Egy árulás eredménye: formálisan is vége Bugár Béla egykor ígéretes projektjének, a Most-Hídnak

A létrejötte óta árulózott Híd valóban elkövetett egy árulást, de nem azt, amivel vádolják: a saját választóit és velük a saját lényegét árulta el.

Szombaton a Most-Híd párt kongresszusa kimondta a párt megszűnését és betagozódását a szlovákiai magyarok új közös pártjába, a Szövetségbe, amit az Összefogással és az MKP-val hoznak létre.

Bár az új pártban platformként mindhárom párt tovább viszi a saját identitását, vagyis elméletileg a Szövetségen belül a Híd is tovább él, Bugár Béla egykori pártja valójában már a 2020-as választáson kimúlt, amikor nemhogy a parlamentbe jutást jelentő öt százalékot, de még az állami támogatáshoz szükséges három százalékot sem sikerült megugrania.

Formálisan azonban szombaton ért véget Bugár Bélának a szlovákiai magyar politikát fejtetőre állító, sikerprojektnek indult kísérlete, aminek története a szlovákiai magyar politika elmúlt évtizedének szomorú története is egyben.

Emlékezzünk hát vissza rá, miért lehetett volna kiemelkedő projekt a Most-Híd, miért nem lett az, miért nem igaz az árulás vádja, amivel kezdettől fogva illeték Bugár Bélát, a Híd politikusait és még a szavazóit is; és miért igaz mégis másként.

A normalitás pártja lehetett volna

A deklaráltan a magyar-szlovák megbékélést és együttműködést a céljául kitűző Most-Híd azzal az evidenciával ment szembe, ami valójában torzulás.

Míg sokan természetesenek veszik a trianoni utódállamokban a többségi nemzet és a magyar kisebbség szembenállását, ez valójában egy negatív irányú kilengés.

A tizenkilencedik századi magyarosító politika, a részben ebből következő első világháború utáni rendezés, és a huszadik század ebből következő megannyi traumája elfedi és természetesnek láttatja, hogy a magyarokat utálják a szlovákok, az ukránok, a románok, a szerbek – és egy részük valóban utálja a magyarokat, ez végülis teljesen természetes, mint ahogy a magyarok egy része is utálja őket.

A valóság azonban az, hogy ezek a népek évszázadokon keresztül különösebb gond nélkül tudtak egymás mellett élni és együttműködni,

és amikor a nacionalista trendek helyett ennek létrejönnek a keretei, a természetes együttműködés mikroszinten egyből működni is kezd. Elég csak megnézni, mennyire magától értetődő sok szlováknak is Budapestre járni, vagy egyenes ott élni és dolgozni, ahogy a tátrai síparadicsomok is jelentős részben a magyarországi turistákból élnek, és akkor még nem beszéltünk Pozsony vagy Kassa határon átnyúló agglomerációjáról, vagy arról, hogy az ezt a két várost összekötő autópálya magától értetődő módon Budapesten keresztül vezet.

Amikor a Most-Híd a magyarok és a szlovákok együttműködését hirdette,

ezt a normalitást hirdette, amire valójában mindenki vágyik, aki nem csupán a leginkább öröklött sérelmein keresztül képes magát meghatározni.

A pökhendiség pártja lett

Amikor a korábbi MKP-elnök Bugár Béla és körülötte lévő politikusok az MKP-t otthagyva megalapították a Most-Hidat, az magától értetődően felborította a szlovákiai magyar politikát. Az szlovákiai magyar politikai palettán addig monopolhelyzetben lévő MKP nem tudott mit kezdeni az új versenyhelyzettel, és miután 2010-ben a parlamentbe sem tudott bejutni, szemben a magabiztos 8,13 százalékos eredményt hozó Híddal, végleg beleálltak a Híd árulózásába.

Sajnos a Híd sem tudott elegáns lenni:

míg magát a haladó polgári értékek letéteményeseként határozta meg, az MKP-t retrográdnak, nacionalistának, melldöngetőnek és kompromisszumképtelennek láttatta, akivel nem lehet eredményeket elérni Szlovákiában.

Az eredmények felmutatása sajnos a Hídnak sem jött össze, részben külső okok miatt: a jobboldali Radičová-kormány, aminek a tagja volt, 2011-ben megbukott, a 2012-es előrehozott választást pedig úgy megnyerte Robert Fico, hogy egyedül alakított kormányt.

A Hídnak a rövid kormányciklusban ideje, utána ellenzékben lehetősége sem volt arra, hogy eredményeket mutasson fel a magyarok számára.

Maradt tehát számára is a „mi vagyunk a haladók, ti vagytok a maradiak” identitásharca, amire szépen rá lehetett illeszteni a Magyországról importált kultúrharcot is, amiben a MKP – ami a Fidesz stratégiai partnere – lett a „jobboldali-konzervatív”, a Híd meg a „balliberális”, miközben egyébként Bugár pártja is jobbközép-liberális, polgári párt volt, aminek az EP-képviselője a Néppárt frakciójában ült az MKP és a Fidesz EP-képviselőivel. Vagy – ahogy Techet Péter írta – a Híd egyszerre volt a szlovákiai SZDSZ és FKGP, hiszen a magyar liberálisok és többes indentitásúak mellett egyszerre szólította meg a városi szlovák liberálisokat és a konzervatívabb vidéki magyarokat egy részét is.

Az eredménytelenség és az MKP-val való iszapbirkózás megbosszulta magát: a 2010-es magabiztos bő 8 százalék után 2012-ben már csak szűk 7 százalékkal jutott be a Híd a parlamentbe, négy évnyi ellenzéki politizálás után pedig 2016-ban már csak 6,5 százalékot kapott.

Az opportunizmus pártja lett

És akkor jött el az a pillanat, amit a Hídnál akkor sokan a lehetőség megragadásaként és a pragmatizmus lépéseként értékeltek (és sokan azóta is annak látják):

a Híd 2016-ban koalícióra lépett Robert Fico Smer-jével és a nacionalista SNS-szel.

A lehetőség megragadásának azért, mert egy pártnak a kormány részeként összehasonlíthatatlanul több lehetősége van eredményeket elérni és felmutatni, mint ellenzékben – különösen amikor a többséghez képest speciálisabb igényekkel rendelkező kisebbséget is képviselnek.

A pragmatizmus lépésének pedig azért, mert a Híd szerint a koalícióra lépéssel egyben azt is megakadályozták, hogy a váratlanul 8 százalékkal a parlamentbe jutó radikális jobboldalt emelje be Fico a kormányba – na meg nyilván azért is, mert egy csomó forrás elosztása került a Híd politikusainak ellenőrzése alá.

A Híd azonban mégiscsak azzal az SNS-szel lépett koalícióra, amit – bár az új pártelnök Andrej Danko vezetése alatt eddigre megszelídült – korábban a magyarellenes kirohanásairól ismert ultranacionalista Ján Slota vezetett, és azzal Smerrel, aminek az első, 2006 és 2010 közötti kormányciklusa alatt magyar diáklányt vertek meg Nyitrán – ezt Fico és a belügyminisztere személyesen nevezte kitalációnak –; a rendőrség pedig indokolatlanul brutálisan verte szét a dunaszerdahelyi focicsapat, a DAC szurkolóit.

A Híd a szlovák szavazóinak jelentős részét már ekkor elveszítette,

de végleg akkor írta le magát, amikor a Kuciak-gyilkosság után sem lépett ki a koalícióból, és biztosította, hogy ha Fico le is mondott a miniszterelnöki pozícióról, a koalíció kihúzza a ciklus végéig.

Így lett a Híd az opportunizmus pártja, Bugár Béla, Szlovákia egyik legelismertebb, a szlovákok körében is népszerű politikusából az elvtelenség példaképe.

Egy meg nem történt árulás utólagos igazolása

A Híd létrehozását az MKP-sok mindközönségesen árulásként értelmezték, vagy azért, mert ezzel Bugár megosztotta a magyarokat, vagy azért, mert a szlovákokkal közösködött, amit az MKP-sok önfeladásként és az asszimiláció melegágyaként értékeltek – vagy mindkettő miatt egyszerre.

Azzal, hogy 2020-ban egyetlen magyar párt sem jutott be a parlamentbe, a magyarság megosztásának vádja beigazolódni látszik, hiszen akár egyenesnek is tűnhet a Híd létrehozásától az ide vezető út; a Híd kibukását a parlamentből meg akár a magyar-szlovák együttműködés kudarcaként is lehet értelmezni.

Azonban mindkettő tévedés.

Valóban sokkal nagyobb kihívás mással is versenyezni egy szűk közösség szavazataiért, de matematikailag nem lett volna lehetetlen, hogy a magyarok két pártot is bejuttassanak a parlamentbe.

A Híd kiválásával létrejött versenyhelyzet akár lendületet is adhatott volna az MKP-nak a megújulásra, ha a politikusai képesek lettek volna rá a sértődésnél és az árulózásnál komolyabb választ adni.

És ha az MKP ezt a lehetőséget el is szalasztotta, legalább a Híd megtehette volna, hogy nem száll bele ebbe az iszapbirkózásba, és végső soron sikerülhetett volna neki az, amire valószínűleg Bugárék számítottak: hogy idővel az MKP szavazóinak nagy része átpártol hozzájuk.

A Híd parlamentből kibukása pedig nem a magyar-szlovák együttműködés kudarca, hanem az opportunista politikáé:

az árulással vádolt Híd végül tényleg elkövetett egy másik árulást: a saját választóit árulta el és az egyetlen helyes politikát, amivel a magyarok eredményt tudnak elérni Szlovákiában:

hogy úgy működjenek együtt a szlovákokkal, hogy nem csak tőlük várják el, hogy egyenrangúnak tekintsék a magyarokat, hanem a magyarok is egyenrangúnak tekintik a szlovákokat.

Ennek lehetőségét sem a mostani MKP, sem az Összefogás nem zárja ki. Csak bízhatunk abban, hogy még ha nem is olyan egyértelműen kimondva, mint ahogy azt a Híd tette, legalább annyiban tovább él majd a Híd alapszellemisége, hogy a Szövetség is képes lesz szlovák partnereket találni a céljai eléréséhez, és abban sikeresebb – és kevésbé opportunista – lesz, mint a Híd volt.

Hozzászólnál? Vitáznál? Válaszolnál? Írj!