Mennyien mennek el szavazni az ellenzéki előválasztáson?

2021.09.18. 13:00

Technikai hibával, ám elindult szombaton az ellenzéki előválasztás. A Republikon Intézet szerint az elkövetkezendő héten 550-650 ezer ember mehet el szavazni, de szerintük az ellenzék már a 400 ezer résztvevő után is sikernek könyvelhetné el az előválasztást.

Mennyien mennek el szavazni az ellenzéki előválasztáson?

Szeptember 18-án kezdődött el az ellenzéki előválasztás első fordulója, ahol a szavazók arról dönthetnek 95 körzetben – mivel 11 választókörzetben csak egy jelöltre lehet szavazni –, hogy ki legyen a Fidesz-KDNP kihívója a 2022-es választáson, illetve ki legyen a közös miniszterelnök-jelölt. Utóbbi kapcsán ha egy jelölt sem szerzi meg az első fordulóban a többséget, akkor második fordulóban a három legtöbb szavazatot kapó jelölt mérkőzik meg ismét.

 Az előválasztás szombaton technikai problémával indult,

ugyanis az informatikai rendszer nem bírta a terhelést, ezért közel három óráig állt a szavazás.

Az úgytudjuk.hu értesülései szerint informatikai rendszer már a pénteki teszt során összeomlott, és szombaton reggel 8 órakor ugyan megkezdődtek a szavazások, de egy óra után az ismét összeomlott, és egészen délig nem is lehetett szavazni.

Az előválasztás megszervezésében résztvevő Civil Választási Bizottság elnöke, Magyar György a 168 órának arról számolt be, hogy a rendszer a túlterhelés miatt úgy érzekelte, mintha hackertámadás érné, emiatt állt le. Mint arra emlékeztetett, Magyarországon először tartanak országos előválasztást, ami „egy nagy logisztikai kihívás és tanulási folyamat”, ezért elképzelhető, hogy lesz még a rendszernek gyermekbetegségei. Magyar emellett azt is elárulta, hogy a leállás alatt bővítik a kapacitást, bár hogy ez konkrétan mit jelent, arról már nem beszélt.

Az ellenzéki összefogásban résztvevő hat párt által létrehozott Országos Előválasztási Bizottság is kiadott egy közleményt a leállás miatt, ahol a technikai hibát sikerként könyvelték el, mondván: a szervezők számára is váratlanul nagy részvétel miatt bővíteni kellett a technikai erőforrásokat.

Viszont mennyien vehetnek részt az előválasztáson? 

Már a 400 ezres részvétel is sikernek számítana

A liberális politikai think tank, a Republikon Intézet a várható részvételről készített elemzést.

Mint ebben írják, a nemzetközi, illetve a 2019-es budapesti főpolgármester-jelölti előválasztás tapasztalatok alapján arra számítanak, hogy az országgyűlési választáson résztvevők 9-12 százaléka megy el az előválasztásra,

így a teljes választókorú népesség 7-8 százaléka mehet el szavazni az előválasztáson az elkövetkező hétben,

ami szám szerint 550-650 ezer szavazót jelenthet.

Ugyanakkor a Republikon szerint az ellenzék már 400-500 ezres részvételt is sikernek könyvelhetne el, mivel a forráshiány mellett is ez azt jelentené, hogy az ellenzéki magszavazók 20 százalékát tudták mozgósítani.

Az előválasztás első fordulója szeptember 18-26. között tartják, az eredményeket pedig vélhetően szeptember 28-án fogják nyilvánosságra hozni, miután a szavazatokat csak szeptember 27-én kezdik megszámolni. 

A teljes elemzés ezen a linken érhető el.

Az ellenzéki előválasztáson a választókerületi előválasztásokat, valamint a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulóját szeptember 18-26. között tartják meg, míg a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulóját – az első fordulóban a három legtöbb szavazatot szerzett miniszterelnök-jelölttel – október 4-10. között rendezi meg az ellenzék. De hogyan lehet megtartani 106+1 előválasztást? Utánajártunk!

NYITÓKÉP: Gyurcsány Ferenc / Facebook 

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek