőrök barikádokkal és ellenőrző pontokkal teljesen elzárták Melbourne központját, de így is hétszázan összegyűltek a lezárások ellen tüntetni, a demonstrálók összecsaptak a rendőrökkel. A Melbourne-fővárosú Victoria állam kormányfője szerint ha a novemberi ünnepnapnak számító lóverseny idejére elérik a 80%-os átoltottságot, lehet tömeg a rendezvényen.

Több száz embert előállítottak az erőszakos ausztrál lezárásellenes tüntetések után Melbourne-ben és Sidney-ben

Szombaton az ausztrál rendőrség 235 embert letartóztatott Melbourne-ben és 32 embert Sidney-ben nem engedélyezett lezárásellenes tüntetéseket követően, ahol több rendőr is megsérült a tüntetőkkel való összecsapások során, jelentette a Reuters. Ehhez a helyi 9News azt teszi hozzá, hogy egymillió dollárnyi (300 millió forintnyi) bírságot is kiszabtak a résztvevőkre.

A hatósági beszámoló alapján hat rendőrnek volt szüksége kórházi ellátásra, miután – ahogyan azt tévés kamerafelvételek is mutatják – többüket a földre lökték és megtaposták.

A hírügynökség összegzése szerint nagyjából hétszázan törték át annak a kétezer rendőrnek a gyűrűjét Melbourne-ben, akik

teljesen elzárták a városközpontot ellenőrzési pontokat és barikádokat felállítva városszerte.

A tömegközlekedést és az autómegosztó szolgáltatásokat felfüggesztették erre az időre. Sidney-ben is a tömegoszlató tisztek, autópálya-járőrök, nyomozók és közrendőrök is kinn voltak megakadályozni, hogy nagyobb tiltakozó tömeg gyülekezzen. 

Óvatos nyitás több hetes lezárás után

Ausztráliában hetek óta kemény lezárások vannak a delta variáns megjelenése miatt. A Melbourne-fővárosú Victoria állam kormányfője Daniel Andrews legfrissebb bejelentésében azt mondta, hamarosan nyilvánosságra hozzák a 230 napos lezárás utáni újranyitási tervet, ugyanakkor

elmondása szerint, ha most, amikor csupán 45 százalék kapta meg mindkét oltást, nyitnának, annak katasztrofális következményei lennének.

Kiemelte, hogy a nyitás ütemtervét az ország egészségügyi rendszerére gyakorolt hatások szerint fogják megvizsgálni. Hozzátéve, hogy ha a Melbourne-ben hivatalos ünnepnapnak számító népszerű lóverseny, a Melbourne Cup november 2-i napjáig elérik a 80 százalékos átoltottságot mindkét dózissal, akkor van rá esély, hogy lehessenek szurkoló tömegek a Flemington Lóversenypályán.

Azt még nem tudta megmondani, pontosan mekkora tömegek, de szerinte ez egy üzenet lehet, hogy az állam el tudta kezdeni a nyitást. Ha a 80 százalék legalább az első oltást megkapta, a melbourne-iek újra sportolhatnak szabadtéren, ugyanakkor a piknikekre vonatkozó létszámkorlátozások megmaradnak, ezzel együtt a régióban a fodrászatokban és a szépségszalonokban már nem kell maszkot viselni.

Zéró covid-politika és folyamatos lezárások

Mint korábban részletesen beszámoltunk róla, Ausztráliában elég szigorú korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány miatt: például az ország fővárosában, Canberrában azért rendeltek el egyhetes lockdownt még korábban, mert egy év után találtak egy új fertőzöttet.

A járvány kezdete óta Ausztráliában eddig összesen 85 648 embernél mutatták ki a koronavírust, akik közül 1162-en vesztették életüket, míg 63 378 ember felgyógyult a betegségből. A nyugati országokhoz képest alacsony fertőzöttség annak köszönhető, hogy Ausztráliában nagyon szigorú korlátozásokat vezetnek be, ha valahol egy fertőzöttet találnak, így Ausztráliában már a lockdown válik az általános normává.

És egy ideig még bizonyára az ausztrálok életének a részei maradnak azok, ugyanis a jobbközép liberális miniszterelnök, Scott Morrison még július végén jelentette be, hogy

amíg nem érik el a 70 százalékos átoltottságot, addig a szövetségi és az állami döntéshozók is lezárásokat vezethetnek be.

Jelenleg ez pedig elég távolinak tűnik: az ausztrálok mindössze 57,27 százaléka kapott legalább egy oltást, közülük 36,01 százaléknyian megkapták már a másodikat is.

A Guardian számításai szerint a 70 százalékos átoltottságot október 29-én, míg a 80 százalékos átoltottságot november 14-én érhetik el a jelenlegi trendek alapján, míg egy korábbi közvélemény-kutatás azt mérte fel, hogy az ausztrálok 89 százaléka tervezi beoltatni magát.

De hogy néz ki az ausztráliai járványkezelés? Miért zárják le az egész országot pár új fertőzött miatt? És hogyan viselik ezt a helyiek? Egy Melborune-ben élő magyarral kibeszéltük!

CÍMLAPKÉP: Farkasszemet néznek egymással a melbourne-i tüntetők és a rendőrök, forrás: @OzraeliAvi / Twitter

Tarnay Kristóf Ábel
Tarnay Kristóf Ábel az Azonnali újságírója

Újságíró, jobboldali liberális gondolkodó, volt diákaktivista. Szereti a szabadságot, az alternatív rockot és a jó kraftsöröket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek